Újabb tüntetés kezdődött ma a Kossuth téren, a kata kivéreztetése ellen.

"Fasiszta g.ci a kormány, azt akarják, hogy legyetek bűnözők" – újabb tüntetés Budapesten

Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője a Kossuth téren azt mondta, hogy bevételtől függően három vagy hatszoros adóemelést jelent majd a kata megszűntetése.

Szerinte a kormány pillanatok alatt átvert törvénye a feketegazdaságot fogja növelni, a kormány pedig lényegében azt mondja a módosítással a 450 ezer katásnak és a családjának, együtt úgy másfél millió embernek, hogy csaljanak újra.

Azt akarják, hogy legyetek ti is bűnözők, mint azok, akik ezt a törvényt megszavazták.Ésik szerint az Orbán-kormány elkúrta, üres a kassza, ezért hozták ezt a törvény. A kormány azt akarja, hogy az emberek féljenek, és a kormány hülyének nézi az embereket

- mondta, az emberek amúgy hajlandók lennének többet adózni, ha azt a kormány normálisan el tudná magyarázni.

Elkúrták. Pánikolnak, hogy üres a kassza

- mondta Ésik Sándor, a tömeg pedig mondja vele. Szerinte ha a kormány plusz 20-30 ezret kérne, odaadnák a katások, a kormány azonban azt akarja, hogy féljenek.

Az újságíró Para-Kovács Imre is felszólalt, aki szerint fasiszta a kormány, és április harmadikán a magyar nép egyértelmű választ adott arra, hogy akarják-e, hogy hülyének nézzék őt a kormányból.

Para-Kovács szerint nem úgy történt, hogy lefeküdtünk, és egyszer csak fasiszta geci a kormány, hanem szép lassan.

Ahogy ezek váltakoznak, mikor milyen a közhangulat, szerinte a katamódosítás szerinte egy hosszú folyamat része.

Az átlagos az, hogy nagyon hosszú, nyugodt fasiszta időszakok váltogatják a nagyon rövid népirtásokat"

– részletezte az újságíró.

A kormány a kata szétverésével a mélybe löki a szakadék szélén álló magyar vállalkozókat

- mondta a Momentum elnöke, akinek a testvére és a felesége is katázik vagy katázott.

Gelencsér szerint a rendőröknek, az ápolóknak, a tanároknak és a vállalkozóknak is össze kell fognia, külön kiemelve, hogy a tüntetést biztosító rendőrök is nagyon keveset keresnek, átszámolva kevesebb, mint 500 eurót. 

Novák Katalinnak pedig azt üzente, hogy egy ilyen fércmunkát, mint a kata helyesírási hibákkal teletűzdelt módosíta, magára valamit is adó köztársasági elnök nem írhat alá. De nincsenek illúzióik, ezért a Momentum törvénymódosítást nyújt be, hogy ne lépjen hatályba a kata-törvény, és rendkívüli parlamenti ülést hív össze. Ha pedig ezt nem fogadja el a parlament többsége, akkor a Momentum fordul majd az Alkotmánybírósághoz, ahogy ezt már jelezte a Jobbik és a Mi Hazánk is.

Foglaljuk el a Nyugati teret!!

- a 444 tudósítása szerint ezt hallani hangosbeszélőkből a Kossuth téren, miután a tüntetés hivatalos részét Miczura Mónika dala után a szervezők lezárták. 

Miközben a tüntetők az Alkotmány utcán haladnak a Nyugati irányába, az úttesten. A menet elejéről egy rendőrautóból hangosbeszélőn szólítják fel a tömeget, hogy menjenek a járdára, mert a tüntetésnek már vége. 

