Az ATV-nek adott interjújában Gulyás Gergely elmondta, Orbán Viktor először Kövér Lászlóval beszélt az államfői székről – írja az Index.hu.

Novák Katalin csak a második volt a sorban? Kiderült, kinek ajánlották fel először a köztársaságielnök-jelöltséget
Fotó: MTI/Mónus Márton

A miniszterelnök vele beszélt először, ő egyértelműen jelezte, hogy ahogy korábban, úgy most sem szeretné elfoglalni az államfői széket

- jelentette ki Gulyás Gergely az ATV-nek.

Arra a felvetésre, hogy „Kövér László jelölése felért volna egy provokációval”, a miniszter azt mondta: nem gondolja így, és a „legjobb meggyőződéssel” támogatta volna.

Egyetlen fajsúlyos érvet tudtam volna felhozni ezzel szemben: a Fideszben nehezen betölthető űrt hagyott volna a házelnök kivonulása a pártpolitikából

- tette hozzá.

Azt is kifejtette:

az államfő két legfontosabb feladata, hogy fejezze ki, testesítse meg a magyar nemzet egységét, és őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett. Előbbiből pedig az következik, hogy az elnök kül- és belföldön képviseli Magyarországot.

Hozzátette:

Novák Katalin négy idegen nyelven beszél, közgazdász, de hallgatott jogot is, tanult Franciaországban és az Egyesült Államokban, három gyermekes családanya, tíz éve alakítja azt a kormányzati családpolitikát, amelyet még az ellenzéki szavazók többsége is elismer. Ahogy a miniszterasszony és a nevével fémjelzett családpolitika nemzetközi elismertsége is kiemelkedő

– fogalmazott Gulyás Gergely.

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: Index.hu, ATV.hu
Címlapkép: MTI/Mónus Márton

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Nwm történt egyéb, mint
.
---- Csúcsra ért a NER legerősebb asszonya?
444.hu/2021/12/21/csucsra-ert-a-ner-legerosebb-asszonya
.
Ha ló nincs szaMÁR is jó!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
a kati jó lesz, legalább nem kell neki az ablakpucolással küszködnie..
Clavigo
Bajusz helyett,,csak szemöldököt tudott növeszteni ez a némber...Oszt Orbán elvtárs megbarátkozott ezzel a partfis szemöldökű,mediterran tipusú látvánnyal...
Németh István
A propellerben jelölt hír-cím degradáló jellege kifejezetten sértő! Ugyan is a "csak" un. kicsinyítő képző kiemeli a mintegy másodlagos, vagy éppen több személy esélyességét is, a végül is jelöltel szemben! Ez így akár mondhatnánk a "tálalás végett" undorítóan sértő!
Különben írni tudni kell, és aki írta az tudta és tudja, hogy mit hogyan akart közzétenni, mit, hogyan akart ezzel sugallni! A másik egy államelnöki funkci betöltésére nem csupán jelentkezni kell, lehet, hanem jelölik az illetőt! Ez esetekben több név, személy előfordul és bizony némi vita és döntés kérdése, hogy kire esik a választás! azért azt felejtsük el, hogy ez egy egyszemélyi javaslat és döntés kérdése! Ezt feltételezni nagyon nagy butaságra és fenemód kicsi térlátásra vall! Tehát>> lezárva a témát >>> a hírmegfogalmazása, megfogalmazási, "tálalási" módja sértő!
BUÉK!
telegdilaci
@Horizont: Szerintem van jó pár Kövérhez hasonló Tahó a Fideszben,akik nem gondolkoznak,csak böfögik a baromságaikat,ami ki van nekik adva!
kereső
@Horizont: Ez egy valódi "üzenet" volt Katónak- GG,volt az átadó: tudja már, hogy hol a helye!!
kereső
@Horizont: Na, de Kató "hirtelenjében" nagyon önálló nyilatkozatokat tett- amelyek kissé kilógtak a "fősodorból", ez nem megengedhető, hogy a nyáj egy fontos tagja ilyet tegyen. Talán még képes lenne az ellenzéket is a nemzet, a haza részének tekinteni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.