A kormány mindent megtesz azért, hogy egy újabb kihívás, a háború idején is megőrizze az elért eredményeket és mihamarabb visszatérhessen az élet a normális kerékvágásba – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Continental Dohányipari Zrt. 9,2 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztésének átadásán Sátoraljaújhelyen pénteken.

Varga Mihály szerint Magyarország jobban tartja magát, mint az uniós tagországok többsége

Fotó: VLADIMIR SIMICEK / AFP

Hozzátette:

ehhez megfelelő gazdaságpolitika kell, olyan gazdaságpolitika, amely a munkahelyeket bővíti, lehetőséget teremt a vállalkozások számára, javítja a versenyképességet

A pénzügyminiszter kiemelte: 4,7 millió ember dolgozik az országban, ami 1 millió fővel több mint 2010-ben az akkori választások utáni helyzetben. Kijelentette: a magyar gazdaság a szankciók káros hatásai közepette is jobban tartja magát mint az uniós országok többsége. A magyar gazdaság az 5. legjobb eredményt érte el az uniós növekedési rangsorban és az ország sikeresen bocsátott ki állampapírokat a nyugat-európai és az ázsiai piacon. A magyar adórendszer pedig előkelő helyezést ért el a nemzetközi szintéren – sorolta a miniszter.

Forrás: MTi

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Van egy rossz hírem Misi. Veletek már soha nem tér vissza az élet a normális kerékvágásba.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Van egy rossz hírem Misi. Veletek már soha nem tér vissza az élet a normális kerékvágásba.
Giovanni Alba
Dohányipar, 9,2 milliárd kapacitásbővítésre. Ez miként, mi módon van összefüggésben az egészségmegőrzési programokkal?
"A dohányzás veszélyei
Jelenleg évente ötmillió, egy Finnországnyi ember hal meg valamilyen dohányzás okozta megbetegedésben. Az Egészségügyi Világszervezet előrejelzései szerint 2025-2050 között előreláthatóan évi tíz millió ember hal majd meg dohányzás következtében, ha nem sikerül drasztikusan visszaszorítani a dohányzást a felnőttek leszokásának fokozásával, illetve a fiatalok rászokásának megelőzésével. Napjainkban a fejlett országokban a dohányzás miatti halálozások részaránya a 70 év alatti férfiak halálozásában 24 százalék, a nőkében 7 százalék."
www.mnsza.hu/szivbeteg/kockazat/dohany_veszelyek.php
"Közismert, hogy minden harmadik ember dohányzik Magyarországon. Évente 28 - 30 ezren halnak meg - egy kisvárosnyi ember - a dohányzás okozta valamilyen betegségen, 2300-an pedig passzív dohányosként, azért mert kénytelenek mások füstjét belélegezni."
www.mnsza.hu/szivbeteg/kockazat/dohanyzas.php
justhpeter
Ez a jóember valami igen ütős cuccot vehetett be, mert nem a földön jár az biztos. Sajnos annyira nem okos, hogy belássa neki nem megy annyira a hívek hülyítése mint a führerének.
Törölt Nick
Magyarország jobban tartja magát mint az uniós országok többsége? Mégis milyen szempontból?
Mert élelmiszer drágulásban világcsúcson vagyunk, pénzromlásban szintén, a bérek meg a béka segge alatt. Bezárnak posták, kórházak, rendőrségek, könyvtárak, uszodák, éttermek, szállodák, benzinkutak. Hol van itt a siker te szemétláda?
Ja, nálatok családilag. Sikerült megvásárolni titkolt vételáron az eddig igen különös módon bérelt balatoni luxusvillát.
Szalay Miklós
A hazai gazdasági helyzetről alaposan. Az infláció és okai, forintárfolyam, stb...

egyvilag.hu/index.shtml#PT114_gazdasag
Juhász István
Nálunk MINDEN ROSSZ, az, " SZANKCIÓS, vagy HÁBORÚS... ". OK. De Ukrajnában nincs ekkora inflácioó, az ukrán pénz NEM ROMLOTT olyan mértékben, mint a forintunk. Akkor ? Megvan a MAGYARÁZAT: Az ő SZOMSZÉDJUKBAN NINCS HÁBORÚ...Jó, mi ?
kereső
"Jobban tartja magát"- amelynek egyik oka, az európa bajnok infláció-a fogyasztás gdp adat.
balos
@Baker: Misike ott él,ahonnan minket kizártak a fideSSes tálibok!Viszont a felszopóik még mindig elalélnak a gyilkosaink gázos témájától!Az olaj pedig úgy dől,ahogy a pénz érte a zsebükbe!A mencer is megmondta,hogy ö is náci,meg a többi turulbasznádi labancos!
Alfa
misike...főleg,hiszen a lopott pénből most vettél a balatonon milliárdos villát

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.