Tompos Márton, a párt országgyűlési képviselője közösségi oldalán reagált, hogy a mai napon hivatalosan is beiktatták Novák Katalint, mint új köztársasági elnököt.

Keményen nekimentek Novák Katalinnak: Orbánék tették a Fideszből a Sándor-palotába
Kép: Facebook/Novák Katalin 

Elmondása szerint a Momentum azon az állásponton van, ahogyan Áder János, úgy Novák Katalin is a Fideszből és a parlamenti bársonyszékből a Sándor-palotába átülve képtelen lesz arra, hogy köztársasági elnökként megtestesítse a nemzet egységét.

Ő úgy kerül ebbe a pozícióba, hogy a fideszes parlamenti kétharmad által, egyoldalúan lett megválasztva, alig fél évvel ezelőtt még a Fidesz tagja volt, és Orbán Viktor kormányának tárcanélküli minisztere.

- jegyezte meg, és hozzátette ahogyan Áder János, úgy Novák Katalin is a Fideszből és a parlamenti bársonyszékből a Sándor-palotába átülve képtelen lesz arra, hogy köztársasági elnökként megtestesítse a nemzet egységét.

A Momentum továbbra is kiáll amellett, hogy több környező országhoz hasonlóan a magyar emberek közvetlenül választhassák meg Magyarország államfőjét.

75 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Olyan mint Orbán kormány nem létezik, itt egy maffia van amelynek Orbán a vezetője.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmagyarnarancs.hu%2Fdata%2Farticles%2F106%2F1066%2Farticle-106612%2FDKVA5vOWsAAjMg_.jpg-large_top_story_lead_focuspointcut_600100010x314100010.jpeg&key=TpDg1R97M4n7IacziuuzXw&w=800&h=585
Utolsó vacsora, de itt csupa júdás ül az asztalnál. Van itt minden, stróman, retardált, párttitkár, ügynök, mezei tolvaj stb, ahogy körülbelül el tud az ember képzelni egy úgynevezett Orbán kormányt. Annyiban homogén is a társaság , hogy átlagosan szoba hőmérsékletű IQ-val rendelkeznek, éjjel nappal hazudnak és hát ne kerteljünk: ezek mind a nemzet hulladékához tartoznak. Semjénnek gyanúsan büszke mosolya van, talán épp most evett fel a földről egy kis szart amit a főnök pottyantott oda a korábban. Nemzeti büszkeséggel tölt el, hogy újabb 4 évig csodálhatom azt, ahogy visszavezetnek minket a középkorba. Nem látom benne Győzikét, Dzsuzsákot, KisGrófot, szóval ez még tuti nem a bohóc lista. Azok majd az államtitkári, kabinetfönöki listán lesznek. Nekik elég volt egy szelfi, azzal lettek kifizetve. Lesz külön sikkasztásügyi minisztérium avagy azt mindenki saját hatáskörben végzi...?! Tökmindegy hogy milyen a kormány összetétele, úgyis Orbán dönt mindenről, és mindenkiről egyszemélyben, a magyar emberek ezután is ugyanolyan szarúl fognak élni, mint az elmúlt 12-évben!
uploads.disquscdn.com/images/83edc979304c2002d28dc0b6c671f9f4311cb72a4927066e776c536a87479aa2.jpg?w=800&h=450
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Olyan mint Orbán kormány nem létezik, itt egy maffia van amelynek Orbán a vezetője.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmagyarnarancs.hu%2Fdata%2Farticles%2F106%2F1066%2Farticle-106612%2FDKVA5vOWsAAjMg_.jpg-large_top_story_lead_focuspointcut_600100010x314100010.jpeg&key=TpDg1R97M4n7IacziuuzXw&w=800&h=585
Utolsó vacsora, de itt csupa júdás ül az asztalnál. Van itt minden, stróman, retardált, párttitkár, ügynök, mezei tolvaj stb, ahogy körülbelül el tud az ember képzelni egy úgynevezett Orbán kormányt. Annyiban homogén is a társaság , hogy átlagosan szoba hőmérsékletű IQ-val rendelkeznek, éjjel nappal hazudnak és hát ne kerteljünk: ezek mind a nemzet hulladékához tartoznak. Semjénnek gyanúsan büszke mosolya van, talán épp most evett fel a földről egy kis szart amit a főnök pottyantott oda a korábban. Nemzeti büszkeséggel tölt el, hogy újabb 4 évig csodálhatom azt, ahogy visszavezetnek minket a középkorba. Nem látom benne Győzikét, Dzsuzsákot, KisGrófot, szóval ez még tuti nem a bohóc lista. Azok majd az államtitkári, kabinetfönöki listán lesznek. Nekik elég volt egy szelfi, azzal lettek kifizetve. Lesz külön sikkasztásügyi minisztérium avagy azt mindenki saját hatáskörben végzi...?! Tökmindegy hogy milyen a kormány összetétele, úgyis Orbán dönt mindenről, és mindenkiről egyszemélyben, a magyar emberek ezután is ugyanolyan szarúl fognak élni, mint az elmúlt 12-évben!
uploads.disquscdn.com/images/83edc979304c2002d28dc0b6c671f9f4311cb72a4927066e776c536a87479aa2.jpg?w=800&h=450
Eladott Ország
„Magyarország Csákmáték földje lett, ami fölött egy elbizakodott, a feladatának soha megfelelni nem tudó ember trónol, aki a Karmelita kolostor erkélyét is legfeljebb csak kovászos uborka érlelésére képes használni. Azt, hogy egyáltalán eljutott odáig, nem érdemeinek és kiválóságának köszönhette, hanem annak, hogy amerre járt elhintette a viszály és a gyűlölet magvait. Ahogy azok szárba szökkentek, a segítségükkel azonnal kiütötte a nála jobbakat, alkalmasabbakat. Ehhez volt tehetsége, és ahhoz, hogy amikor mindenki mást kiütött a hatalomból maga körül, akkor mindent elvegyen mindenkitől. Először csak az évezreden át óvott, formált, alakított szavainkat vágta zsebre, hogy a nyelv hatalmát a hatalom nyelvévé formálhassa, aztán a kulturánkat, művészetünket cserélte talmi szarra. Végül a gondolatainkat, az álmainkat a hitünket orozta el, hogy helyettük saját lelki hányadékát zabáltassa fel mindenkivel. Akinek ízlett, az zsíros állást, jó pénzt kapott érte. Azt is megengedte neki, hogy a szolgálatába lépjen, és amíg pitizik egy pillantásáért, ott is maradhat. Itt ma csak az övék lehet hatalom és dicsőség.Talpnyaló, ámde hasonlóképpen hasznavehetetlen szolgái pedig hálásak érte, hogyha rájuk veti tekintetét, olyannyira, hogy szavait szolgamódon visszhangozzák mindenfelé. És ezek a szavak kizárólag csak a háború szótárából valók. Harc, csata, háború, viadal, minden ott van közte, csak egy nincsen, a diadal. A gonoszság golyószóróinak golyózáporában így lett hazánk ordasok tanyája, ahonnan száműzve a béke és a szeretet, a tisztelet és a becsület, az együttérzés, és a gyengék segítése."
uploads.disquscdn.com/images/3047900d5ca6597860145d2f6588818447ffa58195787cc55daee75156e3c95d.jpg?w=800&h=526
RonaGyuri
maga is annak vagyok a híve, hogy: az emberek közvetlenül választhassák meg az ország államfőjét!
Azonban tartok tőle, hogy a matyar zemberek - mostanság - bárkit megválasztanának, aki ez a retardált dagadt törpe akar!! =))

