Újabb ismert jobboldali személyiség, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere fogalmazott meg némi óvatos kritikát a magyar állami médiaszolgáltató (hivatalos nevén: közmédia) működésével kapcsolatban.

Nem várt helyről érkezett az újabb pofon a közmédiának! Egy fideszes polgármester szerint is lejt a pálya a kormánypártnak az állami tévében

Fotó: Facebook

A polgármester az MTVA után bírálta a jobboldali médiaholding, a KESMA lapját, a Fejér Megyei Hírlapot is, de azért tompította is rögtön a bírálatokat, elvéve annak élét – írja a media1 szakportál.

Cser-Palkovics András székesfehérvári fideszes polgármester az azonnali.hu-nak adott egy most megjelent nagyobb lélegzetvételű interjút, amikor a beszélgetést készítő Kósa András, a lap főszerkesztője rákérdezett médiás vonatkozású ügyekre, a közmédia elfogultságára, a Fidesz erőforrásbeli fölényére, a plakátok számára, majd feltette a kérdést, hogy ezek alapján ki tudja-e jelenteni, hogy ez egy fair, tisztességes választás volt, ahol a két oldal egyenlő esélyekkel indult.

Válaszában Cser-Palkovics András

nem próbálta tagadni, hogy nem voltak azonosak az esélyek, de ezt azzal szépítette, hogy szerinte soha nincs teljesen egyenlő esély,

már csak a közhangulat mindig változó helyzete miatt sem, majd sietve hozzátette, hogy szerinte a választás jogszerű és tisztességes volt.

Soha nincs teljesen egyenlő esély, már csak a közhangulat mindig változó helyzete miatt sem, de állítom, hogy ez egy jogszerű és tisztességes választás volt. A közmédia kiegyensúlyozottságán szerintem érdemes változtatni, de ez mindig kétirányú feladat.

Aki azonban ezzel magyarázza a választás végeredményét, főleg annak mértékét, az becsapja magát.

- fogalmazott Cser-Palkovics András.

Kedden Bencsik Gábor, a Demokrata újságírója bírálta a közmédiát annak politikai elfogultsága miatt. Erre nem várt választ kapott az adófizetői milliárdokból fenntartott cégtől – amiről ITT írtunk.

Forrás: media1, Azonnali

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Nem lejt, hanem gyakorlatilag egy közpénz százmilliárdokból fenntartott fidesz-propagandaműhely.
Igazi bolsi módra.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toller Béla
Nem ismerik azt a viccet, hogy meg kellene mondani a másiknak is, merre vannak leverve a karók a víz alatt ! Nem a vízen jár bencsik meg palkovics, nyilván az embrearcú fidesz most a feladat, amíg a szankciókról van szó. A többieknek meg nem szóltak, majd a vakfegyelem rendet rak ...persze, csak fáziskéséssel, aztán meg túlfutással !
Aki Én
Nem lejt, hanem gyakorlatilag egy közpénz százmilliárdokból fenntartott fidesz-propagandaműhely.
Igazi bolsi módra.
Eladott Ország
Most már sírnak a NER urak/elvtársak, hogy nem lesz lóvé az EU-tól. De az orbáni rezsim egy velejéig rohadt diktatúra és nem csak a médiá kisajátítása a probléma. Az egész rendszer úgy szar, ahogy van, nem reformálható. Ezt a dagadt bűnöző illiberális cigány rendszert, gazdaságilag kell megfojtani!
Németh István
A közmédia, valójában a moslék balliberális szócső!! Ha ezt a barátunk nem tudná szívesen kioktatom! mi több elregélem neki, hogy a médiavilág Magyarországon bigott ballibcsi gecikből áll!
nem kell a szomszédba mennie csak kinyitja a tv-ét és csak a balliberális és a kormányellenes szöveget hallja akárhova kapcsol! A kormány amit tehetne nem teszi, mert demokráciában nem illik az ellenzéket ellehetetleníteni, csak az ellenzéknek lehet a kormánnyal szemben ellenségesen, mi több undorító módon fellépni! Ez a divat Európában a németeknél csak az jelenhet meg a sajtóban amit a vezetés megenged - a mi demokráciánk engedi, hogy mindenki, de bárki mint szar söpredék, had fröcsögjön bármit! Ez demokrácia!!! érted balfasz!
Yoda69
Es ez egeszen az elcsalt valasztasokig eszukbe sem jutott. Nagyon meghato.
MZP 4 ev alatt 5 percet szerepelt a "kozmediaban"
Gazella
@Yoda69: mzp nincs 4 éve ellenzékben... csak alig 1 évig keverte a szart.
Yoda69
@Gazella: Gyurcsany 12 ev alatt meg 5 percet se kapott :)
Gauntlet
Jogszerű? Tisztességes? Ahol a teljes felépítmény meg van szállva? Ezt a két szót a Fidesz nem is ismeri!!
Macskaszem
@Németh István: Orbán majma, annyira hülye vagy, hogy nekem fáj baszki.
Peller Anikó
"Soha nincs teljesen egyenlő esély"