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
Hányan tüntetnek? 450 ember? Minden ezredik KATA -s ott van??? Ja, hogy a tüntetők fele sem az...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
beric
@Horizont: Mennyé Dójcsba, wazze. Megleszünk valahogy nélküled.
Teneked meg ott a kánaán, melegítheted a kezedet a virágcserépen mneg a szomszéd migráncson.
division
@Horizont: Igazad van, a sok aljassággal mára betelt a pohár minden jobb érzésű embernél. Viszont van itt egy olyan mondat, ami sosem volt igaz a magyarra, a vállalkozók zömére pláne: "az emberek amúgy hajlandók lennének többet adózni"
Én hosszú ideje vagyok az üzleti világban, nem is tehettük volna meg ezen a szinten a csalást ha akartuk volna sem, de bizony a vállalkozók zöme a rendszerváltás óta ott csal ahol csak tud, ez benne van a vérükben és benne is marad.
T-Boly
@beric: Te meg a büdös,tetves szarcsimbókos picsába takarodj !
Idióta talpnyaló söpredék vagy bazdmeg !
Yoda69
@Horizont: Ahhoz tul kevesen vannak. 2-3 ezer ember nem eleg. Fel millio kellene folyamatosan. Akkor megbuknanak.
Ilyenkor hol vannak a tanarok, diakok, rendorok, tuzoltok, nyugdijasok, egeszsegugyiek es minden olyan reteg, akiket szenne szivatott orban. Miert nincs szolidaritas egymas kozott? Ha mindenki egyszerre menne tuntetni, fuggetlenul attol hogy most a kata a tema, akkor meg lehetne donteni orbant. De igy? Ki fog hunyni hamvaban.
division
@Horizont: @Yoda69: Az első igazi nagy lépés az volna, ha egyetlen oktatási intézmény nem nyitna ki szeptemberben. Óriási káosz lenne.
kereső
Pedig a kata miatt mindenki szivni fog a végén. Az, aki másik adózási formát választ , az megközelitőleg 30%-al többet fog fizetni(ha bevállalja), ezt szépen be fogja épiteni az áraiba- , hogy pénzénél legyen( egy vállakozás nem jótékonysági intézmény), a számlát befogadó szintén emelni fog, mert a megnövekedett árat nem figja benyelni. ...etc. A sor végén meg ott van a fogyasztó, azaz én, te, mi, ti, ők- mind. Szóval lehet tapsikolni, hogy "na most megszivták a katások. Nem koma, nem csak a katások szivták meg, hanem te is. Ezért nem értem, hogy egyesek miért örülnek, mások meg miért közömbösek- ránditanak egyet a vállakun, hogy őket nem érinti...a francokat nem.
justhpeter
Elkezdődött a gazdasági ellehetetlenülés, napról napra rosszabb a helyzet és napról napre több ember van az utcákon.
kereső
Más! Az embereket nem érinti meg a jogállam, a demokrácia felszámolása- ez pedig, amit most látunk- a mérhetetlen lopásokon túl- a jogállam és a demokrácia hiányának, a nem létező sajtószabadságnak is köszönhető.
fergeteg
Mocskos geci csőcselék! Mi is kimegyünk pár órára sétálni oda. De azt nem teszitek zsebre.
fergeteg
Eddig élveztétek a Fidesz INTÉZKEDÉSEIT. szemetek!
fergeteg
Tolvaj magyar vállalkozók ! Tisztelet a becsületeseknek.
tudode
Ilyen már volt a SS győzelme hajnalán a teflon embernek, aki félelemkeltéssel az alárendeltségébe tartozó kormánytiszviselőknek KUSTI volt az előneve, aztán berezelt konzultált a fideSS nevelde fidelitásokkal, és azt mondta sunyi módon, hogy NINCSENEK KERETSZÁMOK
.
---- Keretszámok és liftajtó
www.youtube.com/watch?v=nbcpz46gOYo
------------
.
Aztán már akkor a kibrusztolt utolsó szó jogán
.
---- Orbán: "Nem lesznek keretszámok!"
www.youtube.com/watch?v=SflMlDjq-W4
.
""""Titokban találkozott Fidelitasos fiatalokkal Orbán Viktor a budapesti Ötkert nevű romkocsmában."""