.
justhpeter
Nem volt nemzeti inzultáció a köztársaság elnöki választás ügyében, engem nem kérdeztek erről, ergo Novák naccságos asszony nem az én elnököm. Magyarországon alkotmány sincs, csak tákolmány, de köztársaság sincs csak interregnum, aminek az alapja az illiberális arrogencia.
Nessy
@justhpeter: Egyébként igaza van az ellenzéknek! Orbán bejelentette, hogy Novák, majd a gombnyomogató droidok, még a köztörvényes bűnözők is, megnyomták az igen gombot, és megvolt a 2/3 ! Novák Katalin pedig Köztársasági elnök lett! Egy pártnak, és híveinek ( kb. 3 millió) a köztársasági elnöke, hűséges pártkatonája.
fergeteg
Amennyiben közvetlen választás lett volna,Novák Katalin 4/5-el lett volna győztes.
Ugyanis Magyarországnak magyar származású köztársasági elnök kell.
Göncz Árpád volt a legkártékonyabb. Elintéztette a magyar gazdaságot,ipart.
Tanultak a magyar emberek.
Példa a FIDESZ győzelme.
fergeteg
Magyar nemzetnek,székelyeknek,sváboknak stb magyar asszony az elnöki székben.
Gyurka80
Ki nem sz@rja le mit mond a momentum az 1%-ával.Bezzeg az árpi bácsitok az marha független volt!
Istenakinincsen
@Gyurka80: Ki nem sz@rja le mit mondasz te?A sportbunkóra emlékszel?Az is bábunak kellett.(tudod a Schmitt Pali bácsi).
Azok a törvények és módosítások(számomra) nem érvényesek amit Őnagysága aláírt!
Gyurka80
@Istenakinincsen: Te baromarcú az árpi bácsitok akit a rabtársai patkánynak nveveztek , a lába nyomába sem léphet "Schmitt Pál (Budapest, 1942. május 13. –) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó (1968, 1972), sportdiplomata, ..."
Istenakinincsen
@Gyurka80: sportdiplomata,bukott köztársasági elnök,fideSS alattvaló.(Sportolói érdemeit elismerem,az általa aláírt törvényeket NEM).
Te féleszű
tomsawyer - régről
Valami elmondhatatlanul unom és kibaszott három agysejtes szarakodásnak tartom, hogy önmagukkal beszélgetnek emberek több nicken ezen a szar felületen és kényszeresen írogatják a NEM-et nagybetűvel.
Szánalmas.
Nessy
@tomsawyer - régről: Az sem sokkal jobb, aki ugyan egy nicken, de ugyanazokat a sablon mondatokat irogatja, vagy olyan goromba, hogy a lópokróc hozzá képest francia bársony.
Gyurka80
@Istenakinincsen: Azt hogy te nem ismered el a kutyát nem érdekli. Tudod 4. 2/3. olyan kevés vagy mint anettkán a bugyi!
tomsawyer - régről
@Gyurka80: Esetleg az Anettkáról ismertetett - egyébként felszínes és téves - emlékeid után írd már le kétszer, hogy NEM, mert olyan kurva jó vagy benne. Másban ugyan rohadtul nem, legfeljebb a nickváltogatásban, meg mások életének tönkretételében. De ebben a szűk repertoárban aztán nagymester.
Egyébként melltartó nem volt rajta sosem. Bugyi - bőr rövidnadrág - többnyire igen, kivéve, amikor tornázott.
Istenakinincsen
@Gyurka80: Majd rájőssz te szerencsétlen.Elég szomorú hogy 4x2/3 barommal dicsekszel.
Az számomra elfogadhatatlan,hogy ennyi vak marha lehet egy országban.
tomsawyer - régről
@Istenakinincsen: Na mi van, egy este csak egyszer lehet leírni, hogy NEM?
Inkább vak legyen valaki, mint szívtelen, embertelen.
A szemet a szív (és a tapintás) pótolhatja. A szívet viszont semmi sem.
Istenakinincsen
@tomsawyer - régről: Mi bajod van?Leírhadod konkrétan...hogy más is megértse,mert ez így tényleg szánalmas!
Olvasd vissza magad néha,mielőtt elküldenéd.
tomsawyer - régről
@Istenakinincsen: Én _mindig_ visszaolvasom magam, mielőtt elküldeném.
Az a szánalmas, hogy magaddal beszélgetsz.
Az meg külön gyomorforgató, hogy te merészelsz bárkit "szánalmasozni"!
Elég felismerhető, hogy milyen nickeken vagy jelen - vagy úgy írjam, melyiket használod másokkal együtt, felváltva? - ezen a nyomorult felületen. Például azért, mert ugyanazokat a hibákat véted.
Nagyon konkrétan írom: menj a fenébe az összes nickeddel, amibe bejárásod van! Így elég konkrét volt?
Istenakinincsen
@tomsawyer - régről: ma, 00:20
