Varga Judit szerint "beszédes, hogy a liberális sajtó hamarabb értesül a levél tartalmáról és elküldésének idejéről, mint maguk a tagállamok".
Fotó: Varga Judit igazságügyi miniszter, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány elnöke beszédet mond az alapítvány, a Miskolci Egyetem és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága együttműködési megállapodásának aláírásán a Miskolci Egyetemen 2022. április 22-én. Az egyetemi oktatásra és továbbképzésre, a tudományos kutatásra és műszaki fejlesztésre, valamint a szakmai érdekképviseletre vonatkozó stratégiai együttműködés kiterjed a fenntartható természetierőforrás-gazdálkodásra, a körforgásos gazdaságra és a klímaváltozással összefüggő kutatásokra. MTI/Vajda János
A magyar kormány megkapta a jogállamisági eljárás elindításáról szóló levelet az Európai Bizottságtól
- írta bejegyzésében.
Biztosítjuk mindenesetre a brüsszeli bürokráciát és a nyugati-liberális sajtót: ahogyan eddig mindig, úgy most is határidőn belül megválaszoljuk a levelet, hiszen a konstruktív és kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédre mindig nyitottak maradunk.
- tette hozzá.
A következő kérdésekben azonban nem fogunk engedni: Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, nem hagyhatjuk, hogy a magyar családok fizessék meg a háború árát, gyermekeinket pedig meg fogjuk védeni a gender-lobbival szemben.
- nyomatékosította.
34 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ugyancsak "természetes", hogy egészen másról beszél ő is,mint amiről valójában szó van, de legalább a gulyással összhangban.
Hihetetlenül szánalmas pitiánerség amit most is előadnak.
Gondolom, amikor jucus meghívja a gulyást kávézni -ha Clooney nincs, jó lesz a gergő is- jókat kacarásznak azon, milyen frappáns választ adtak a zunijónak, annak a sok, ránk fenekedő lipcsynek.
-mostanában : ments meg minket a fidesztöl és az enyveskezü guriga gurujától!
Magyarország ezer éves történelme, államisága másról sem szól, mint a területe és léte elleni támadásról...
Örült nyugat a török hódításnak, amikor hagyták Magyarországot három részre szakítani, azt hitték a maradékot könnyebben bekebelezik..., erről szólt Trianon is, hogy a nyersanyagforrásaitól megfosztott ország összeomlik és bekebelezhetik...
Csakhogy itt vagyunk és mi résztveszünk majd a Nyugat temetésén, mint azt Gróf Apponyi Albert megfogalmazta...!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273503639_1281071895706048_8851382607634727238_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=WZfUcAizjdEAX8qv6z-&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9nSVyc8QTkUDwOQYvG_aapCUO20LMbfxiC9dFqF8gVyA&oe=626E6E2E
A liba. Varga Judit büszke, hogy utódja lehet a haza bölcsének, Deák Ferencnek! Nagyon messze vagy tőle te éhenkórász! Akár a következő naprendszer! Juci , te is a haza bölcse vagy ? Csak szólok, haza bölcs meg a haza lotyója nem azonos !
