Kertész János szerint Orbánnak haladéktalanul vissza kell vonnia szavait, és Hegedüs Zsuzsával ellentétben az MTA tudósa azt mondja, hogy a kormányfő Bécsben sem „korrigált” ezen. Az MTA petícióját mára már 102 akadémikus írta alá, és a nyílt aláírók száma már 2600 fő.

Keményen nekiment Orbánnak az MTA tudósa a tusványosi fajelméletes beszéde miatt, őt a bécsi korrigálás sem hatotta meg: "A leghelyesebb az lenne, ha lemondana"

Kertész János, az MTA rendes tagja, miután átvette a Széchenyi-díjat Áder János köztársasági elnöktől  a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Parlament kupolacsarnokában 2014. március 14-én. Az államfő mellett Orbán Viktor miniszterelnök (és Kövér László, az Országgyűlés elnöke. MTI Fotó: Kovács Attila

A leghelyesebb lépés az lenne, ha lemondana, de nem számítok erre természetesen, de az lenne a minimum, hogy ne egy elfogadhatatlan szöveggel próbáljon magyarázni, hanem vonja vissza és kérjen elnézést, de nem azoktól, akik megbántva érzik magukat, hanem az egész néptől

- fogalmazott Kertész János, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában.

A Széchenyi-díjas magyar fizikus elmondta, már 102 tudós írta alá petíciójukat, melyet a miniszterelnök tusványosi beszéde után indítottak. Szerintük Orbán Viktornak minimum bocsánatot kellene kérni az egész magyar néptől.

Semmiképpen nem tudom bocsánatkérésnek tekinteni Orbán Viktor bécsi szavait, én azt gondolom, ez további kavarás és félrevezetés

- mondta Kertész János.

Ezeknek a szavaknak jelentése van, és a magyar miniszterelnök nagyon jól tud magyarul és pontosan tudja, hogy mit jelent az, hogy kevert faj, és azt is pontosan tudnia kell, hogy milyen asszociációkat és emlékeket ébreszt egy ilyen kifejezés

- nyilatkozta. Az egyetemi tanár szerint a beszéd után az akadémikusok úgy érezték, nem lehet szó nélkül hagyni egy ilyen botrányos kijelentést, azt akarták elérni a petícióval, hogy nyoma maradjon, hogy vannak józanul gondolkodó emberek, akadémikusok, akik szóvá teszik, hogy ez megengedhetetlen, másrészt utat akarnak mutatni azoknak, akik úgy gondolják, hogy tenni kellene valamit a közbeszéd minőségének javítása érdekében.

Az akadémikus szerint Orbán Viktornak az volt a célja, hogy manipulálja a közvéleményt, és elterelje a figyelmet a súlyos válságról, amelyben jelenleg az ország van, szerinte bedobni egy ilyen botrányt okozó kijelentést, egyértelműen "kalkulált" dolog.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@Németh István: Te egy marha vagy Piffta...a félkegyelmű bugris Főnököddel együtt..
Néro2
Keményen ? Szívlapáttal ? Neeem ? Akkor minek ez a sértés sertés másból nem ért.
lampa laz
@Németh István: nézz minden nap tükörbe és látni fogod ezt az "egy szaros segg büdös is, ronda is-szóval használhatatlan" idióta faszt.
gina
Ugyan OV az anyját is eladná az ördögnek a hatalomért, aljas szemét patkány
NKF
Balos faszok,meddig rúgóztok még ezen a kevert faj kifejezésen?
ómió
Hát, nem véletlen nevezik bolsifertőnek az Akadémiát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.