Nem nagyon értelek...ha kijózanodtál fordítsd le magyarra légyszives amit írtál.
tomsawyer - régről
@Istenakinincsen: Soha nem iszom alkoholt. És még soha, semmilyen drogot sem próbáltam ki és nem is fogok. Egyéb vaktában lövöldözés lesz még ma vagy ennyi?
Istenakinincsen
@tomsawyer - régről: Neked elment az eszed(ha esetleg volt).
Idézzem amit ideröfögtél?"""Valami elmondhatatlanul unom és kibaszott három agysejtes szarakodásnak tartom, hogy önmagukkal beszélgetnek emberek több nicken ezen a szar felületen és kényszeresen írogatják a NEM-et nagybetűvel.
Szánalmas."""
...erre válaszoltam te gyökér.
Nulla vagy és most nagyon mellényúltál!Nincs más nevem,ez inkább a shikari-rizikó(stb)félékre jellemző.
Viccnek is rossz hogy bárkit félrevezessek és neveket váltogassak.Ezt inkább a primitív barmok csinálják.
Gondolom te is köztük vagy,a stílusod elég egyedi.(mint egy ujjlenyomat).
Istenakinincsen
ma, 00:33@tomsawyer - régről: Akkor sajnos nincs mentséged.Azt hittem részeg vagy.Tévedtem.
Így rosszabb a helyzeted mint gondoltam.
tomsawyer - régről
@Istenakinincsen: Én ráérek. Akár napi 24 órában is írok, nem eszem, nem alszom. Nekem már mindegy.
A műfelháborodásodra - itt jegyezném meg, hogy érthetetlen, miért nem a GNM Színitanodában adja ezt elő néhány ember, miért itt éli ki magát? Mi ez, a Globe Színház? - egyenként válaszolgatok. Hosszú lesz az éjszaka, de úgyse tudok aludni.
Tehát:
1. Sajnos de. Több nicken vagy jelen vagy több nickbe van bejárásod. Egyrészt eltéveszthetetlen, hogy nem vagy képes szóközt rakni az írásjelek elé. Másrészt hadilábon állsz a magánhangzók helyesírásával. Rendkívül kicsi az esélye, hogy más is pont ugyanazokat a hibákat véti, mint te.
2. Nem állítottam, hogy mások nincsenek több nicken jelen. Éppen ellenkezőleg, azt állítottam, hogy ez jellemző itt néhány emberre. Így például rád is. Az idézett mondat arra utal, hogy ez jellemző az emberekre. Nem arra, hogy egy emberre jellemző. Ha azt akarom írni, egy emberre jellemző, azt írom: egy ember. Így póriasan. Képes vagyok szemrebbenés nélkül leírni: e-g-y e-m-b-e-r. Nem borzadok.
3. A dupla idézőjel teljesen felesleges, nem mellesleg a namihami nevű nick jószokása.
4. A viccekről tudnék mesélni, meg arról, hogy mit találnak egyesek humorosnak egy évtized óta.
5. Én ezen az egyetlen nicken írok, a mondatod egyébként logikailag ellentmond önmagának, tulajdonképpen te magad erősítetted meg ezt a tényt. Ha a stílusom egyedi, akkor felismernél más nicken.
6. Az, amire te gondolsz, az az ujjnyom. A lenyomat, az a levett ujjnyom. A levett ujjnyom csak egy másolata, lenyomata az eredetinek, csak egy utánzat. Az eredeti az ujjnyom.
tomsawyer - régről
@Istenakinincsen: 1. Egészen pontosan az írásjelek után nem raksz szóközt. Eléjük ugyanis nem kell, utánuk viszont igen. De ha ez megnyugtat és ellazít, van itt olyan, akinek az a szokása, hogy kifejezetten eléjük rakja a szóközt - holott nem kéne - és erről ismerni fel.
Egyébként erősen emlékeztetsz valakire - aki másokkal közösen - levelezgetett velem 10-11 éve.
tomsawyer - régről
Na késő van, ez meglátszik, mert az "aki" után kellett volna a gondolatjel.
csipetke
@Gyurka80:23:09 Tán csak nem a Nemzet Golyóstollára gondolsz? Aki a doktori disszertációját is plagizálta? El is vették a doktori címét. Viszont mindent (is) aláírt,amit orbán elétolt,csakúgy,mint áder.
Gazella
@Maccska: tévedsz. Nem nagyobb a narancs népszerüségeeee', hanem a statisztika is csal.
Málna
@Gazella: Most volt egy választás, ami előtt szintén nem hittetek a felméréseknek (pedig még óvatosak is voltak). Semmiből nem tanultok.
Nessy
Azért szeretném látni a képviselők, és a hívek orcáját, ha fizetésüket a fideszféle választási algoritmussal számolnák!
Uriel
@tomsawyer - régről: Ha nem iszol, minek mész kocsmába - leoltva az ott ivókat?

