Mintha teljesen független államfőt kaptunk volna.

Novák Katalin tessék-lássék hibákon rugózva akarja megmutatni, hogy nem ír alá mindent a FidesznekNovák Katalin/Facebook

Novák Katalin nemrég másodszor küldött vissza az országgyűlésnek megfontolásra egy nemzetközi szerződést kihirdető törvényt – mutat rá a hvg.hu. Ez politikailag kockázatmentes, mivel egészen apró megfigyelésekről van szó, amiket egy tollvonással kijavíthatnak. Ennek ellenére ezután mégse mondhatja senki, hogy az államfő válogatás nélkül aláír mindent.

Mint ismert, a nemzetközi szerződéseket törvényben kell kihirdetni, de ezeket az országgyűlés – kevés kivétellel – néhány perc alatt, érdemi vita nélkül szokta megtárgyalni. Csakhogy a köztársasági elnöki hivatal szemfüles munkatársai megállapították, hogy

a szerződés ideiglenes alkalmazására vonatkozó mondatot nem a cím alá kell írni zárójelben, hanem külön paragrafusként.

A közlekedésért felelős Technológiai és Ipari Minisztérium eredetileg így nyújtotta be, de a Németh Zsolt (Fidesz) vezette külügyi bizottság javaslatára megváltoztatták. A jövő héten várhatóan visszaírják a korábbi szöveget.

Egy másik, az Egyetemes Postaegyesület Alapokmányának különböző módosításairól szóló előterjesztést, október 25-én fogadták el egyhangúlag, 167 szavazattal. Ebben már komolyabb hibát talált Novák Katalin: a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter által benyújtott törvény hosszú címe olyan dokumentumot is felsorol a kihirdetendők között, amely a szövegben nem található, tehát nincs kihirdetve, vagyis erre „tévesen és megtévesztően hivatkozik” a cím. Valószínűleg ezt is könnyen javítják majd az illetékesek.

Látható tehát, hogy a visszaküldésnek politikai jelentősége nincs, egyik esetben sem. Ezzel Novák Katalin taktikája inkább Áder Jánoséra emlékeztet, aki jól megválogatott, de egykori pártja, a Fidesz számára többnyire nem alapvető fontosságú ügyekben vétózott időnként.

Forrás: hvg.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@KisTehen: aztán azóta tudod a helyes választ ? :) sorossal kell kezdeni, majd hirtelen brüsszelig föl és azt követöleg lemenni migráncsba,- csak az után jönnek a gyurcsányok! talán majd legközelebb, te sikertelen turul fióka.
namihami
Mi baj Kató! Rossz helyre tette a Viktor a ""vesszőt""? Nem a szokott helyen van?
Macskaszem
Visszaküldte mert nem lett kitéve a mondat végére a pont? Nem olvastam el a cikket, de nem tudom elképzelni, hogy ennél ennél komolyabb problémát talált volna. És nem azért mert nincs.
Németh István
A Novák Katalin addig senki a szememben és sokakéban, amíg orosz agresszorozik! Ez az egyik, de ez vonatkozik a kormány minden vezetőjére és képviselőjére is!
ómió
De mit tehet, ha semmit nem képes efftársiasan csinálni!?
Lepényleső
...ahogy kutyából szalonnát még senki sem vágott,úgy lesz köztársasági elnök ott ahol köztársaságot
e hely általuk már igen rég nem látott?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.