Kórházakat Gyurcsány Ferenc volt MSZP-s miniszterelnök és a baloldal zárt be, valamint vitt a csőd szélére a sorozatos pénzkivonással – emelte ki szerdai, az MTI-hez is eljuttatott közleményében a Fidesz.

Fidesz: "A baloldal tudatosan tönkre akarta tenni az állami egészségügyet"
Fotó: Pixabay

A nagyobbik kormánypárt ezzel a jelenleg MSZP-s, a jövő évi választásokon azonban DK-s színekben induló Szakács László parlamenti képviselő nyilatkozatára reagált, aki arra szólította fel a kormányt, hogy árulja el, tervez-e kórházbezárásokat és ha igen, akkor mely intézményeket készül bezárni.

A Fidesz közleménye szerint a baloldal tudatosan tönkre akarta tenni az állami egészségügyet, hogy "üzleteljen a betegeken", és jelenleg is ugyanezt az egészségügy-politikát képviseli.

A kormány 2010 óta folyamatosan pótolja a baloldal által az egészségügytől elvett pénzeket, jövőre 1700 milliárd forinttal többet költ egészségügyre, mint amennyit a baloldal fordított – hangsúlyozták, hozzátéve: az orvosoknak és ápolóknak átfogó béremelést biztosítanak, a kórházakat nem bezárják, hanem felújítják, fejlesztik és új kórházat építenek.

A városi kórházakat senki nem zárja be, azok jelenleg is a megyei kórházak szakmai irányítása alá tartoznak

- olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Címlapkép: Pixabay

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

istván irén
Ők csak akarták de ti rohadékok valóban tönkre basztátok
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
B@szkikám, ott már nincs mit tönkretenni, azt az elmúlt 11 évben elintéztétek!!!...
RonaGyuri
hogy mit akartak az véleményes, de ti nem csak akarjátok, de tönkre is teszitek! =))
Gauntlet
azóta 11 évetek volt rá, hogy rendbe tegyétek !
human
Valaki szóljon már a FIDESZ-nek, hogy már 12. éve ők kormányoznak és nem az mszp!
human
Hódmezővásárhelyen volt, hogy egy fideszes Márki-Zay Péteren kérte számon, hogy miért nem irtják a szúnyogokat amik nagyon megszaporodtak. MZP felvilágosította, hogy a szúnyogirtást pont a fidesz adta át a katasztrófavédelemnek. Talán ott kellene érdeklődni.
tudode
Ki látott már "földreszállt" patás örDÖGÖT, akinek az az arspoetiKÁJA, hogy nem az a kormány dolga, hogy kormányozzon, hanem -- patás ördögtől elvárható módon, a horizontra rajzoljon, mit is?
.
Mondja saját orgánumán:
.
---- Döbbenet! Orbán Viktor brutálisan őszinte vallomása a kormányzásról
www.youtube.com/watch?v=i0AoZEXd2QM&t=6s
--------------------/
.
Ami az egészségügyeti illeti:

-----.Kis János: „Ez a tragédia személy szerint Orbán Viktor lelkén szárad”
magyarnarancs.hu/belpol/kis-janos-ez-a-tragedia-szemely-szerint-orban-viktor-lelken-szarad-234434
.
"""KJ: Orbán ellenzékből megbuktatta az egészségügyi reformot „az egészség nem üzlet” demagóg jelszavával, kormányra kerülve pedig magára hagyta az egészségügyet.(...)
””Az ÁNTSZ a saját szakmai normái szerint, autonóm intézményként működött. Sikeresen szétverték, a maradékát besorolták a humánerőforrás-minisztériumba. Maradt nekünk Müller Cecília, háta mögött két rendőrtiszttel.””” (..)
----------------/
,
Aztán a 2006. őszi dzsemboli után, két évvel, a fideSS 20. szüleésnapján, talán a kupaKOS rötyögött HOrváth Ágnesen, és másokon a fideSS tózumgfaktomával, mint az útszéliek azon, hogy NINCS IS KORMÁNY
.
.---Orbán nevetve: Nincs is kormány
index.hu/video/2008/03/30/orban_nevetve_nincs_is_kormany/
----------------
.
----Ami lett volna, oszt' csak látványterv LÓűgÓ szintjány, pl. a Dél-Budai.
magyarepitok.hu/aktualis/2019/08/igy-nezhet-ki-a-del-budai-centrumkorhaz-uj-latvanytervek:
------------------
.
---- VALAmnt a Dél-Pesti centrumkórház
.magyarepitok.hu/mi-epul/2019/01/igy-fog-kinezni-a-del-pesti-centrumkorhaz
--------------------
.
Előbbrevaló volt/van a betonszarkofágok több száz milliárdért, annyi idő alatt, ami alatt felsőbb osztályba lép egy 2010-ben született utód!!!
-------------
.
Tehát rátettek jó pár péklapáttal még ellenzékben is az eü. tönkretevésének, amit az elhivatottság tart még egyben!!!
-
Nahát!
istván irén
Ők csak akarták de ti rohadékok valóban tönkre basztátok
Gazella
Zzsirháj ti meg tudatosan folyamatosan hazudtok 12 éve.
nezelodo
Nálunk egy "fia Gyurcsány" se járt hanem a fideszes döntéshozók zárták be a fél kórházat, beleértve a szülészetet, sebészetet. A maradékát pedig egy haver kapta meg üzemeltetésre, de hozzánk valamiért nem jöttek el az akkor divatba jött fideszes kórházvédők. Aztán amikor megszedte magát a K. dr. milliárdos lelépést kapott a cége a várostól. Szóval nyilvánvaló, hogy hazudoznak a dakoták ezerrel.
Macskaszem
Akik valóban tönkre tették, most azt állítják, hogy 12 évvel ezelőtt mások akarták tönkretenni. Nekik ugyan nem sikerült, de a fidesz ezt is megoldotta. Istenverte őstehetségek.
Nessy
@Macskaszem: Először elvették az önállóságukat, összevontak boldog, boldogtalant minden szakértelem nélkül. Most pedig a gazdálkodási szabadságukat vesztik el.! Majd könyörögni kell egy mindenért, aztán mire elbírálják, engedélyezik, közbeszerzik a legelemibb dolgokat is, addigra a beteg meggyógyul, vagy feldobja a talpát! Kásler imádja a régi korokat, kezdheti tanulmányozni a pár száz évvel ezelőtti ispotályok működését!
lusta
@Nessy: És persze megjelentek a katonák a kórházakban és az olajszőkítő kispesti sofőr belügyér irányít.
ómió
Tönkretenni? Azt az efftársak derekasan abszolválták is!
Rockxy
egészségügy nincs.
a fidesz a betegségiparra gondolt,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.