Ja, és a kocsmákban kocsmai verekedés szokott lenni és nem helyesírási szabályokat vitatnak meg (Tudományos klubest a helyesírásról, "balra a második ajtó"). Bár lehet, hogy amiatt is volt már verekedés...
Tudod, egy szinten túl már mindegy, "a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiállatoknak - meg azért nők is vannak közöttük".
A részvétel a fontos!

Kocsmai verekedés: www.youtube.com/watch?v=rg6pGTJIGSw

Tudományos klubest a helyesírásról: www.youtube.com/watch?v=j73uRHbBtck

Balra a második ajtó: www.youtube.com/watch?v=GrFjXxZu83k
Gyurka80
@Istenakinincsen: Arra jöttem rá. hogy nektek csak a hangotok nagy , de kevesen vagytok, szembe mentek az autópályán!
Gyurka80
@tomsawyer - régről: Mennyi hülyeséget tudsz írni!
Gyurka80
@Nessy: Ha csak egyéni választás lenne, mint Angliában nem 2/3 lenne hanem 92%!
Gyurka80
@csipetke: Ő a doktorit plagizált, de a kedvenced böszmeferi a szakdolgozatát! NAGY különbség!
tomsawyer - régről
@Uriel: Megszólalt a Globe Színház oszlopos tagja. A vándorprédikátort és részeget nem épp' shakespeare-i szinten játszó, fölényeskedő, lekezelő, gyilkolászással üresen fenyegetőző nickhasználó duó egyik fele!
Egyrészt nem a helyesírás a lényege a leírtaknak, hanem az abból levonható logikai következtetés a többszörös nickhasználtra. Gondolom arra teszel éppen kísérletet, hogy az itt jelen lévő nem nickszédelgőket megvezesd. Nem hülyék azonban a fent említettek. Értik, hogy a helyesírás pusztán bizonyítási eszköze annak, hogy egy ember más nicket is használ.
Másrészt a bagoly esete a verébbel forog fenn.

