Ahogy korábban mi is megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke október 26-án Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadja Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés elnökét.

A mai Orbán-Le Pen találkozó után, amelyen részt vesz Novák Katalin, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke is, Orbán Viktor és Marine Le Pen sajtónyilatkozatot tesznek. A megbeszélésen szó lesz többek között az erős nemzetállamokra épülő Európai Unió koncepciójáról és jövőjéről, a migrációs válságról, valamint a több demokratikus jobboldali párt által nyáron elindított európai mozgalom további megerősítéséről.

A találkozó Ujhelyi Istvánnál kiverte a biztosítékot, és Facebook-oldalán üzent Orbánnak.  Az MSZP-s EP-képviselő szerint

amióta az Európai Unió – jelentős késéssel, de végre – egyre erőteljesebben szembehelyezkedik Orbán Viktor politikájával, azóta a Fidesz kormányfője úgy viselkedik, mint egy átejtett és frusztrált kamaszlány, aki miután dobták, jobbára azzal próbálja felhívni magára az egykori kedves figyelmét, hogy a lakótelep összes huligánjával összeáll.

Hozzátette:

Azzal, hogy Orbán Viktor a hivatalában fogadja Marine Le Pent, egyértelműen újabb szintre süllyed. A francia szélsőjobboldali politikus ugyanis nyíltan Európa-ellenes és korábbi nyilatkozatai alapján egyértelmű célja az Európai Unió szétrombolása.

Ujhelyi Le Pen „bűntetteit” taglalja Facebook bejegyzésében: „nemrég súlyos, illegális pártfinanszírozási botrányba keveredtek Le Pen EP-képviselői, miután papíron olyan embereket foglalkoztattak brüsszeli státuszban, akik valójában a párt franciaországi központjában dolgoztak. Az EP mintegy 300ezer eurót követelt rajtuk vissza” – írta.

A képviselő szerint Orbán Viktor keresi azoknak a kegyét és támogatását, akik „gyűlöletkeltő és EU-ellenes kisodródása után még kicsit is komolyan veszik”.

(…) az, hogy ebbe a frusztrált kalandorságba egész Magyarországot belerángatja, már életveszélyes. Ezért (is) kell elzavarni a megzavarodott vezetőt a Karmelitából jövő tavasszal

– zárta le monológját Ujhelyi István.

Forrás: atv.hu

Címlapkép: Facebook/Ujhelyi István

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@KisTehen: Sajnálatos, hogy többnyire korrupt, bukott, meg sittes emberek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
nagyon tévedsz ezzel a látogatással Marine Le Pen járatja le magát!! =))
Németh István
Ez a moslék újhelyi az Orbáni gyűlölettől és/de inkább a nemzet gyűlöletétől, úgy el van vakulva, az önző kivagyisági önteltségéből, beképzeltségéből, nagyravágyásából adódóan, hogy egyszerűen nem tudja mit beszél! csak alázni, megalázni akar mindent és mindenkit!
Egy undorító féreg!
durbincs
@Istenakinincsen: Nagy barna bér-csigaként maga hogy éli meg : "A Békemeneten 1,2 millióan, a Moslék gyűlésén 2,5 ezren voltak" ! maga rettenet agyi rottyant ? mint ez a csilletöcskölő pufajkás @Nyírfa: nevű ?
Lepényleső
...abban az esetben ha úgy viselkedik,akkor nem de vele is úgy kellene viselkedni,- jó megmondás helyett
esetleg jól meg kellene ...(igény szerint kitölteni.)?
durbincs
@csak húgy...: erre maga rögvest levizelte liberális barnainges náci bányás fajgörény társait ? a @Nessy: @namihami: ?@Horizont: nevű rettegő Ótvart ? +@CsipkeRózsa: -t a szörös ruzsős IQ-bajnok férfit ? +ez a @Havanagi: a bérköcög ?@Dr.Doktorovics trinitron dr.: a bukott bányacsotányok +@Klubtag: @Giovanni Alba: @kereső: @Pálinkafőző Rézüst: ?@dr. prédikátor: @tudode: @Nyírfa: @simmering73: @lampa laz: @Eladott Ország: @silber13: @Sámannus: ? Csilletöcskölő ? + a nyomi @gina: , @Gazella: @Rockxy: @nemkati: @fergeteg: ?
durbincs
@gina: Nesze Jakab ? most megkaptad ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.