A Jobbik elnöke számolt be arról, hogy a médiában terjedő fotókon az ukrán hadsereg magyar nemzetiségű katonái állnak büszkén a lyukas zászlóval egy az orosz megszállás alól nemrég felszabadított falu főterén.
A politikus szerint harcosok ezzel üzenték:
ők ma is az orosz önkény ellen küzdenek.
Gyöngyösi Márton szerint eközben Budapesten a központi állami ünnepség olyan jelentéktelen volt, hogy a hírekbe sem került be, Orbán Viktor pedig inkább vidékre menekült, hogy egy a nyilvánosságtól elzárt megnyitón mondjon beszédet.
Az egykor 1956 emlékén a politikába kapaszkodott Orbánnak ugyanis ma már kínos 1956 és az orosz megszállás ellen fegyvert fogó magyarok emléke. A Fidesz rendszerének támasza ugyanis egyre inkább Vlagyimir Putyin Oroszországa, Orbán pedig hittel vallja az orosz propaganda tételeit, hajbókolva Moszkva előtt.
- írta a politikus, és szerinte 2022. október 23-a Orbán Viktor erkölcsi lelepleződése volt.
A nemrég még bőszen kommunistázó politikus mostanra már nem mer a kommunizmus bűneiről beszélni, mert támogatóinak nagy része jobban szereti Putyint, mint őt magát, ő maga meg a muszkavezetők nyomdokaiba lépett.
- tette hozzá, és elmondta az idei október 23-ával Orbán és pártja teljesen végrehajtotta a szimbolikus szakítást Európával. Ideje volna ezért végre belátni a realitást, és kidolgozni Orbán és társai európai szankcionálásának pontos mikéntjét.
36 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Roman kocsog inkabb dubrinccsal mulasd az idod, mint hogy ide hanyod az ostobasagaidat.
Az oroszok és a kínaiak már a spájzban vannak, schengeni vízum nélkül. Az is lehet, hogy szőkitő Sanya miatt jelentek meg a piacon, a kínaiak védelmében.
www.youtube.com/watch?v=QKZZu3GOQG4
A többi dumád, meg csak kocsmai szinvonalú .
Egyébként a kérdés okafogyott- bár orbánék gecisége mély nyomot fog hagyni a szövetség tagjai között- mert a NATO főtiitkár kimondta, hogy ugyanolyan védelem illeti meg a két csatlakozót, mintha teljes jogú tagok lennének. Szóval oda koppintott orbán és putyin orrára- ez az időhúzás nem jött/nem jön be. Orbán ezzel tovább nem zsarolhat- és nem csikarhat ki semmit, sőt ...
Az meg szimpla gittegylet stílus, hogy ha egy szervezet vezetője a saját alapszabályát semmibe vevő nyilatkozatot tesz. Akármi is annak az indoka vagy értelme. Nyilván meg tudod azt is mondani, hogy a nato hányszor védte meg valamely tagját, illetve hányszor "kalandozott" nem-nato országok területén. Ezt csak a "védelem és csak védelem" kérdéséhez fűztem hozzá.
Új hozzászólás