Politikai oldal ide vagy oda, Magyarországnak születésnapja van! 

„És majd eljön” – Gyurcsány sejtelmes üzenettel köszöntötte MagyarországotMTI/Koszticsák Szilárd

Szinte az összes fideszes politikus posztolt valamilyen üzenetet a közösségi oldalára augusztus 20-a alkalmából – az egyetlen kivétel talán Orbán Viktor, aki egyelőre nem osztott meg semmit.  De a baloldal sem tétlenkedik, Gyurcsány Ferenc például egy sejtelmes üzenetet posztolt.

Ez is hasonlít egy kicsit azokra a bejegyzésekre, amelyeket az utóbbi időben tett közzé, és amelyek arra utalnak, hogy valamire készül.

„Hazában otthon lenni, könnyed természetességgel benne élni,

európaiként magyarnak lenni,

trikolort büszkén viselni,

az kellene.

És majd eljön”

– írja.

A fotó feliratán pedig ez szerepel: „Már Szent István is tudta: Magyarország helye a nyugat, nem pedig a kelet”

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Baker
@Shikari: Senki sem szemkilövető. Ellenben Nyitray fideszes lőtt volna a tömegbe!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
amortizáltok
@fideszes gyökér: kedves egészségetekre de Őt legalább a világon mindenütt egyforma tisztelettel fogadták olyan amúgy mint Karácsony neki sincs nyelvvizsgája na és attól még " ész erő és oly szent akarat " lehet ám.
Gróf Apponyi Alber négy nyelven elmondta az aggályait mégis Trianon lett na?
Baker
@Shikari: Senki sem szemkilövető. Ellenben Nyitray fideszes lőtt volna a tömegbe!!!
Yoda69
@Shikari: Te román gané, neked meg idepofázni sincs jogod, nem, hogy a magyar trikolort viselni.
amortizáltok
@Maccska: te foltosos macska fogalmad nincs miről is irsz hát ez a szégyen orbán dolgait 3000 évig nem olvasnád végig és akkor még amiket titkositottak hát nosza keresd öket járj utánna itt meglelhető de a lélekzeted el ne akadjon a kokárda meg magán ügy, akár a templomba jársz vagy nem jársz ha érted.
jesz
mester uram! Mikor alakul már meg az az árnyékkormány, he?

A sok süketelés helyett inkább mutassa be azokat, akik majd az ország vezetői lesznek!

...ja, hogy nincs olyan? nem sikerült még balekokat toborozni? pedig a készülődés egyik jele, hogy bemutatja a minisztereit...kedves (árnyék)miniszterelnök úr!
rohács1926
Amióta a '48. márciusi forradalmárok jelképét, a kokárdát az országrablók kisajátították maguknak, azóta a jóérzésű emberek tényleg vonakodva viselik, vagy egyáltalán nem.
Napjaink politikájában a talán a két legócskább hazugság, hogy Gyurcsány szemkilövető és hogy Gyurcsány mint miniszterelnök hatalmával visszaélve lopott. Ezekkel a hazugságokkal mocskos módon emberek millióit lehet hülyíteni és ennek leple alatt (is) az országot szétlopni.
Manhattan
Tényleg, hová lett Orbán? Nemzeti ünnepen nincs itthon?
rokker33
Csak bevan rúgva és a szokásos faszságait posztolja! Majd kijózanodik a bolond fecó!
Clavigo
@Maccska: Mesélj...Mi az ,hogy libcsi ? Te kisebb kreténnek tűnsz,,mint a román szartartály @Shikari: .. Hátha ki tudod böfögni magadból..
Clavigo
@Shikari: Melyik szemedet lőtték ki,,te fartúró lápi móc ?
Macskaszem
A hazaszeretet nem a kokárdában, nem a trikolorban, még csak nem is a Nováknyanya narancs fülbevalójában van.
Az igazi hazaszeretet a szívünkben van legbelül, azt érezni kell, nem mutogatni. A külsőségek csak a műanyag hazaffyaknak kellenek.
Clavigo
@Maccska: Szegény Orbán elvtárs tényleg el van használódva...Apropo,,van még olyan " politikai irányzat " ,,( gatya ),, amit még nem próbált fel,,és szart tele a Zuccai Harcos ?..
Yoda69
@Maccska: Egyaltalan tudod te, hogy a kokarda minek a szimbóluma? Ketlem.
Néro2
@Manhattan: Elütötték alcsuton. Vagy Grácban kezelésen.
Baker
@Shikari: Hogy lennék hungarofób, amikor román vagy?
NKF
Mi a f@szt akar ez a Fletó?Most az új jelszó:"készülünk". Csak tudnám mi sza,,a?
Már f@szkiverős is rohadtul készül.12 éve nem rúgnak labdába.Akkor most ki a hülye?
ómió
Az "efftársi gumilövedékek elől elhajolni" sor direkt maradt ki!?
Baker
@Shikari: Ugyan..te egy büdös román xarcsimbók vagy :)
Nyírfa
Szó mi szó, jó megjelenésű férfi ez a Gyurcsány Feri, értelmes is, intelligens is, jó szónok is, tárgyalóképes is, ellentétben Orbán Viktorral.
Málna
@Nyírfa: És ráadásként mekkora ripacs...Ez különösen bejön neked, ugye?:-)
Clavigo
@Málna: Neked inkább a szartartály Orbán jön be ? Szájnyalinka,,két kezes zsebberecska..?
Málna
@Clavigo: Nem tudok a te szinteden kommunikálni. Ne haragudj...
Clavigo
@Málna: Ezt megértem..!!. Én sem akarok Hozzád leereszkedni,,a küszöb alatti szintedre. Kérjél tolmácsot...( mint " Vida- bébi " ) Pusztító az agyatlanságod...
Clavigo
@Shikari: Mégis csak román vagy ,,buckalakó ? Idióta lápi móc,,a Duna- deltából ?
Clavigo
@Shikari: Magyar vagy ..(?) Ne röhögtess @Shikarescu...
Clavigo
@Shikari: Nyugi van,,csikk- tartály.. Csillapodj.
Baker
@Shikari: legfeljebb egy ócska bozgor..és már így is túlbecsültelek :)
Baker
@Shikari: Tényleg..libsi volnék, lebuktam? Mesélj :)
Baker
@Shikari: és beszél a szőrös talpú :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.