Hátha bejön egy kis plusz.

A kormány épp azon dolgozik, hogy magánkézbe kerülhessenek a természetvédelmi területekMTI/Czeglédi Zsolt

Olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány, amely lehetővé tenné, hogy magyarországi természetvédelmi területek magánkézbe kerüljenek – idézi a Greenpeace közleményét a telex.hu.

A törvényjavaslatban az áll, hogy ez csak a természetvédelmi kezelésért felelős szerv előzetes jóváhagyásával történhet meg – ugyanakkor a környezetvédelmi szervezet rámutat: „független természetvédelmi hatósági rendszer már rég nincs Magyarországon”.

Így a vevőnek csupán annyit kell tennie, hogy megígéri a szerződésben, hogy vigyázni fog a területen található természeti értékekre, és erről időnként írásban is beszámol – írták. Hozzátéve: a javaslattal egyértelműen a bevételszerzés a cél, ugyanis az indoklásból az látszik, hogy az „értékesítési potenciállal” rendelkező területeket akarják eladni. 

Úgy vélik, az állam bár felügyeletet továbbra is gyakorolhat, a jogérvényesítés közvetett lesz. „A valódi hatalom átkerül magánszemélyek kezébe, akiknek a terveit, az akaratát az állam csak közvetve, feltételekkel tudja felülbírálni.” 

Forrás: telex.hu

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Semmi nincs biztonságban ezektől a hazaáruló tetvektől.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Orbánék bukása esetén ezeket a területeket azonnal vissza kell vennie az új kormánynak. Kártérítés nélkül!!!
balos
Megnyugtatóm az új tulajdonosokat,hogy a föld alatt nem fogják élvezni a kiváltságos eladást!
csak úgy....
@Emmersson71: csak óvatosan! orbanisztánban a kritikáért hamarosan börtön vár!
a türk tanácsban,erdogán efftárs és a moszkvai barát is így tartja kordában a kritikát!
- a vikitek meg tanulékony..
Aki Én
Semmi nincs biztonságban ezektől a hazaáruló tetvektől.
rebel
Sírok! Siratom a hazám, ahogy kilopják alólam. És ahogy a BÉNA FASZ ellenzék hagyja ezt!
A Parlamentet már régen meg kellett volna hackelnie vagy rágyújtani a Fideszre.
De ez a sok megélhetési geci, csak rinyál és néz ki a fejéből bután.
A nép rátok vár évek óta ellenzéki politikusok, hogy kirobbanjon !!!
De ti...
Selejt kis pöcs és fapina az egész ellenzéki banda!
rebel
Ezek tényleg az EU-ra, az újságírókra, a népre várnak, hogy megoldják a problémát helyettük, ők meg beleüljenek a készbe?
Meg a kurva anyátok, ti ellenzéki megélhetési parlamentben melegedő és ócsóért zabáló gecik!
rebel
@KisTehen: Miért lájkolod magad, magadra szégyent hozva (mindenki tudja, hogy magadat lájkolod)? Mit ír ez felül?
vitriol
Ezek a mészáros-félék legszívesebben széfbe zárnák a magyar természeti csodákat, hogy a pórnép ne is láthassa azokat!
csak úgy....
én egy @KisTehen:- et kérek szülinapra...,ha jó leszek ,viki meg is adja... :)
Juhász István
Gyanitható, hogy a NEMZET GÁZSESZERELŐJE, valamint VEJE... ringbe fognak szállni a majdani kivásárlások során. Ezideig ugyanis a 93.000 km/ 2 - ből még SOK nem az övék...
magyar1
Na aztán hivatalossá teszik a környezetszennyezést is, maguk alatt vágják a fát?
Dr. Proktor
Eddig nem sejtettem hogy a természetvédelmi területek mozdíthatók...
134.bátor
Van mèg valami ebben az országban,ami nem az övèk?
ómió
Fix kötelezettségeket áthárítva csökkentenék az állami kiadásokat? Jó ötlet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.