Több, a pozícióra alkalmas jelölt neve is felmerült az elmúlt hetekben, végül a hat ellenzéki párt és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt egységesen Róna Pétert jelöli a márciusi elnökválasztáson – írja az Egységben Magyarországért közleménye.

Megvan az ellenzék államfőjelöltje, ő az

A 444.hu által idézett közlemlény szerint

„tisztában vagyunk vele, hogy a mai parlamenti viszonyok között a Fidesz könnyen megszavazza saját jelöltjét, Novák Katalint. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az államfői tisztségre is alternatívát mutassunk. Róna Péter egyszerre elkötelezett a keresztény értékek, a társadalmi igazságosság és a fenntartható fejlődés mellett, ezek az Egységben Magyarországért sokszínű politikai közösségének is fontosak. Gazdag életútja, elismertsége és eddigi közéleti szerepvállalása alkalmassá tenné a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnöki tisztségre. Hogy helyette Orbán Viktor egyik leghűségesebb szolgája lesz a köztársasági elnök, az sokat elmond Magyarország jelenlegi állapotáról. Az Egységben Magyarországért pártjai a közvetlen államfőválasztást támogatják, így, ha az új ciklusban sikerül módosítani az alkotmányt, a következő elnök személyéről a választópolgárok dönthetnek majd”

– idézi a közlemény Márki-Zay Pétert.

Forrás: 444.hu

Címlapkép: MTI Fotó: Soós Lajos

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Nagysagrendekkel jobb valasztas mint a nacik altal jelolt luvnya.
Kar hogy nincs demokracia, es igy Rona eselytelen, most.
De aprilisban seggbe rugjuk a diktatort, es leutjuk a fejerol a koronat.
Visszaallitjuk a koztarsasagot es a demokraciat.
Utana lehet Rona urbol a Magyar Koztarsasag Elnoke.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro
Hááát se nem egy Plagi bá se nem egy Fityma vászoncseléd.
De amig csak csutiland van egy Ország helyett addig olyan mint köztársaságielnök nem is létezik.
ómió
Szóval, Róna efftárs! Akkor, Iványi efftárs máris ejtve?
Yoda69
Nagysagrendekkel jobb valasztas mint a nacik altal jelolt luvnya.
Kar hogy nincs demokracia, es igy Rona eselytelen, most.
De aprilisban seggbe rugjuk a diktatort, es leutjuk a fejerol a koronat.
Visszaallitjuk a koztarsasagot es a demokraciat.
Utana lehet Rona urbol a Magyar Koztarsasag Elnoke.
Namely
@Yoda69: elmondanád, hogy Európa egyik legnagyobb zsidóseggnyaló Kormányát miért nevezed nácinak? Azt is elmondhatnád, hogy mért nincs most demokrácia, illetve mikor lesz demokrácia (gondolom akkor, ha a te lovad lesz hatalmon).
Virág Árpád
@ómió: Beszélget a katolikus pap a rabbival:
- Mondd, mikor térsz el attól a hülyeségtől hogy nem eszel disznóhúst?
Mire a rabbi:
- Az esküvődön.
CsipkeRózsa
Róna Péter jó választás az ellenzék részéről.
elmúlt karácsonyok szelleme
@Namely: ma, 14:14

Hű, b@szd meg! Ha ezt neked el kell magyarázni 2022-ben... akkor fideszes, vagy mi hazánkos (volt jobbikos - azért váltottál, mert ott már lehet egyenruhába vonulni nyilas módra), vagy látens munkáspártos vagy (mert nagyon szeretnél Kiváló Dolgozó kitüntetést kapni - valakitől, valamiért)
Aki Én
@Namely: Miért ne lehetne egy érdek ,, zsidóseggnyaló" náci?
Egyébként az?
CsipkeRózsa
@Namely: 14:14

Miért lenne zsidó seggnyaló?
jesz
mit nem adnék, ha hallhatnám Róna Péter kortesbeszédét...ő is tudja, hogy Novákkal szemben nyeretlen, de pont ezért fog nagyot alakítani az esélytelenek nyugalmával.
Aki Én
@Namely: ,, hogy mért nincs most demokrácia,"

Már ez kizárja:

,,...demokrácia, ...ahol hatalmi fékekkel és ellensúlyokkal biztosítják a társadalom jól szabályozott működését, mint például a közhatalom gyakorlóinak kizárólagos hatalomra törésének a megakadályozását, a társadalmi igazságosságot és a jóléti társadalom megvalósulását."