Beírhatsz még hatvan nicken, hogy megtámogasd magadat és rám támadj. Megszoktam. Hajrá. Az őszinteség és egyenesség a legerősebb pajzs. Nálad ez teljes mértékben hiányzik. Nálam meg 10 éve is megvolt és most is megvan.
Nem én járok tévúton. Sem emberileg, sem semmilyen más módon.
Még mindig nem kattintok egyetlen linkedre sem.
ómió
"Orbánék tették..."? Hát, inkább ők tegyék, semmint a Bolsi Internacionálé!
tomsawyer - régről
Az a minimum egyébként, hogy szóvá teszek legalább ennyit. Az, amit ellenem elkövettetek olyan mértékű károkozás és olyan szinten megbocsáthatatlan, jóvátehetetlen bűn, hogy ez elenyésző törlesztés. Hogy szofisztikált és kellően választékos legyek a ti végtelen nagy, sznob elvárásotoknak: a faszomat se érdeklik a linkjeid, magasról, nagy ívben leszarom őket.
Németh István
A friss államelnök nagy tévedésben van! Magyarország semleges! DE nem közömbös az emberi értékek és azok védelme terén!
Mit a akar azzal mondani a frissen felkent főzőkanál bajnok, hogy nem semleges Magyarország!! Hát elkötelezett > a kapitalizmus a> kommunizmus irányába, vagy a > nemzeti szocializmus megvalósítására! Miről beszél ez a fasírt gyártó, főzőkanál bajnok!?? nagyon szégyellje magát! a nyilatkozatáért, a megjelenése miatt! A takarítónőnk elegánsabban jelenik meg és még a munkája közben is van tartása! Persze ez nem CSAK az ő hibája!!! hol voltak a pesztrák!? Ez a Magyarország elnök asszonya, hovatovább fenség? Kinézetre; kezet foghat a merkellel, még az ursula is különb nála a gatyájával!
telegdilaci
@Eladott Ország:Nekem ettől a sunyi Rókaképű Rajtunk élősködő Semjénnek már a látványától is felfordul a gyomrom,ha a mérhetetlen,támogatottságu pártocskája önállóan indult volna a választáson be sem jutottak volna a Parlamentbe 12-éve kizárólag a Fidesz hátán felkapaszkodva jutottak be!
Uriel
@tomsawyer - régről: Aha...

Szóval, miért jársz kocsmába (ide), ha nem iszol (nem tetszik itt semmi - az öltözet, a berendezés, a kiszolgálás, a piaszag, a ketrecharc)?
Látom felismerted az egyik idézetet (valószínűleg te egyedül). Ez pozitív.
Vagyok, amilyen vagyok, mint mindenki más. Gondolj bele, hogy milyen lenne a világ, ha a világon mindenki pl. tomsawyer - régről lenne...
Ugye, hogy ugye?
tomsawyer - régről
@Uriel: Ez most komoly, hogy a 3 agysejttel tanító-üzemmódba mentél át? Te?! Vinnyogva felröhögnék, ha nem volt kibaszott szar kedvem.
Ugyanazt kérdezed meg, amit ezelőtt 2 hónappal megkérdeztél egy másik (Kanji) nicken. Két lehetőség van: vagy annyira le vagy épülve, hogy elfelejtetted, befigyel az Alzheimer vagy éppen nem te használtad a nicket.
Mivel jelenleg az írásjelek elé nem ütsz szóközt - akkoriban meg igen -, az utóbbit tippelem. Azt javasolnám, hogy keresd meg a hozzászólást - amit nem te írtál - aztán az arra adott választ és ma se keltél fel hiába.
Egyébként meg ne taníts se véleménypluralizmusból, se szólásszabadságból, se toleranciából, mert a korábbi ténykedésed miatt ebben se hiteled, se kompetenciád nincs.
Egyébként ami a véleménnyel kapcsolatos jogokat illeti, azoknak éppen az a lényege, hogy a jól működő közbeszéd saját magát tisztítja, nincs szüksége beavatkozásra csak legvégső esetben. Magyarul: elég, ha helyreteszed azt, aki nem közösség-konform, nem kell se cenzúrázni, se kizárni, se kiközösíteni.
Ha ti fejlett jogérzékkel rendelkeztetek volna 10 éve, akkor a világ egy élhetőbb hely lett volna és lenne most is.
Ami meg a toleranciát illeti: külön képmutató részedről megemlíteni is.
tomsawyer - régről
*volt=volna
És az egyik "egyébként" helyett legyen "máskülönben".
csipetke
@Gyurka80: 10:08 Ugyanmár, mi a különbség? A lopás,az lopás. De orbánnal lelkitársak, mert orbán is szívesen veri más farkával a csalánt. Lásd.- kisboltok-kis benzinkutak szívatása ezerrel. Ahelyett, hogy az alapvető élelmiszereknél ÁFA-t csökkentett volna
Gyurka80
@Clavigo: Én nyugodt vagyok, látom te tiszta ideg vagy!
Németh István
@Eladott Ország: @tomsawyer - régről: @csipetke: az elfolyt agyúak értékelik a helyzete! ez rendes legalább nem zavarnak másokat, az értelmeseket! a kongó koponyátok hangjától kell már csak megszabadulni!
A lényeg, hogy az igazság az igazság! a főzőkanál az ne politizáljon mert leég a rántás!
Gyurka80
@csipetke: Nem érted mi a doktori és a sima szakdolgozat közötti különbség? Az alapvető élelmiszereken 5% az ÁFA, nem érdemes csökkenteni, mert a kereskedők benyelik, gondolkozzál!
Uriel
@tomsawyer - régről: Mi van Mester, te is szokol hibázni?
Egyébként/amúgy/különben/máskülönben/egyébiránt/mellesleg/másképpen tök fölösleges volt kijavítanod magadat.
A Propeller nevű korcsma közönsége észre sem vette volna...

"Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!"

Nem figyelsz eléggé: több személyiségem van. Szerinted az Én és én meg az Irén filmcímet miért szokom idézni időről-időre?

i.pinimg.com/originals/67/bb/d5/67bbd5c47bbfe92bc18cecc95e8efb0c.jpg

Vagy a Dr. Jekyll Mr. Hyde filmcímet?

alqurumresort.com/img/dr-jekyll-and-mr-hyde-movie-2008-watch-online-3.jpg

A toleranciáról az Istent ismerő személyiségemet kértem fel, hogy osszon meg veled pár gondolatot a témában:

Isten nem tolerálta Ádám és Éva bűneit, mert ők tökéletesek voltak, semmi nem akadályozta őket abban, hogy jól döntsenek. Rosszul döntöttek! De nem haltak meg azonnal, még élhettek többszáz éven keresztül.
(Még hogy a szex volt az eredendő bűn... Phü. Neeem, az volt, hogy olyanok akartak lenni mint Isten!)

Isten tolerálta az emberiség gonoszságát. Egy ideig. Aztán jött a Vízözön, amiben 8 embert leszámítva mindenki más elpusztult.

Isten tolerálta a zsidók bűneit, hogy elhagyják őt minduntalan. Egy ideig. Aztán betelt a pohár és Ő hagyta el őket valamikor i.e. 5. században. Többé nem szólt hozzájuk és prófétát sem küldött közéjük. A Ószövetség írása befejeződött.

Isten tolerálta, hogy a zsidók nem fogadta el a fiát. Egy ideig. De amikor megölették Jézust, végleg elhagyta őket.
Megszűnt a zsidóság kiválasztott nép lenni.
Bár zsidók voltak az első keresztények, akikkel megköttetett az újszövetség, de ők már keresztények voltak! És történt még valami: "Meghallották azonban az apostolok és a Júdeában levő testvérek, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét." Ezzel megszűntek a zsidó vallási külsőségek, az ünnepeik, a hagyományaik, a körülmetélkedés, a bibliaértelmezésük, mert a...
Uriel
...keresztényeknek már nem kellett és most sem kell ezeket betartani.
És a Talmudban leírtakat sem, ami sosem volt Istentől való, mert...

"Igazán prófétált felőletek, képmutatók felől Ézsaiás próféta, amint meg van írva: Ez a nép ajkával tisztel engem, de szívük távol van tőlem.
Pedig hiába tisztelnek engem, ha előírásaikban emberek parancsolatait tanítják.
Mert az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományát tartjátok meg.
És azt mondta nekik: Az Isten parancsolatát szépen félreteszitek, hogy helyébe tehessétek a magatok hagyományát."

Isten most is tolerálja az emberek bűneit. Egy ideig. Aztán ezt a világot is elpusztítja, de most nem víz által (arra ígéretet tett), hanem tűz által:

"a régi világot sem kímélte, hanem csak Nóét, az igazság hirdetőjét, akit nyolcadmagával megőrzött, amikor özönvizet bocsátott az istentelenek világára"

"A mostani egek pedig és a föld ugyanazon szó által félre lettek téve, a tűznek fenntartatva az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára."

Ha nem vagy túl öreg, te is megéred a "világvégét".

Ennyit a toleranciáról és az egyik személyiségemről a sok közül.
Uncsi volt mi? Szerintem is.
Gyere, inkább verekedjünk.

