Ahogy arról korábban beszámoltunk, Jakab Péter hivatalosan is kilépett a Jobbikból. A párt Pest megyei elnöke, Zágráb Nándor is lemond a megyei elnöki tisztségéről, a felügyelő bizottsági tagságomról és elhagyja a pártot.
Fotó: Facebook / Zágráb Nándor
Jakab Péter kiszorítása a Jobbikból volt az utolsó csepp a pohárban!
- indokolta döntését közösségi oldalán.
Ezért a mai nappal lemondok a Pest megyei elnöki tisztségemről és a felügyelő bizottsági tagságomról, valamint kilépek a pártból
- tette hozzá.
Mint mondta, "a napokban megdöbbenve figyelte, hogy az eddig Európa – pártinak tartott Jobbik, hogyan sodródik át az Európa egységét veszélyeztetők táborába. Egy most benyújtott népszavazás kezdeményezés miatt".
Zágráb Nándor szerint fel lehet tenni a kérdést, hogy "Gyöngyösi Márton felkészületlensége, vagy Magyarország Európából való kiszakítása az indítvány mozgatórugója?"
A zavaros magyarázkodásokból nem derült ki az igazság. A következmény viszont az, hogy a Jobbik elveszíti az Európa – párti szavazóit, és felsorakazik a két másik Európa-ellenes párt, a Fidesz és a Mi Hazánk mellé.
- fogalmazott.
Mindemellett Gyöngyösi Márton a tegnapi nap folyamán, a fidesz összes rágalmát felhasználva, a nyilvánosság előtt brutálisan hátbatámadta Jakab Pétert. A Jobbik legnépszerűbb politikusát. Azt az embert, akit a vidék hangjának, és Orbán legnagyobb ellenfelének tartanak
- tette hozzá.
Ugyanakkor Péter nem hajlandó részese lenni a Jobbikot felszámoló belső viszálykodásnak, ezért tegnap bejelentette kilépését a pártból. Ezzel a Jobbik elvesztette a politikai kapcsolatot a vidék Magyarországával. Vagyis a párt jelenlegi vezetése, az európai értékek után felszámolta vidéki támogatottságát is.
Jó lenne ha Jakab pártot alapítana aztán Hadházy is és ott a DK ...és ennyi nem is kellene több.