A kormány lélegeztetőgép-bizniszének egyik legnagyobb nyertese volt a Fourcardinal Kft., amely 17 milliárd forintos beszerzést bonyolított, most azonban jogutód nélküli megszűnés mellett döntöttek. Hamarosan nyoma sem maradhat a Fourcardinal Tanácsadó Kft.-nek, amely azzal vált országosan ismert céggé, hogy egy év alatt 216-szorosára növelte árbevételét annak is köszönhetően, hogy a Külügyminisztérium az egyik legnagyobb összegű szerződést kötötte a céggel a lélegeztetőgépek beszerzésére a koronavírus-járvány első hulláma idején. A Fourcardinal Kft. ugyanis szeptember 1-je óta végelszámolás alatt van. A jogutód nélküli megszűnésről szintén szeptember 1-én döntött a társaság. Az eljárást Süli Kálmán végelszámoló vezeti, a céggel szembeni igényeket november 7-ig lehet benyújtani. Lapunk írta meg júniusban, hogy a koronavírus-járvány hazai megjelenését követően nem telt el túl sok idő, amíg felismerte a kormány a külföldi aggasztó példákat látva, hogy fel kell töltenie a magyar...

Forrás: mfor.hu
Feltöltő: lusta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Na gyerekek, így kell csinálni.
A lóvé már az övék, jöhet a kormányváltás.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lusta
Na gyerekek, így kell csinálni.
A lóvé már az övék, jöhet a kormányváltás.
RonaGyuri
A cikk állítása az egyik legnagyobb hazugság,

egyébként a módszer közismert szélhámoságok körében

Sajtóértesülések szerint „A Fourcardinal Kft. szeptember 1-je óta végelszámolás alatt van. A jogutód nélküli megszűnésről szintén szeptember 1-én döntött a társaság. ”
A dolognak ad némi pikantériát, hogy ez volt az a cég, amellyel „a Külügyminisztérium az egyik legnagyobb összegű szerződést kötötte a lélegeztetőgépek beszerzésére a koronavírus-járvány első hulláma idején.”.
Nos az esetről beszámoló index.hu szerint „A kormány lélegeztetőgép-bizniszének egyik legnagyobb nyertese volt a Fourcardinal Kft.”, ami vetekszik a „békésen sétáló fideszesek” ordenáré hazugsággal.
Egyébként a módszer közismert a szálhámoságokban részvevő cégeket ki szokták, sőt így szokták üríteni. Persze csak akkor, ha nincs kéznél Kaya Ibrahim és Josip Tot, vagy legalább az útlevelük! =))
kereső
"Az első perctől kezdve mindenki tudta, hogy a 16.000 lélegezető gép beszerzése mocskos üzlet. Még 1.600-ra sem volt szükség. Az erre elköltött 300 milliárdról sejtettük, hogy magánzsebekbe kerül. Most ez ki is derült!
A Fourcardinal Tanácsadó Kft-nél a megbízásnak köszönhetően 15,4 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek a tulajdonosok. A kifizetett osztalék döntő része, 13,8 milliárd forint egyetlen magánszemélyhez került. A 2014-ben alapított Fourcardinal első ügyvezetője Szegi Ildikó volt, az ő lánya Nagy Beatrix. Szegi Ildikót Rahói Zsuzsanna "egyik bejáratott civil kapcsolataként" említik. Rahóiról pedig tudvalevő, hogy Orbán Viktor főtanácsadója. A céget most felszámolják, ami azt jelenti, hogy soha többé nem láthatjuk a pénzünket.
Kilenc másik cég hasonló nyereségeket könyvelhetett el, amelyekből már ki is vitték a pénzt. Most nyilván következik azoknak is a felszámolása, esetleg a régi fideszes gyakorlatot követve egy “új Kaya Ibrahim, vagy Josip Tot” megjelenésével az eltüntetésük. Mi meg futhatunk a pénzünk után."
Juszt László
Peller Anikó
Emiatt lett létrehozva és a cég működése már okafogyottá vált. Bátran fogalmazhatunk úgy, hogy a céget a viktor hozta létra a milliárdos lenyúlás érdekében. A cég megetette a kötelességét, a cég mehet.
kereső
@Peller Anikó: Szijjártó közreműködésével!
lusta
Egy fecske nem csinál nyarat. Úgy is mondhatjuk, elkezdődött.
simmering73
Milyen érdekes, hogy egy retkes illiburnyák fórumozó se veszi észre ezt a cikket.
nezelodo
Nem kell ezen kiakadni, majd szerencsétlen NAV ügyintézőket kihajtják az utcára, hogy keressék a hajléktalan ügyvezető igazgatókat! Pedig tudják, a Simicska azért szabadalmaztatta ezt az eljárást nem sokkal a fidesz szeplőtelen fogantatása után, hogy az adófizetők állják a böcsületes dakoták helyett a köztartozásukat. Azóta is mi fizetjük az urizálásukat!
Klubtag
@nezelodo: ...hiába számolják fel őket, a megszűnéstől számítva öt évig a tulajdonosoknak ill. a vezetőknek helyt kell állniuk, pláne ha bebizonyosodik- az állami költségvetés - rovására a szándékos károkozás. Az elszámoltató apparátusnak az ilyen helyzetekre (mert nem ez az első és nem az utolsó) is meg kell találni a megoldást.
nezelodo
@Klubtag: Elmennek az esetleg szökésben lévő ügyvezetőkért pl. a bróker Marcsi egykor volt búvóhelyére? Meg fogják úszni, esetleg valamelyik hülye kishal húzza majd a rövidebbet.
nezelodo
@sgl: Tudom, de nem minden bűnöző miatt töri magát a hatóság. Anno Kövérfalva fideszes városi képviselője tíz évig várt mire rátalált az INTERPOL, és akkor arról sem szólt hír, mennyivel úszta meg a vám és devizabűncselekményt, meg a jogutód nélküli cégfelszámolást. Arról sem szólt hír, hogy kártalanították-e a cégfelszámolás károsultjait.
Nessy
Ahogy a kamupártok pénzzel együtt eltünt vezetőivel, úgy ezzel sem fogja magát sem az ÁSZ, sem a NAV fárasztani. A rendőrség meg ilyen csip, csup dolgokkal nem foglalkozik az ügyészséggel együtt! Ha ellenzéki lenne 1 milliós témával, már a TEK is készenlétbe állna, egy hajnali házkutatásra.
Klubtag
Drága Barátaim! Tudjátok, hogy most mit csináltok: aki ezt olvassa elmegy a kedve az előválasztás második fordulójától és a tavaszi választástól is...igen, tudjuk, hogy milyen nehéz és körülményes lesz, de nem lehet tovább elbújni a "kilátástalanság" állandó ismételgetése mögé...akkor tényleg ki kell mondani, hogy ez a nép nem érdemel demokratikus lehetőségeket, mert nem tud és nem is akar vele élni...:o(((
lusta
@Klubtag: Majd most megtalálják Kaya Alim és Mladen Tot iratait. Na bumm, ez már szabadalmaztatott fidesses eljárás. Kíváncsi vagyok, Simicska mennyi jogdíjat kap.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.