Na csá

U.i.: "Nem kell okosnak lenned ahhoz, hogy okoskodj, nem kell erősnek lenned ahhoz, hogy erősködj, és nem kell intelligensnek lenned ahhoz, hogy... de igen, ahhoz intelligensnek kell lenned, hogy intelligenskedj." /én/
Németh István
@Eladott Ország: Sok paraszt hiszi magáról hogy ő a király. nyilván ezt hiszed te is! Az alábbi hieroglifáiddal meg nem kéne pocsékolni a helyet, ha nem tudsz írni nincs is itta helyed! Ennyi!
De egy akkor is tény >>Magyarország semleges de nem közömbös ezért segít másokon ÖNZETLENÜL egyenlőre >>mert ezért sem kapott eddig egy fillérnyi anyagi támogatást, és legalább annyit adott mint amennyi értékben fegyvert és pénzt adományoztak az agresszor szemetek az usa,-eu -soros! A többit meg te is tudod! nem kell anyázni az nem szép dolog, az igazság viszont nyilván a hazug szemeteknek meg nagyon tud fájni! De te nem ide tartozol ugye???
tomsawyer - régről
Na, akkor összefoglalom a nap történéseit.
Az, aki részeget játszva őrjöng naponta - mert ez szórakoztatja - összekopipésztel mindenhonnét bibliai idézeteket - magam is jártam az adott oldalon, életemben annyi zagyvaságot nem olvastam még, mint ott - és tanítani akar toleranciát nekem. Nekem, akit 10 éve minden lehetséges módon tapostak, üldöztek, egyetlen egy elütésemért napszámban több tucat kommentben aláztak évekig. Mindezt úgy, hogy nem voltam/vagyok közszereplő. Az elütések mellett külsőm miatt, életem minden egyes mozzanata miatt - amit a feltört közösségi médiából, ímélekből, telefonból faszom tudja honnét szerváltak össze - ugyanekkor kaptam az ívet. Tehát naponta tucatszám, bárhová mentem olvasni akár egy sort, ha volt kommentlehetőség, hát hétszentség, hogy ott beszólt, akkor is, ha én nem írtam oda egy sort se.
Ezek után engem megtanít toleranciára.
Roppant hiteles.
Arról már ne beszéljünk, hogy egyetlen egy kritikai észrevételt engedtem meg magamnak a multinickezős, önmagukat lájkoló-társalgó, egymást kizárólag változatos sértésekkel baszogató - gyanítom a Kigondoltam blogról szalajtott - faszkalapoknak. Ne félj, rögtön bevédték egymást!
Én hiába könyörögtem, nekem senki se segített 10 rohadt éven keresztül.
Ha ez nem volna elég, itten vala' az is, aki ebben vastagon benne vót' és azért a multinickjein megenged magának még néhány beszólást, mer' 10 év csak egy röpke pillanat, amíg szusz van benne, baszogassuk!
Végezetül a - gyaníthatóan szintén vastagon a történetben ludas - vándorprédikátor még megengedi magának ugyanazt a szexista-hímsovoniszta közhelyet, amivel szórakoztatott 10 kibaszott évig: ha egy nő tanult, esetleg okosnak tűnik az, "okoskodik" és ez taszító. Ha egy férfi okos vagy tanult: őőőőrületes zseni.
Akkor tisztázzunk valamit:
Nem szeretnék nektek megfelelni. Nem változtatok sem a jellememen, sem a természetemen. Leszarom, hogy mi tetszik nektek, volt rá 10 évetek, hogy emberként viselkedjetek. Nem jött össze.
tomsawyer - régről
Végezetül felteszem a kérdést és kíváncsi vagyok, mer-e bárki válaszolni rá: Te/Ti kedvelnéd(ek) magadat(okat) a fentiek után?