Ettől függetlenül nálad ez lehet még kérdés.
Namely
@CsipkeRózsa: :DDDDDDDDDDDD ezt nem komolyan kérdezed, ugye? :D nála többet, jobban, senki nem nyalta még a zsidóság seggét.
@Aki Én: "Miért ne lehetne egy érdek ,, zsidóseggnyaló" náci?"
sima ügy, akkor lehet bárki "náci". Csak ezért még mindig nem lesz náci.
"Már ez kizárja: ,,...demokrácia, ..."
köszi, én is eltalálok a wiki-ig. Csak ez egy olyan általános definíció, amit úgy lehet érteni, ahogyan éppen akarod. Ha pedig úgy akarod érteni, akkor Németország sem demokrácia.
@elmúlt karácsonyok szelleme: köszönjük, hogy (nem) válaszoltál a kérdésre.
Eladott Ország
"Magyarország nem egy keresztény ország, itt a gyűlölet az úr. Oszd meg és uralkodj. Ez van most Magyarországon." ( Róna Péter)
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272656438_2005049779699746_3480416961730925890_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=gclIktcxw7IAX9Zz3Km&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-z-_BiU9NPfHrLlJz9X3HElS_JnH_fi-7fBmvwhgz94w&oe=620F3D83
Róna Péter: „Van az országnak egy 100-250 ezer ember, aki ennek az új uralkodó osztálynak a része.Van egy további 500 ezer ember aki jól él, mert kapcsolódik valamilyen szinten hozzájuk.Van 1 millió ember aki el van és akkor ott marad 8 milió ember, aki nyomorog, leszakad, küszködik...”
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273168729_2010979049106819_1215418640288300389_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=pEb_LGZx67AAX_Q8mTn&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_4fVLasK9y1ny_IwDR_ymgvwN1GJU2Frv_a4qGDKAEJA&oe=6210431C
elmúlt karácsonyok szelleme
@Namely: Miért nincs demokrácija, ma Magyajojszágon?
Mondok egy példát a sok közül: A tanárok sztrájkjogának rendeletben való csorbítása, korlátozása fenyegetéssel (a hatalom visszaélése a hatalommal - fékek és ellensúlyok nélkül)

Orbán egész Magyarország jövőt öli meg azzal, hogy semmibe veszi a tanárokat, a tanuláshoz való jogot, lehetőséget.
Medvepapa
@Yoda69: Lehetek én aki ezt elsőnek megteszi???
CsipkeRózsa
@Namely: 15:20

Az a kormányfő, aki a legnagyobb antiszemitákat tünteti ki magas állami díjakkal, és aki a legnagyobb antiszemitákat nevezi ki magas, befolyásos tisztségekbe, nem lehet még egy kicsikét sem zsidóseggnyaló. Sőt...
Rizikó
Valaki mesélje már el, hogy miért kell Magyarországon is mindennek a zsidókról szólnia?
kereső
Magyarország nem keresztény ország. Kérjük az ellenzéket, hogy ne folytassa a fideSS által elkezdett erőszakos katolicizálást. Hiszen az ország lakosainak , akik római katolikus vallásúnak mondják magukat megközelitőleg 15 %-a vallásos, és gyakorolja a vallást.És, ha már erre hivatkozik a hat párt, akkor inkább Iványi Gábor- aki EMBER!, és megtestesiti mindazt amit Jézusi tanitásnak mondunk.És szivesen hallgattam volna a lelkész úr 15 perces beszédét, amelyben szembesiti a fideSS-t az orbáni kereszténységgel.

Minden tiszteletem Róna Péternek.
Németh István
Na ez a hülye biztos nem lesz államfő! Neki éppen fő-fekvése lesz a ravatalra! Ez a vélelmezett tudása ellenére egy primitív barom!
Aki Én
@Namely: Nem, mert nem attól náci a náci, hogy nyal valakit. Ezt a gondolatot szerintem elírtad, mert óriási butaság. Próbálkozásnak meg qrva gyenge.
Nem érdekel a német demokrácia, mert nem befolyásolja, hogy nálunk vannak-e ,,fékek, ellensúlyok", illetve központosított hatalom vagy jólét.
A hülye példa nem igazol téged, mondtam már.
Ha pedig egy általános definíció, had értelmezzem úgy, ahogy akarom. De a buta példa továbbra sem meggyőző.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.