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/269687978_1248796775600227_222743243489350824_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=iwefJKYMrMkAX8vxPKb&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_PLPMlicR2SeBacwxwU5zgDh506jJTicDj52L2i-3dWA&oe=626F60D1
- Megkaptad a lakáshiteled? - Ha te fedezel minden kapu kitárul. Ilyen a dakota románc! Pénzért mindent!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/143090721_2768633973389677_4868407309863727130_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=g3mVuXibzi0AX8wL5vX&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8oFU5h6stL-rz19UFp6BKRu2DSKbeIeLbMMmPBO4p0lQ&oe=62906DC3
Magyarország erőd még áll. Magyarország erőd! Varga elvtársnő meg Zrínyi Ilona... Tükröm tükröm mondd meg nékem, ki is vagyok most éppen...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/259076208_2977766845814329_8890650431273386873_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=XwMIucvog5QAX-Tnd1N&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9LjDxxqqxRj3ALcaGC7Ls_OeDcaePpgikqdUi_Wnje2g&oe=626E8816
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278487121_2063066417231415_2006668708937094320_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=CayGreUSs_QAX_lXdLg&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-6QA8xARB81stlaqmyLR6mTPj9-eYkGVFAHb9Z8BcILg&oe=626F36DB
A lopást a világ egyetlen országában sem nevezik konzervatív politikának. Azt mindenütt lopásnak nevezik. Te, kis mindent is tudó! Akkor Pegasus, Völner, LMBTQ-törvény, stb., - akkor ezekre is kérjük a választ. Ezeknél a konzervatív politika tárgykörébe a luxus életmód, hazudozás, lopás tartozik! Te nagyon egyszerű! Amikor beléptünk /befogadtak/ az Unióba, elfogadtuk a szabályokat. Ma is azok a szabályok vannak. Nem az Unió változott! Elfelejtettek törvényt hozni arról, hogy Brüsszel nem bélyegezheti meg a magyar kormányt. Mondanám, hogy buta tyúk, de egy ilyen hülyének ez is dicséret lenne. Konzervatív összetévesztve a korrupt szóval egy minisztertől elég nagy elszólás még akkor is ha mindkettő K-betűvel kezdődik ,de legalább egymással kapcsolva tökéletes jellemzést ad,és ha ezt az igazságügy miniszter ezzel azonosulva ajnározva műveli és elismeri mint értéket milyen országot mutat ? Megjegyzem nincs olyan,hogy mindenki téved csak a fidesz kormány jár jó úton!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278487121_2063066417231415_2006668708937094320_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=CayGreUSs_QAX_lXdLg&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-6QA8xARB81stlaqmyLR6mTPj9-eYkGVFAHb9Z8BcILg&oe=626F36DB
Ehelyett csak megerősítetted az állításomat a magyar tudattal és léttel kapcsolatban!
Te pedig csak egy pitiáner, kisstílű, ócska hazaáruló patkány vagy!
Különben ki vette volna fel a nyaralóra a CsOK-ot?
(a hozzám hasonló nem ""maifiatalok"" még emlékezhetnek a Ludas Matyiban is volt egy Jucika nevű figura, aki mindig ezt a szintet képviselte. Merje valaki mondani, hogy a reinkarnációnak nincs semmi alapja!)
És tévedsz, ha azt hiszed ezzel a tereléssel kiengedlek a patkányfogóból, te arcátlan, hazaáruló gazember...!
farkasom,te szégyenled magadat,hogy tiltakozol magad ellen?
Egyébként 3 fiú, 2 lány... valami nem stimmel ...
Te pedig csak egy pitiáner, kisstílű, ócska hazaáruló patkány vagy!
nyugi,nem foglak a földbe tiporni...,te azt megteszed magaddal!
De te változatlanul egy pitiáner, kisstílű, visszataszító hazaáruló patkány vagy!
57 es születésü vagy farkasom, az 59 éveddel,max. a buta hódolóidat verheted át!
tudod,én nem is merem már mondani,említeni ,hogy rólad mit tartok..., farkasom,téged lassan már emberszámba sem veszlek! -te arisztokrácia szégyene!
Hogy inkább áramot vezetnél le...!
butavagy Paraszt!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273807284_481106800302946_6072410290075657005_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=6FvBHH7OgV4AX965ycZ&_nc_oc=AQntYwCXJ4detrVUy-egOcFaxn0CEm5QIwXgor4Z-R3l0oCsdilTEwUnfF4oBTdwszc&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9p0n50cAj3j09KsorUQdHn2uTmzjAxaEa5FJZcYX603w&oe=626E34A8
Na erről szól az a qrva levél, nem a genderről.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/219190620_354386772869600_4476833037458126938_n.png?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=dja3XZXqsyoAX_xdwva&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-_WYHlcvS_IWb_9uAzZBtp4uusSaROqX6NN9VWZufuGw&oe=626E87AC
Az anya Szájer, az apa Borkai. – Én meg nemet váltok holnap.
uploads.disquscdn.com/images/6e5afc224ee9bf776708705c55b90e54e9c400eef69db3eb025bdaf136f758fc.jpg?w=800&h=385
Új hozzászólás