---------------
.
Vajon most kivénhedet diktátorként mit dönt ez itt a kérdés!
ESCOBAR
Remélem a köztársasági elnök visszadobja módosítási javaslattal! Át kell gondolni, s január 1-től egy kis emelést be lehet vezetni! 50 ezerről 65-re... Csak időben tájékoztatni az érintetteket!
division
@fergeteg: @Shikari: Ha valaki, én nagy Fideszes voltam egész életem során, de vak nem vagyok, és látom mi folyik itt. Az egész rezsicsökkentést, árstoppot mind egy nagy marhaságnak tartottam, és igényt sem tartottam rá soha, ahogy a választások előtti osztogatásoknak sem dőltem be, oda adtam a pénzt azoknak, akik tényleg rászorultak erre. Ti fizetett bértrollnokok vagytok csak, de azokból is a legrosszabbak, vagy csak simán Fidesz aktivisták, akik tényleg nem látják, merre is tartunk. Lelketek rajta. Aztán majd ne panaszkodjatok, amikor nektek is ki kell fizetni azt, amit másoknak, sőt szinte már tudom, hogy szeptembertől a felső korlát is el lesz törölve, ami persze nem baj, csak ugye az emberek zöme most becsapva érzi magát, hozzáteszem jogosan. Remélem leáll az ország szeptembertől, és a saját ürülékükben fullad meg minden hazug tolvaj, akik érdekes módon minden tudás nélkül pár év alatt a mocsokból váltak a világ leggazdagabbjai közé.
Bástya Béla Elvtárs
Hányan tüntetnek? 450 ember? Minden ezredik KATA -s ott van??? Ja, hogy a tüntetők fele sem az...
Aki Én
@fergeteg: elmebeteg gyáva patkányok vagytok, elenyésző kisebbségben.
@Shikari:
@Bástya Béla Elvtárs: mert szerinted mindenki ott van, balfasz? Mert szerinted fideszest nem érint, te balfasz?
Aki Én
@beric: voltál valaha külföldön, te buta balfasz?
Tényleg, ti miért vagytok egytől egyig buta, félanalfabéta balfaszok?
kereső
A legnagyobb tolvaj az, aki az emberek bizalmát meglopja. A fideSS/orbán ezt tették.Ezt teszik, immár 30 éve- "hazugság volt minden szavad, hazugság volt, most már ne is tagadd"!
Az aki egymaga zavarta ki az oroszokat '89 -ben, most egymaga hivta vissza őket: és hazudtak az orosz gáz áráról- aminek itt az eredménye- vége a rezsicsökknek, és a kormány állitásával ellentétben, a háztartások 3/4-ét érinteni fogja. (amikor druzsba petrus bejelentette a megállapodást, még sehol nem volt a háború!!). A mátrai erőmű ismételt üzembehelyezése biztositja az újbóli lopást- hányszor akarja még a kormány kifizetettni az országgal mészáros /orbán lopását???Kétszer még nem volt elég?
Jozefina
Végre kezdenek feléledni Csipke Rózsika álomból a magyrok!!?? De a vidék még alszik!!!
ómió
Az "efftársi krém" megint összejött "katasiratóba", miközben kézzel-lábbal "tiltakoztak" a kata ellen!?
T-Boly
@Pegero: Téged a szél bánt? Hát akkor jó !!!
Ne tudsz fingani vazze? Köhögd fel !!!
Németh István
Na most örül a gyurcsány balliberális banda!! Most tényleg örűl, ők már több mint tíz éve is ellenezték a rezsicsökkentést, az árstopról, jajjjj meg a KATA - bakfisról ne is beszéljünk! Most, hogy rendesen kifejlődőben van ugye a pofátlansági kiskapus tényező >> lép a kormány és nevel, akkor ugatnak a görények! Igazam van józan meglátású tesóim??? ne fukarkodjatok az elismeréssel, mert a gyurcsány még zokon veszi!
T-Boly
@Pegero: Felköhögted ! Na ugye megy ez ,csak így fostos lett a pofád !
Bruhahahaha !
T-Boly
De jól van megfogalmazva a cím !
És mennyire igaz !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.