Most a Józsefvárosi Újságnak adott hosszú interjút Ukrajna magyarországi nagykövete, Ljubov Nepop.

"Nem akarjuk, hogy az ukrán-magyar határ magyar-orosz határrá változzon"
Budapest, 2016. július 22.Ljubov Nepop ukrán nagykövet beszédet mond az 1456-os nándorfehérvári diadal emléknapján tartott Duna ünnepe elnevezésű rendezvényen 2016. július 22-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Elmondta, hogy Oroszország nemcsak háborút folytat az országával, hanem céltudatosan öl meg civileket, pusztít el településeket és infrastruktúrát. Mariupol csodaszép város, és most 90 százalékban elpusztították.

A magyar kormánytól Oroszország agressziójának határozott elítélését várja, és a segítségnyújtást annak megállításához.

Nem kérünk katonákat, nem kérjük, hogy harcoljanak helyettünk, ám kérjük, hogy bocsássák a rendelkezésünkre mindazt, ami segít győznünk és ezzel megakadályozni azt, hogy a Kreml beváltsa fenyegetéseit, és tovább menjen immár a NATO-tagországai ellen

– nyilatkozott.

Nem szeretnének moszkvai gyarmat lenni, nem akarják, hogy az ukrán-magyar határ magyar-orosz határrá változzon. Nem akarják, hogy a jelenlegi ukrán területről Magyarországot fenyegessék.

A be nem avatkozásra törekvést Moszkva nem bölcsességként értékeli, hanem gyengeségként. És Oroszország megtámadja azokat, akiket gyengének tart

– jelentette ki. 

Természetes és normális dolog tartja, ha valaki nem akar háborúba keveredni. Gyakran teszik fel azt a kérdést: miért kellene a magyaroknak fizetni az ukránok háborújáért. Meggyőződése, hogy a magyarok abszolút többsége amellett döntene, hogy kész áldozni saját biztonságáért és a demokrácia megvédelmezéséért. 

Higgyenek annak az embernek, aki immár egy hónapja nézi, ahogy országa és népe a 21. században olyan szörnyűséget él át, amire példa Európában csak a második világháború alatt volt. Akkor is voltak, akik igazolni akarták Hitlert, és hajlandók voltak kereskedni a nácikkal. Mindannyian tudjuk, hogy ez mivel végződött. Nem ismételhetjük meg a múlt hibáit.

