Pintér Sándor éves minősítéssel tenne rendet a tanároknál. A pedagógusoknak, igazgatóknak minden tanévben túl kell majd esniük ezen, a gyengén teljesítők anyagilag is rosszul járhatnak – írta meg a Népszava szerda reggel. A hír hallatán azonnal felmondott a tanártüntetések egyik emblematikus alakja, akit korábban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a SZABAD-díjra jelölt. Simkó Edit szerint Pintér terve " a besúgást, a nemtelen versengést fogja generálni egy rakás éhbérért dolgoztatott rabszolga között, akik majd összevesznek a koncon, mint munkatáborosok a fűrészporkenyéren, vagy káposztatorzson". 

Ahogy korábban mi is megírtuk, a Népszava szerint rendszerszintű, éves belső teljesítményértékelés bevezetését tervezi a kormány az oktatási-nevelési intézményekben. A lap megszerezte a Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztérium oktatásügyi dokumentumát, amelyről azt írja, az új koncepciót vázol fel, az alapján az eddiginél nagyobb hangsúlyt kapna a belső ellenőrzés, amit a pedagógusoknál az intézményvezetők, az igazgatóknál a fenntartók végeznének el. A cél a „minőségi munkavégzés” ösztönzése.

Ma eldöntöttem beadom a lemondásom. Pintér volt az utolsó csepp a pohárban, ráadásul mérgező csepp. Egy tudatlan ember teljes dilettantizmusa és gonoszsága tükröződik legújabb ötletéből. Milyen ostoba pontok. Milyen aljas pontok. A besúgást, a nemtelen versengést fogja generálni egy rakás éhbérért dolgoztatott rabszolga között, akik majd összevesznek a koncon, mint munkatáborosok a fűrészporkenyéren, vagy káposztatorzson. A magukat intézményvezetőnek vélők, akik valójában maguk is rabok, hatalommámort kaphatnak, ha gyengék, és kéjjel büntetnek és jutalmaznak. Ha embernek erősek, próbálnak tisztességesen ellavírozni a diktatúrában, védik kollégáikat...de a rendszert hagyják működni. Pintér a köszszolgálatot alázatos szolgálatnak tekinti másokra nézve. A megalázkodás alapelvárás másoktól

írta Simkó Edit szerda délután Facebook-oldalán. 

Hozzátette:

Tehát lemondani tisztességes.

A közalkalmazott nem fel-, hanem lemond.

Ha ezt a rendszert tovább szolgálom, magamat árulom el, és mindazokat, akikkel kapcsolatba kerülök. Egy újabb áttét lennék egy rákbeteg szervezetben.

#írtam #leírtam

#oktatás

#Nincshatalmadfölöttem

#SimkóEdit

Ezt első indulatból, dühösen írtam. A lemondásom szövegét szebben megfogalmazom. Természetesen azt is közre fogom adni. Hétfőn, az első munkanapon pedig beadom.

Ingen vannak könnyek a szememben, csak mert fáj, de erős vagyok. Ha orrba vágnak valakit, kiszalad a könnye akaratlanul is.

Mérő Lászlónak igaza van! Olvassátok legutóbbi írását!

A 24.hu emlékeztet, hogy Simkó Edit tavaly februárban iskolájában egyedüliként tiltakozott polgári engedetlenséggel. Azóta az utcán is tiltakozott, felszólalt több, az oktatás megreformálásáért küzdő tüntetésen is. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) idén őt is jelölte a SZABAD-díjra.

Az utóbbi hetekben számos pedagógus jelentette be felmondását, többek között a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium egyik tanára és a XI. kerületi Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, illetve a Eötvös József Gimnázium egy-egy pedagógusa is.

Forrás: 24.hu, Népszava

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rohács1926
A terv nagyon aljas, mocsok módon azt feltételezi, hogy a tanárok elég megosztottak és BUTÁK ahhoz, hogy sztrájk és polgári engedetlenség HELYETT egymással foglalkozzanak, és egymás ellen forduljanak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Fenyöfa58
@Németh István: KERESNEK MÁR az ÁPOLOID PISTIKE !! Már megint megszöktél???
Németh István
Csak gratulálni lehet a Pintér Úrnak és azt kívánni, hogy kifejezetten következetesen vigye végre határozott programját! A moslék tanárokat kirúgni!!! A tanítástól eltíltani mindannyiukat örökre!
ómió
Ez az, efftársak! Itt az apropó felmondani!
jáger laszló
Pintért ki kéne nevezni valamelyik iskolába igazgatónak és vihetné magával németh pistát logikaii bukfenc tanárnak,mert páratlan 1 páros csapatot alkotnak,,,,...
Majd évente értékelhetnék 1más hülyeségeit
csak ennyi
J.L.
teuton
@Németh István: Hülyegyerek! Mar most hianyzik 16ezer tanar! Te allsz be majd tanitani? MIt? Matekot: hülyeseg a köbön??? Helytelenirast???
Németh István
@teuton: @jáger laszló: @m73: JAJJJJ, milyen hülyék vagytok mán még mindíg az Új Esztendő hajnalán is! Baromkáim! A szemét tanárok többet ártanek mint bármi a világon! A tudást az erkölcsöt az empátiát az együttélés szabályait, a becsületességet, a tisztességes emberi gondolatvés érzés-világot olymódon károsítják, hogy ezért akár ki is lehetne nyírni őket!
A Pintér Söndi nagyon méltányos, sőt túlzásba is viszi a lojalítását! Az a 16 ezer akiket emlegettek pont elfér a recski gyűjőhelyen, amelyet ugye anno kialakítottak az elvtársaitok! > minő előrelátásból! Hogy a picsában van, hogy ti nem vagytok ott?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.