Idén már 123 éves múltat tudhat maga mögött a zuglói Postás Sport Egyesület. Az elmúlt évtizedben egyszer már megéltek egy nehéz időszakot, akkor egyfajta megmentőként ült Mészáros Lőrinc ügyvédje az elnöki székbe.

Mészáros Lőrinc ügyvédje tönkretehet egy 123 éves sport egyesületet

Fotó: magyarfutball.hu

Ám újra egy hajszálra kerültek a csődtől. Hogy mi lesz a jövő, azt egyelőre senki sem tudja – írja az Mfor.hu.

Nincs kétség: megindult a lejtőn és a csőd felé tart a nagy múltú zuglói sportegyesület, a sokak által csak "Postásként" emlegetett klub.

Az elmúlt hetekben több forrásból is egybehangzóan úgy értesültünk, hogy az alkalmazottakat elküldték, teljesen üres a kassza, így fizetésekkel is tartozik az egyesület.

Bár a zuglói önkormányzatnak nincs szerepvállalása az egyesületben, mivel a körzetükhöz tartozó nagy múltú szervezetről van szó, a lehetőségeikhez mérten próbálnának együttműködni és segíteni. Úgy vélik ugyanis, hogy kötelességük megmenteni az egyesületet és foglalkozni ezzel az üggyel. Minden jel szerint azonban Vörös József, a Postás Sport Egyesület elnöke egyelőre nem kér ebből.

Hiába tűnt fel megmentőként Vörös, a problémák nem oldódtak meg. Már az ő elnöksége alatt, 2017 nyarán kikapcsolták a villanyt a sporttelepen, november közepéig nem volt gáz és fűtés, a bérekkel is elmaradtak, ami miatt számos munkaügyi per indult a Postással szemben – ezeket el is vesztették.

Úgy tudjuk, Vörös ezekkel a perekkel is magyarázza az egyeztetések során azt, hogy mára olyan helyzetbe került az egyesület, amilyenbe.

A jelek szerint anno kormányzati szinten is reményeket fűzhettek a Vörös-érához, mivel megkapták a 200 milliós támogatást adósságkonszolidációra, sőt 2017 végén bejelentették, a Postás területén valósítanák meg a Budapesti Nemzeti Tornasport Akadémiát, melyre 418 millió forintot biztosított volna a kormány. Ezt a projektet azonban nagyjából másfél évvel ezelőtt visszavonták, pedig már a közbeszerzési eljárást is lefolytatták.

Akkor a csődközeli helyzetből tehát az állam kisegítette az egyesületet, ám hogy most is meglépnek-e hasonlót, különös tekintettel a gazdasági helyzetre és az államkassza helyzetére, az nagy kérdés. Megkérdezték a sportért felelős Honvédelmi Minisztériumot, tudnak-e az ügyről, milyen módon tudnak segíteni, egyáltalán a Postás kért-e már segítséget. Cikkük megjelenéséig azonban még nem érkezett válasz.

Címlapkép: magyarfutball.hu

Forrás: Mfor

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Sebaj...nemsokára jön a megmentő, és szarért-hugyért megvesz mindent...
ómió
Kinek-kinek az jut, akit választ! Lásd Budapest!
vitriol
Több is veszett Mohácsnál! - mészárosnál meg pláne!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.