Kijózanító volt a vita: az észak- és nyugat-európai országok továbbra sem akarják az EU-bővítést – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán az Európai Tanács e heti ülésein elhangzottakra reagálva.
Kép: Facebook/Szijjártó Péter
Mint írta, a nyugat-balkáni országok ezúttal sem kapták meg a céldátumokat, az albánokkal és az észak-macedónokkal még meg sem indultak a tárgyalások, a szerbekkel megnyitott négy újabb tárgyalási fejezet – a 35-ből – pedig csak sovány vigaszt jelentett.
Hangsúlyozta: az EU kezd visszacsúszni oda, hogy a brüsszeli Nyugat-Balkán-politika kioktatásból, leckéztetésből és szankciókból áll.
Ha valakik, akkor mi, magyarok jól emlékezünk arra, hogy milyen tragikus következményei szoktak lenni annak, amikor a nyugati világ büntetni akarja a Nyugat-Balkánt
– írta Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy az új német külügyminiszter, Annalena Baerbock a napokban például Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság vezető politikusát fenyegette szankciókkal.
Minket aggodalommal töltenek el az ilyen nyilatkozatok, hiszen Bosznia és Hercegovina itt van a közelünkben, az ország stabilitásának és békéjének fenntartása alapvető biztonsági érdekünk. Berlin messzebb van, de nem annyira messze, hogy ne lehetne bármikor elrepülni onnan Banja Lukába. Elrepülni és tárgyalni. Beszélni a boszniai szerbekkel. Velük és nem róluk. Lehet, hogy ez segítene a helyzet megértésébe
– fogalmazott a külügyminiszer.
Szijjártó Péter leszögezte: az EU csak a tagállamok egyhangú döntésével vezethet be szankciókat bárki ellen, és Magyarország nem fog adni támogatását semmifajta szankcióhoz a boszniai szerbek vezetőjével, Milorad Dodikkal szemben.
Ha lesz ilyen javaslat, meg fogjuk vétózni
– közölte.
Bővítés és nem szankciók: erről kell szólnia az EU nyugat-balkáni politikájának a jövőben
– írta Szijjártó Péter.
Forrás: Facebook
Címlapkép: Facebook/Szijjártó Péter
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/56321759_377625373087157_3213428667543715840_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=9xlipFKsrasAX8mO23g&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_SbJGygu0nhT8oMAeTXrAt-bu9aeIsUHeaU0KAPlohqQ&oe=61E485DF
Szopasenkó...
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/96109817_314158046240552_8515277597855186944_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=GLHJgIM8rbAAX8R_NwE&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT9GQ-qP-0BslFKzsJ4CzqYKhlbj0cXpRrneFFtIM255mw&oe=61E1DE69
Szijjártó: Mióta az Uniót Magyarországhoz csatoltuk, túl sokat képzelnek magukról.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/144083468_5164271376948752_1005807943666734792_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=825194&_nc_ohc=lSkW8Q_CXVAAX9LwtIq&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT-n2p-9aue9JARd-_aLvszSWJDWbPQJMz0B4PYLuUTgDg&oe=61E24888
Írigyeljük az oroszokat tőlük csak a tollat lopják.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/145046201_3991340074233380_5409225166067566210_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=VL31WiuH8S4AX86sNS2&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_WM4fHxnZ4DmewazPoq42sI-rvK6Gpq27GhWcCkKcfKQ&oe=61E4C320
az meg külön bebaxna ha a ti "balkáni embereitek" bekerülnének az eu.-ba!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/56164169_2546289905441546_5664197909277573120_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-5&_nc_sid=825194&_nc_ohc=XnXhMxdRtSMAX_H0yxc&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_DgiXrFf5wBoGaEHcwybi4XLbQthg09PqNOx9WUhuA4Q&oe=61E4505B
Isis-Erdogan
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/75315990_1311891808988746_7002620803745316864_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ajdTWaDLxSgAX_EWHWU&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT-5WbAZOJFeyVA4m9wpUMfFL4TpJm0Z3n092-Q4u818uA&oe=61E43D2C
Kurd-Isis-Erdogan.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/74425742_1310400622471198_2905526941744365568_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=48wcqJWW_2EAX8LXHil&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT8A0PEM1iFGOJBYUbSCFytfoahene6nfUQLTrFBAr08GA&oe=61E3B68E
Orbán Viktort tudom ajánlani barátságos vendégszerető ember
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/89257859_1432880363556556_570083773840883712_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=A10kvf7Y6VoAX-KatTP&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT8qe6GAOK0o-A58s0pLXM3OzMJ3YzpWapxakSAM-aabzQ&oe=61E28709
.
---- Szerbia újrarajzolná a Balkán térképét Orbán Viktor támogatásával?:
index.hu/kulfold/2021/04/15/bosznia-hercegovina-orban-viktor-szerbia-albania-diplomacia/
--------------------
.
Azzal együtt, hogy volt idő amikor még tudta honnan jött a szabadság, és kiknek mutatott ajtót, aztán ...!!!
.
---- Orbán Viktor üzenete a fiataloknak 2007-ből
www.youtube.com/watch?v=NtKwEovr5Wo
-------------------
.
2009-ben üdvözölte a Fidelitász csecsén nevelkedett táskaHORDÓJÁT:,aki vétóval fenyegetHET/hat,
.
----- 2009-ben a Fidelitász oszLOPÓS tagjának is üzent:
www.youtube.com/watch?v=E6FfbAU6XtE&t=15s
--------------------
.
Aztán gondolt egyet, ki tudja HÁNY lett belőle, amin
.
----- Felhúzta magát Orbán posztján a horvát miniszterelnök
hvg.hu/vilag/20191218_orban_viktor_andrej_plenkovic_nagy_magyarorszag
----------------
.
Oszt' a pandémia idején jéretségiző fiataloknak talányokban üzent az ifjúságnak Nagy-Magyarország térképével
.
---- Orbán Viktor Nagy-Magyarország -térképpel kíván sok sikert az éretségizőknek
hvg.hu/elet/20200506_Orban_Viktor_NagyMagyarorszagterkeppel_kivan_sok_sikert_az_erettsegizoknek
-----------------
.
Globális zűrzavart keltve az, akinek életeleme a konfrontáció volt már Bibó-istaként is
.
------ Szeplőtelen fogantatás (10)
nol.hu/archivum/archiv-20733-10120
.
(...) """- Negyedéves korunkban érkezett Simicska, Orbán Viktor és társaik a Budaörsi úti kollégiumba - idézi fel Gyekiczki András. - Belépőjük nagyon visszhangos volt. Berúgtak, az üvegajtó kitört, de még nagyobb visszhangja volt annak, hogy alapjaiban akarták megreformálni a kari életet.""" (...)
---------------------
.
Eddig és ne tovább!
Csak csinálja, addig amíg rá nem unnak. Pénz már így is az ablakban, belepofázni nem engedik.
Marad a durci...
Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por és homou vogymuk.
"Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por és homou vogymuk." -sajnos igen...
Új hozzászólás