A Gazdaságkutató Intézet vezetője úgy véli, a kormány meghosszabbíthatja a benzinárstopot.

Újra politikai okokból cselekedhet a kormány, ebbe többen belerokkanhatnakFotó: MTI/Balogh Zoltán

A kormány döntése értelmében február 15-ig van érvényben a benzinárstop, ami 480 forintban rögzítette a gázolaj és benzin árát. Azaz: az Orbán-kormánynak hamarosan el kell döntenie, hogy meghosszabbítja-e az árstopot vagy sem. A kérdés közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, mert bár az autósok jól járnak az árbefagyasztással, a kutakat elképesztően nehéz helyzetbe hozza.

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint a rendelkezés meghosszabbításával az üzemanyag-kiskereskedők tönkremennek.

Az ATV-nek nyilatkozó szakember úgy látja, a következő hetekben folyamatos kőolajár-emelkedést fogunk tapasztalni, és nem lenne meglepő, ha ez rövid időn belül a lélektani határt, a 100 dollárt is elérné vagy meghaladná – írja az mfor.hu.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely az ATV arra a kérdésére, hogy tervezik-e meghosszabbítani az árstopot, így válaszolt:

Február 15-ig fog a kormány erről dönteni.

A GKI vezérigazgatója, Molnár László elmondta, szerint a kormány hosszabbítani fog – mégpedig politikai okokból. Molnár elmondta: szombaton 90 dollár körül volt az olaj ára, ebből ki lehet következtetni, az árstop nélkül milyen lenne most a helyzet.

Amikor befagyasztották, akkor 506-510 forint körül az üzemanyagár. Ebből következően körülbelül most 520 forint körüli üzemanyagár lenne

– magyarázta Molnár.

Az autósok jól jártak az árak befagyasztásával – ez azonban nem mondható el a töltőállomásokról.  

Ha meghosszabbítják, az az ebből évek óta élőket, biztos, hogy tönkre fogja tenni

– véli Grád.

Forrás: mfor.hu
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
@division: Igen, de most csak ezt a két hónapot kell még kihúzni, aztán már nem kell simogatni azt a rengeteg idiótát. A pénz ellopva, elbaszva. Kész.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rokker33
Jaja ha nincs árstop akkor az áruszállitók a taxisok, mentő, tűzoltó ,rendőrök a munkába járó emberek a tömegközlekedések szívják meg a drága üzemanyag árakat!Ők többet fizetnek így is 1 liter moslék benzin nem ér már 300 forintot sem a sok haszontalan adalékanyag miatt és 520 ért akarják adni!!!
division
@rokker33: Akkor fogunk majd szívni amikor az árstop miatt bezár majd a kutak jó része. Legyen a benzin, cukor, tej, stb. annyi amennyi, nem kell ez az árstop mindenfelé, hosszú távon ez keményen vissza fog ütni.
Peller Anikó
@division: Igen, de most csak ezt a két hónapot kell még kihúzni, aztán már nem kell simogatni azt a rengeteg idiótát. A pénz ellopva, elbaszva. Kész.
lusta
@division: Nem a benzinár stop, meg a szárnyvég stop kell, hanem tisztességes fizetés és nyugdíj.
rokker33
@division: nyugi nem fog 1 kút sem bezárni ! Csak fenyegetnek, de még így is jó haszonnal dolgoznak, hogy 480 az üzemanyag! A prémiumot meg annyiért adják amennyiért akarják és megveszik mert rá van írva, hogy prémium, de szinte ugyanazt adják! Meg honnan tudod hogy a 20 liter üzemanyag az tényleg 20 liter? Csalnak ott ahol tudnak nem kell őket egyből megsajnálni!
ómió
Pedig, ugye, "belerokkanni", efftársilag "csak" a magyarnak kéne!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.