Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a magyarnemzet.hu-n tette közé az írását, amelyben többek között a magyar felzárkózási pálya újretervezéséről értekezik.

Matolcsy György nem finomkodik: le kell állítani az állami gigaberuházásokat, figyelmezteti és sürgeti a kormánytFotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A jegybankelnök szerint a felzárkózás összes területén fel kell értékelni az egyensúlyi szempontokat, jelenleg azonban kiemelten a pénzügyi egyensúly terén. Emlékeztetett:

a válság, majd a válságkezelés és a helyreállítás az egyensúlyok gyors és jelentős romlásával jár együtt, nem egy-egy egyensúlyi mutató romlik, hanem valamennyi egyszerre.

Véleménye szerint az egyidejű, a korábbiakhoz, valamint a régióhoz képest magas költségvetési és folyó fizetési hiány együtt azt jelenti, hogy Magyarország újból beleesik az ikerdeficit csapdájába, amiből sikerült kitörnie a 2010 utáni sikeres költségvetési fordulattal.

Most egy törésszerű romlás révén alakul ki jelentős ikerdeficit, így a kockázat még nagyobb

– tette hozzá.

A költségvetési hiány egyaránt a GDP 8 százaléka körül, az államadósság-ráta a GDP 80 százaléka körül alakulhat, a cserearányok romlanak, a korábbi évek kedvező folyó fizetési mérleg helyzete megfordul – fejtette ki. De arra is kitért, hogy

mindezt tetézi a magasabb infláció, amelynek emelkedése mögött döntően világgazdasági folyamatok állnak, de kétségtelenül hat rá az itthoni magas költségvetési hiány, továbbá a termelékenységi és a versenyképességi javulásnál nagyobb jövedelemkiáramlás.

Matolcsy György ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy gyors egyensúlyi fordulatra van szükség.

Szerinte ehhez meg lehet tartani az összes eddigi életszínvonalat javító lépést, de el kell engedni, vagy át kell ütemezni a hiányt termelő, de versenyképességet nem erősítő állami beruházások egy részét.

Ez elég a gyors költségvetési fordulathoz, az államadósság-ráta gyorsabb csökkentéséhez, valamint fékezheti a folyó fizetési mérleg romlását és az inflációs várakozások felépülését – fűzte hozzá.

A jegybankelnök leszögezte: a fenti lépések most elegendőek, néhány hónap múlva már nem.

A tisztességes nézeteltérés gyakran az előrehaladás jele

– ezzel a Mahatma Gandhi-idézettel zárta sorait a jegybank vezetője.

Forrás: MTI, magyarnemzet.hu
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
De okos lettél Eltolcsy, te elmebeteg! Neked is Grazban volna a helyed, vagy a megszüntetett Országos Tébolydában, ( OPNI) te szarházi! Matolcsy: De nekem anyukám azt mondta nagyon okos vagyok.!...
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fm.blog.hu%2Fwd%2Fwdcry%2Fimage%2Ffairy%2520tale_1.jpg&key=7Evs1S9psvOnLhciw6auzA&w=600&h=396
Matolcsy legszebb pillanatai...
fideszfigyelo.blog.hu/2017/12/31/best_of_matolcsy
Ahogy nézem a Men in Black című filmet, mondom én ezt az őstermelőt láttam már valahol...
olkt.net/wp-content/uploads/2019/12/81416475_1373225689548828_3127463213487095808_n.jpg
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
De okos lettél Eltolcsy, te elmebeteg! Neked is Grazban volna a helyed, vagy a megszüntetett Országos Tébolydában, ( OPNI) te szarházi! Matolcsy: De nekem anyukám azt mondta nagyon okos vagyok.!...
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fm.blog.hu%2Fwd%2Fwdcry%2Fimage%2Ffairy%2520tale_1.jpg&key=7Evs1S9psvOnLhciw6auzA&w=600&h=396
Matolcsy legszebb pillanatai...
fideszfigyelo.blog.hu/2017/12/31/best_of_matolcsy
Ahogy nézem a Men in Black című filmet, mondom én ezt az őstermelőt láttam már valahol...
olkt.net/wp-content/uploads/2019/12/81416475_1373225689548828_3127463213487095808_n.jpg
Eladott Ország
Kérjük vigyázzanak, az ajtók záródnak!
- Viktor! Te vagy a szomszédban?
- Én!
uploads.disquscdn.com/images/1d16bd2793b5d9bddaedb1975e63270ef33a272060be5f5cf30aaedcdb64ebce.jpg?w=800&h=329
Amikor itthon élsz mégis az agyelszívás áldozata vagy
uploads.disquscdn.com/images/3d7a9f7305932fdb4c4a61261c3c73a6d99b63ef3b463761dfb4a08599653f10.jpg?w=600&h=402
"Matolcsy saját, Rabárétól (Rabár Ferenc, az Antall-kormány első pénzügyminisztere, Matolcsy ekkor a miniszterelnökség államtitkára volt – a szerk.) eltérő pénzügyi és gazdaságpolitikát próbált megvalósítani, holott erre nem voltak jogosítványai. Pár hónapon belül Rabár belefáradt a csatározásba, és 1990 decemberében lemondott. Antall viszont Matolcsyba fáradt bele, és lemondatta.”
Egy korsó hideg barna
vagy át kell ütemezni a hiányt termelő, de versenyképességet nem erősítő állami beruházások egy részét.

