„Elképesztő, hogy a magyar vállalkozások megvédésére hivatkozik a kormány, amikor megvétózza a globális minimumadót, miközben azt megközelítőleg 300 milliárd feletti árbevétel esetén kell majd csak megfizetni. A Fidesz vétója tehát valójában a multik védelme és kiszolgálása, nem pedig a magyar kisvállalkozók megsegítése” – mondta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője a Hírklikknek.

Ujhelyi: Orbánék zsarolása nem jött be, befagyaszthatják az összes uniós támogatást Magyarországnak

Fotó: pixabay.com

Az MSZP politikusa szerint a kormányzati vétó nem szól másról, mint az alkupozíció megerősítéséről az uniós források befagyasztása kapcsán zajló tárgyalásokon – írja a Hírklikk.

„A Fidesznek mégiscsak kell az a pénz, ehhez pedig azt találták ki a boszorkánykonyhában, hogy olyan helyen lengetnek be vétót az uniónak, ahol az fáj a közösségnek. Nyilván azzal számolnak, hogy el tudják érni: ha visszavonják a vétót, akkor megkaphatják a jogállamisági bűnök miatt befagyasztott uniós forrásokat. De rossz hírem van a Fidesznek: az EU már kitalálta, hogy miként bújik ki a zsarolásból, megcsinálja az adót Magyarország nélkül. A másik, amivel nem számoltak, hogy olyan hosszú már az Orbán-kormány bűnlajstroma az EU-s intézményeknél, hogy az unió egyszerűen végig akarja és végig is fogja vinni a pénzbefagyasztással járó jogállamisági vizsgálatot. A zsarolás nem jött be, viszont újabb károkat szenvedünk el az orbáni politika miatt”

– foglalta össze Ujhelyi István.

Címlapkép: Facebook

Forrás: Hírklikk

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Ha a Csutkány nem enged, akkor ennek az országnak kampó. Azt mondta, akkor lesz vége az inflációnak, ha a háborúnak vége lesz. Simán a háborúra fogja, a birkák meg még sajnálják is, hogy szegííny hiába akar nekünk jót. Rohadjon meg ott ahol van.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
NKF
Ez a seggfej a magyar érdekek ellen van.
gina
Megkapta az elmebeteg cigány amit főzött, remélem igy lesz a jövőben is, ez a fidesz maffia banda tönkretette ezt az országot..
gina
@NKF: Aki a magyarok érdekei ellen vannak az a fidesz tolvaj banda meg a zsiros cigány az élen, Ennyi!!! Ébredj fel !!!
kereső
@Nanya: t18:47 A megszentségtelenitett Karmelitából gondútam a takarodást...
ómió
Nekünk meg az uniós tagsági díjunk befizetését kell "SOS befagyasztanunk"!
Németh István
Ezt a moslék ujhelyi szemétláda gecit, hazaárulás okán ki kell nyírni!
Különben ha egy adott ország választói akaratból eredeztető kormányának a programjába foglaltakaz ellenzéknek okkal nem tetszik is(mert ez egy dolog) fe nem léphet fel az ország érdekeivel és a saját kormányával szemben! EZT egy, de egyetlen egy ország akármilyen képviselője nem teszi meg! A magyar képviselők élenjárók, ők az ország eredményessége ellen munkálkodnak!
A kérdés csupán az, hogy ebben nekik mi a jó, a kormány bukta!? a saját zsebű érdekeltségeik okán!?? A saját kormányzásukba miért buktak bele, mert moslékok voltak, mint látható most is azok! A nép a polgárok buktatták meg őket nem a mostani kormány HANEM A NÉP!
Az ilyen rongy embereket mint ujhelyi, dobrev, donáth, cseh, gyurcsány, gyöngyösi, arató, vadnai, szabó t. varju, stb. el kel taposni mint a szartól bűzlő hernyókat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.