Egyre viszont jó volt ez a tíz év: engem többé senki sem fog se megfélemlíteni, se sakkban tartani semmivel sem. Az égvilágon semmi veszítenivalóm nincsen.
Istenakinincsen
@Gyurka80: ma, 10:03
Ezt a poénodat már többször elsütötted...uncsi.Az viszont nagyon elszomorítana ha valóban kevesebben lennénk mint az ilyen ostoba barmok mint te.
Istenakinincsen
@tomsawyer - régről: ma, 01:03
Te tényleg ekkora ökör vagy???Aki az írásjelek után nem rak szóközt az mind én vagyok?Sajnos tévedsz,nem jó megfigyelés.
A leírt gondolatok alapján könnyebb azonosítani valakit.Nem gondolod?
tomsawyer - régről
@Istenakinincsen: Nem gondolom. A stílust egy közepesen jól író ember is képes váltogatni. Ha viszont nem tudom, hogy az őrjöngenek szót hosszú ő-vel kell írni, a mindig, a pedig, a nyilván pedig rövid i, az jellemző rám. Mindig úgy fogom írni, amíg rám nem szólnak.
tomsawyer - régről
Ha akarnék, bármikor képes lennék álfelháborodni, aztán bohóckodni, aztán őrjöngeni, aztán kommentben náculni, aztán LMBTQ-progresszív balos baromságokat írni, aztán fideszesként rajongani, aztán jogilag okoskodni, aztán butát előadni, aztán túlfontoskodót, bennfentest, aztán PhD nagydoktort, aztán értetlenkedőt, aztán vidéki nyugdíjast, aztán budapesti meleg férfit, aztán 12. vagy 2. kerületi milliárdost, aztán kőbányai prolit, aztán nagymamát, aztán tinédzsert, aztán fősulis srácot, aztán egyetemi tanárt, aztán hírességet, aztán falusi közmunkást, aztán cigány asszonyt, aztán kínai csoki- és ruhaárust, aztán börtöntöltelék nehézfiút, aztán naivát, aztán mocskos szájú utcalányt, aztán joviális péket. És így tovább. Ez nem kunszt, nem nehéz, nem kihívás. És nem érdekel. Könnyű. Azon változtatni, hogy hogy tudom-e, hogy egybe vagy külön kell írni egyes szavakat, viszont csak akkor tudok, ha:
a) valaki rám szól, felhívja rá a figyelmemet.
b) Megtanulom a helyesírási szótárat, de ez utóbbi esetben attól, hogy elméletben tudom, nem biztos, hogy a gyakorlatban a folyóírásban jól alkalmazom elsőre.
Tehát az a) verzió a hatékonyabb. De az meg kizárólag egyes szavak esetében működik, kivéve, ha egy-egy szabályt tanít meg az illető.
"Van még kérdés, Ildikó?"
tomsawyer - régről
@Maccska: Rendben. Holnap senki sem fog hozzád szólni. Ha van blogod, fel fogja valaki törni és belebarmol. Minden olvasód elveszíted. A levelezésedet feltörik, azt is, amit a közösségi médiában írsz, azt is, amit a neten levelező rendszerben. Amit mondasz a telefonban vagy csak úgy a szobában, valahogy tudják. Ezt neked leírogatja valaki oda, ahol éppen olvasol. Már nem fogsz ekkor kommentelni, csak olvasni.
Mert eleinte kérdezel, értetlenkedsz és senki se válaszol. Üveges leszel. Csak nem tót. Az legalább hanyatt esik és aztán vége a rémálomnak.
De ennek nem lesz vége.
Nem fogod érteni, miért. Nem fog senki válaszolni. Nem fog veled szóba állni senki sem többé. Csak és kizárólag basztatni fognak, ha mégis szóba áll veled. Gyaníthatóan ugyanaz a 1-2-3 ember. Száz nicken.
Már nem írsz blogot, már nem írsz kommentet. Minden barátodat elveszíted, mert nem mered őket felhívni és beszélgetni velük, mert attól félsz, más is hallja. Már nem ismerkedsz. Félsz, hogy amit aztán a párodnak mondasz a telefonban, azt más is hallja. Amit csináltok, azt más is hallja. Amit leveleztek, azt más is olvassa. Már a neten se mersz ismerkedni, mert belefutsz ezekbe az emberekbe, ettől rettegsz. Te nem tudod, hogy ők azok, ők meg kiadják a magánbeszélgetést, azon röhögnek, ha meg esetleg kapcsolatba kerültök, akkor arról is fotó és beszámoló kering a neten, hol van rajtad anyajegy.
Nem lesz magánéleted. Nem lesz baráti köröd.
Mindeközben senki sem fogja elmondani továbbra sem, hogy mi a fasz baja van.
Ja. Most, hogy így előre szóltam, már nem ér. Így könnyű.
Nekem nem szólt senki sem előre.
tomsawyer - régről
Tényleg túl komolyan veszem. Az lehet a baj.
Na, menjetek ti a fenébe. Szerintem.
Istenakinincsen
@tomsawyer - régről: ma, 17:41 Hol a kérdés,amire válaszolni NEM mer az ember?Mi az amit elvárhatsz azokután,hogy kijelented:"""Nem szeretnék nektek megfelelni. Nem változtatok sem a jellememen, sem a természetemen. Leszarom, hogy mi tetszik nektek,..stb""".
Ha esetleg leírnád hogy mi a fene bajod van,szerintem sokat segíthetne.(rajtad,mert rászorulnál úgy látom).
tomsawyer - régről
@Istenakinincsen: "Te tényleg ekkora ökör vagy???"
tomsawyer - régről
Azt kihagytam a felsorolásból 19:22-kor, hogy mérsékelt értelmi fogyatékost és funkcionális analfabétát - de az "és így tovább"-ba beleértettem. Bármikor eljátszom.
Bár nem kihívás.
Gyurka80
@Istenakinincsen: TE is uncsi vagy, ezen rugózol.
Istenakinincsen
@tomsawyer - régről: Értelmesen is tudsz írni?Mindegy miről van szó,nem érthető amiket irkálsz.Kihívás lenne úgy ideírni hogy bárki megértse azt hogy mit akarsz?
Mik a tíz éves "sérelmeid"?Ha ilyen van akkor talán nem lenne célszerű előszőr magadba nézni?Meg kell keresni a hibát,szembenézni vele és kijavítani.Ezekután sokkal könnyebb és máris lehetőséged van másoknak segíteni.
Istenakinincsen
@Gyurka80: Mivel ezt már többször írtad nekem,ezért rúgom vissza,bár lenne más is de úgysem értenéd,ezért inkább nem szólok hozzád csak ha túllősz a célon...(psszzz a többit már tudod amikor szembemész a pályán.)
tomsawyer - régről
Lehet, hogy mégis kedvet kapok egy imbecillis eljátszásához. Könnyű, sima meló. Amolyan jutalomjáték.
Mondjuk nem tudom, a szőrről mit tudok még írni ezek után. De talán reklámozhatnék közben egy epilátort.
tomsawyer - régről
Áh, mégse! Már van valaki a szerepre. Pfff...
Két egyforma karakter uncsi.
Pláne, ha egyik magával beszélget.
Istenakinincsen
@tomsawyer - régről: Háát nem csalódtam benned.Szeretsz magaddal beszélgetni?
Nekem úgy tűnik!
Istenakinincsen
@tomsawyer - régről: Ne foglalkozz a helyesírással...NEM mindig látom melyik a hosszú vagy a rövid Ő.
Ezek hiányában is érthető egy szó vagy egy mondat.Sőt még úgy is ha az írásjel mögött nincs szóköz:)
NKF
A Momentum kit jelölt volna?Hadházyt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.