Sajnos csak ilyen állami beruházások vannak.
Rockxy
a matócsinak má keresztbe áll a szeme a gigaruhától.
jesz
baszki matolcsykám...legalább addig ne köpj a levesbe, amíg megkapom azt a qurva 13. havi jól megérdemelt hálapént...vagy mi a lófaszt...

amúgy emlékeztetném elnök úr, hogy nemrég egy ( Orbán által megbízott)svájci kutatócsapat ötvenezer-milliárdnyi aranyat talált az északi középhegységben...a költségvetésünk csak 40ezer-milliárd, tehát van remény a pénzszórásra...izé...akarom mondani az osztásra.
tudode
Igazsága van Matolcsy Györgynek abban, hogy félre kellene tennie az egyeduralkodónak a pártérdekeit, felnőttnek kellene tekintenia a lakosságot, nem szabadna hiú árándokban ringatnia a jogÁSZ diploMÁJÁVAL az állampolgárokat, mivel 33 év alatt nem fordított időt arra, hogy magáévá tegyen egy icike, picike államháztartási, közgazdasági ismeretet
.
Megtekintve a Partizán feldolgozását, nem olyan fényes a válsághelyzet, mint ahogy a pnzügyér, és a többiek azt kommunikálják:
.
----- "Ez egy mélyebb válság lesz, mint 2008-ban" - Interjú Pogátsa Zoltánnal
www.youtube.com/watch?v=AFlgbxF_e7E
.
Miközben egyre több európai tagállamban nyújtanak jelentős közvetlen pénzügyi segítséget a munkavállalóknak, Orbán Viktor továbbra is a vállalatok érdekeit helyezi előtérbe. Mai adásunkban Pogátsa Zoltánnal, az Új Egyenlőség főszerkesztőjével beszélgettünk a neoliberális válságkezelési intézkedések veszélyeiről.
------------------------------
.
arról nem is szólva, hogy a járvány előtt már a szakemberek véleménye szerint:
.
------ .Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásban
24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-laszlo-orbanek-100-eves-lemaradasban/
-----------------------
.
Félre az agarakkal, a holnapra is gondolnia kellene a mindenáron való győzelmi mámorában azzal is, hogy
.
.--- Orbán: Az első 33 év csak bemelegítés volt
www.youtube.com/watch?v=wZXWDkkeEdY
.
„”””Ha folytatjuk a kereszténydemokrata kormányzást, 10 év alatt hatalmas utat tehetünk meg, felléphetünk a fejlett országok közé – erről beszélt Orbán Viktor a Fidesz 29. kongresszusán. A miniszterelnök úgy látja, a jövő évi választásokon egy erős, egységes párt, és aprócska, hataloméhes pártocskák habaréka áll szemben egymással. A kongresszuson Orbán Viktort újra megválasztották a Fidesz elnökének.”””
------------------------
.
Ahhoz a katyvaszhoz amit az elmúlt 12 év alatt válság nélkül "is" összebarkácsoltak, szakértői kormánynak is nagy feladat lenne a szintentartás!
Peller Anikó
@Eladott Ország: Jó, jó, de legalább fortyog már valamit, kezd kányelmetlenné válni neki amita geci csinál.

Matolcsi űr! Megvan még az aranytartalékunk? Úgyértem megvan valahol, de a Bp bankban? ??? (nem vész el csak gazdát cserél) 94,5 tonna arany.

koroshircentrum.hu/2021/07/06/orban-viktor-megtekintette-magyarorszag-aranytartalekat/
RonaGyuri
igen "a termelékenységi és a versenyképességi javulásnál nagyobb jövedelemkiáramlás", amit el kell inflálni! =))
ómió
A keresletösztönzést (pénzkiáramlást) - ha már inflációt mérsékelnénk - bizony, korlátok közt kéne tartani!
ómió
@bakcsubakka: A zakkant-tű benned is fennakadt? Nemcsak Horizont efftársadban?
ómió
@bakcsubakka: Szedáltasd már magad, bolsiék idiótája! A végén majd még kimenőt se kapsz a diliházból!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.