Te kis gecihuszár, itt nem az egyenlő esélyekről van szó bazmeg, hanem a legcsekélyebb esélyről, mert az sincs. Teleszarjátok a falusi emberek fejét a hazugságaitokkal és van pofád a teljesen egyenlő esélyekhez mérni amit műveltek? Három egészoldalas hirdetés az újságban minden nap, hazugságáradat a tévécsatornákon, abszolút nyilvánvaló hazugságok az óriásplakátokon, ezermilliárdokat basztatok el kamupányolásra, azt is már hitelből.

Te nem becsapod magadat hanem egy geci vagy, egy a sok küzül.
Németh István
Egy dolgot kéne valójában átgondolni! Egy népnek, nemzetnek mi az érdeke? Ha jól gondolom akkor a nemzet érdeke az önmaga minél jobb boldogulása és annak érdekében minden ami ennek járuléka a kül- és bel-biztonságtól kezdve a gazdasági mutatókig és az életviteli viszonyokig! A 19. század sajátos agy-fertőzésétöl kezdve az egyre jobban kifejlődő izmusok bebizonyították, hogy a politikai síkon mozgó valójában politikai szélhámosok önös nyerészkedésének a legjobb talaja a tömeghisztériák kirobbantása, valamilyen a tömegeket valójában érintő kérdéskörben! Na ezt szolgálta a megalakuló többfajta nézetkülönbség köré csoportosult un. párttagozódások! Ha vázlatosan is elértünk a téma központjába!!! EBBEN AZ IDŐSZAKBAN szépen létrejöttek a pártok un. közérdekű finanszírozottságai mellett a pártokat irányító személyek önös hatalmi és anyagi előnyeinek biztosítottságai! A pártérdekek szépen átalakultak a nép, nemzet képviseleti elkötelezettségeiktől, pártérdekű hatalomvadász szervezetekké! ( a kommunista pártok fungálása erre kiváló példa!) Így lett, jött létre a diktatúra, a személyi kultusz amelynek a csíráit ISMÉT egy volt és ma is bolsevik kommunista előszeretettel veszi elő - "váljatok ti is gyurcsánnyá" Ezt a személyt nem érdekli a nemzet a nép, a polgár, miként a bandáját sem! Semmi gond nélkül a nemzet javait értékestíve az önmaguk körének jövedelmét miként a nagy maffiózók teszik. A lényeg az önös kivagyiság biztosítása. Nagyon jól látható, ahogy náluk, mármint a gyurcsányék esetében, ezt a MAGYAR NÉP megtudta hiúsítani egy szerencsés választási buktával > 2010-ben! Elindult egy folyamat, amely valójában nemzet érdekű tevékenységre váltott! Ennek eredményét kezdte mindenki a saját körülményeinek váltózásán érezni! Ám az un kommunista dogmaiság a pártszemléletű érdekszövetségek megmaradtak, ÉS mivel a saját öncélúságaik érdekszféráját veszélyeztetve látják gáncsoskodnak és a népet próbálják a nemzeti képviseletre ráállt kormánnyal szemben érvényesíteni, aljasabbnál aljasabb...

@Németh István: ...a faszért hagyod ki a kezeléseket?
ómió
Szóval, "egyenlő esély", az legutóbb még az efftársi Napkeltében volt, amit később az efftársi bojkott torzított a Fidesz javára? Aha!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.