- mondta el a politikus akinek az a meggyőződése, hogy minden magyar azt mondaná, hogy inkább hajlandó valamivel többet fizetni a gázért.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Istenakinincsen
Sajnos igaza van!Szégyen ami most történik.Nyakkendős urak tanácskoznak és közben ártatlan emberek százai halnak meg vagy menekülnek otthonaikból.Ez lenne a huszonegyedik századi civillizált emberi társadalom?Tehetetlen EU,NATO,ENSZ vízfejek.Az érdekek és a pénz/hatalom minden emberséget felülírnak?
Ugyanez a tehetetlenség látszott már a szíriai háború kapcsán,a víruskezelésnél és most az ukrán-orosz konfliktusnál.
egyre több nyakkendős diktátor ül a saját országa nyakán...és nem tudjuk/nem látjuk mit egyezkednek a fejünk felett.
Nessy
Egy cezaromániás, és mára már paranoiás elme pedig nem kiszámítható! Mert ha Ukrajna orosz fennhatóság alá fog tartozni akkor pl. mi lehetünk a következő ország, ami úgy érzi, hogy fenyegeti a biztonságát. Természetesen ő is az országra, a népre hivatkozik. Kell neki hivatkozás, hogy miért rombol, gyilkol! Most épp Ukrajna fenyegeti a nagy Oroszországot. És a népet!
verőce21
A szabadságnak ára van, és azt az USA teszi zsebre...!
Palagáz szerződés az Európát kiárusító németekkel, mond valamit...?
FLETÓ
Ha így haladtok, akár magyar-kínai is lehet!
Pálinkás Pál
a múlt században élt egy festő...aki a zsiráfokat, meg az oroszokat jelölte Európa fő problémájának...az élet igazolta?!
Gazella
@Gyurka80: kija fene fog szennylapot a kezébe...mi nem... te meg töröld ki vele a hazug lappal a fenekedet.
Eladott Orszáq
@Eladott Ország: Ajaj! @Shikari: kimaradt!!!
Csizmás Kond
csak provokál és provokál és provokál...szégyellje magát. Hazugsággal próbál átverni mindenkit.
Eladott Ország
@Eladott Orszáq: ma, 08:44 ♦ Ha érdekel a véleményed, onnan fogod majd észrevenni, hogy megkérdezem.
i.pinimg.com/originals/a4/26/94/a4269414128bba688650bd709dadec38.jpg
Az lenne az igazi ajándék a Jézuskától, ha nem hozna hanem vinne... van egy listám hogy kiket!
i.pinimg.com/originals/8b/a0/b3/8ba0b32767ce541d2521e1894aff94ea.jpg
Eladott Orszáq
@Eladott Ország: ma, 08:44 ♦ Ha érdekel a véleményed, onnan fogod majd észrevenni, hogy megkérdezem.
i.pinimg.com/originals/a4/26/94/a4269414128bba688650bd709dadec38.jpg
Az lenne az igazi ajándék a Jézuskától, ha nem hozna hanem vinne... van egy listám hogy kiket!
i.pinimg.com/originals/8b/a0/b3/8ba0b32767ce541d2521e1894aff94ea.jpg
csak úgy....
itt is világosan látszik,hogy egyeseket 12 év alatt mennyire elbutított a fidesz!
RonaGyuri
@Eladott Ország: ad Nicholson-is kép: lista??? Nekünk egy igen vastag könyvünk van! =))
csak úgy....
@Shikari: "Németország elveszett az abnormalitással vívott harcban. Hamarosan a németek is eltűnnek, csak a nigger, arab banda marad ott! "
bolond shiki,jártál te valaha németországban? :)
ómió
Szóval, még azt se tudod, mennyi jutott nektek a tőlünk lopottból? Ezt a "sokoldalúságot"!
Eladott Ország
Mi sem akarjuk a közös határt, csak a rendszerintű csalással megválasztott bűnöző és politikai prostituált román cigány, Putyin pincsije, qrvája!
- Tudod - e milyen az orosz periszkóp Viktorkám?
- Te bekapod én meg jobbra balra nézek.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/27540211_1752595298119155_3680497565750960002_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=jgMsUmcv714AX9IHVrl&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-SU1WT7OVOGedFrH9pRKokwukduW111U9ooK7G2JI5Vw&oe=62649355
Mi magyarok nem felejtünk! Ruszkik haza! Nem tűrjük el többé az orosz befolyást! Magyarország független állam és az Európai Unióhoz és a NATO-hoz tartozik! Ezért küzdöttek felmenőink, most meg hagynánk veszni?! Nem! Takarodjon a fidesz nevű bűnbanda/szekta!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/275260331_500370704937872_5824037149993299586_n.png?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=cIh8rfcLaiIAX80LMFH&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8-NJsA9HNMtqjmU956anlDAApEjuvox6p52G2dVms9ow&oe=6245E6FD
almosd
Itt egyedül Viktorunk ábrándozik orosz határról ,Putyin bábja most már a két szék közzé eset .
Nessy
@Shikari: A közelmúltban már volt ilyen ígéret, drága árat is fizettünk érte. Azért a ma már nem kevés orosz kárpátaljai lakost is meg kéne kérdezni, mit szólnának hozzá.
qkhh
Nyugodjanak meg győz az ellenzék !
Megyünk katonának és életünk árán is ha kell megvédjük az Ukrán testvéreinket!!
huj huj hajrá
Én is az ellenzékre szavazok igaza van Gyurcsány úrnak !!!
Nem akarok szar ember lenni inkább meghalok!!!
Toller Béla
@Pegero: Sematikus ! KÖzben a világ akkorát lépett előre, hogy nem is látszik a teteje. Neked nem látszik !
Gyurka80
@RonaGyuri: Akkor menj olyan országba, ahol kisebb a listád!
almosd
@Eladott Ország: Szerintem Putyin úgy átverte Viktort hogy még most is kábulatban van ,persze hogy nem lesz közös határ, esetleg csak álmodozik róla ott fent a várban,a nagy sakktáblán ő csak egy paraszt marad nagy vagyonnal.
Nessy
@Shikari: Mindig feledem, hogy pártunk és kormányunk pontosan tudja, ki, mit akar! ( Mármint ők!) Ezért döntenek helyettünk és nélkülünk !
simmering73
@Shikari: Amilyen szépen nyalsz, nem tud úgy nyalni senki. Még a héten kinyalhatod.
Nessy
@Shikari: Ez valóban így van! Párszor már megszívta az ország az elmúlt évszázadban is, a kormányok döntéseit!
Eladott Orszáq
@csak húgy...: ma, 09:45 ◘ A fidesz a szellemi létminimum alatt élők szektája.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/122663787_852003035544119_8544614333854705411_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=s3EMhplCKTwAX_yjMLU&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9AQsPXTUfuDNLMaPOWNm-s5M0zEcjlJ5wK6SH74qWWmA&oe=6264BD0A
A fidesz legnagyobb ellensége a gondolkodó ember!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/122857761_853665195377903_5113113441740823089_n.png?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=5X2lypKAJdoAX8uOR5b&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-xVH9O_ZLDC7UtYZXLZd3k08i2A6L78fuaYd9KGBkIEg&oe=6264A6A0
Csodát lehetett volna tenni 12 év alatt abból a pénzből amit a fidesz és Orbán ellopott. De csodát tett! Lásd Mészáros Lőrinc! A világon nincs hozzá hasonló meggazdagodás, csak a mi Hazánkban a jelenlegi miniszterelnöki székben ülő "uralkodása" alatt! Tettek is. Az mi, ha nem csoda, hogy egy ostoba, felcsúti gázszerelő gazdagabb lett az angol királynőnél?!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/277354087_1309557489524155_3072352073528356939_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=p1NFSVDrtA0AX9w3rR1&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-JIG5ZOdo0JNV_I_aNjBcpGbUoQsgzpfA9Eti6q_CB2g&oe=62443A34

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.