Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban, ezzel is hozzájárulva a migrációs nyomás csökkentéséhez – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bejrútban.

Ezért ment Szijjártó Libanonba: a magyar adófizetők nem biztos, hogy örülnek most
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint tárcavezető a libanoni kollégájával közös sajtótájékoztatóján aláhúzta, hogy olyan országból érkezett, amelynek szomszédságában háború dúl, de az ukrajnai fegyveres konfliktusnak nemcsak a térségben, hanem az egész világon érezhetők a negatív hatásai.

Elmondta, ilyen az élelmezési válság is, amely a nehéz helyzetben lévő országokat sújtja leginkább, például látható, hogy Libanonban mekkora erőfeszítésekbe kerül napjainkban a lakosság ellátása.

"Tudjuk, hogy ezek a nehézségek az egyébként is instabil térségekből újabb, minden eddiginél nagyobb és súlyosabb migrációs hullámok kiindulásához vezethetnek. Azt is tudjuk, hogy ezek a migrációs hullámok destabilizáló hatásúak és általában Európa felé irányulnak"

- közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország földrajzi helyzeténél fogva folyamatosan érzi a háború és az illegális bevándorlás jelentette kettős nyomást.

"Ha ez a nyomás növekedni fog, akkor azt Európa nem fogja tudni kezelni" – figyelmeztetett.

Kitért arra is, hogy Libanonban mára a népesség mintegy ötödét a Szíriából áttelepültek teszik ki, ezért a nemzetközi közösségnek elő kellene segítenie az érintettek visszatérését, miután ellátásuk nagy terhet jelent a befogadó közösség számára.

Rámutatott, hogy ennek elmaradása az élelmezési válsággal együtt oda vezethet, hogy újabb tömegek indulnak meg Európa felé.

A miniszter ennek kapcsán tudatta, hogy a magyar kormány eddig harminchárom keresztény templom felújítását finanszírozta a közel-keleti országban 1,8 millió dollárból, és most a rekonstrukciós program második szakasza véget ért, így megkezdődhet a harmadik, amelyben kétmillió dollárból újabb harminc templomot fognak renoválni.

Kiemelte: "szeretnénk, ha Libanon Libanon maradna, ezért az itteni keresztény közösség is számíthat Magyarország támogatására. Korábban a libanoni keresztények azt kérték tőlünk, hogy mentsük meg a templomaikat, hogy aztán ezek a templomok megmenthessék a keresztény közösségeket"

- fogalmazott.

Szijjártó Péter végül leszögezte: Magyarország és Libanon két, földrajzilag egymástól távol eső ország, de mégis egyformán érdekeltek abban, hogy Ukrajnában minél előbb béke legyen, és még azelőtt legyen béke, mielőtt elharapózna az élelmezési válság, amely újabb milliókat és tízmilliókat sarkallna hazájuk elhagyására.

"Magyarország nagyra értékeli Libanon erőfeszítéseit ezen a téren, s Libanon számíthat Magyarország támogatására az elkövetkező időszakban is" – jelentette ki.

Forrás: MTI

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Ennyi erovel adhatta volna a Fatah terrorszervezetnek is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@simmering73: Röviden: lehet, hogy éhen halnak, de előtte legalább szép új csicsás templomban imádkozhatnak.
Törölt Nick
Bazmeg szijjrágó, a libanoniak enni akarnak. Imádkozni templom nélkül is tudnak.
ómió
@134.bátor: Ha te román vagy, akkor, azt neked feltétlen muszáj "efftársiasan" valaki másra hazudnod!? Ne szégyelld, vazze, akkor, talán majd nem lesz ilyen késztetésed! Ezt a "lopnak"-ot meg a bolsi papagájképzőben tanultad? Nyilván, abból támogatnak fűt-fát, szinte mindenkit, abból "rezsivédenek, ársapkáznak", ugye, amit "elloptak"!? Mit mond az orvosod: leszel te még idiótább is?
Fenyöfa58
@ómió: Ekkora kecskebaszó barmot mint te vagy nehéz lessz felül mulni !!!
ómió
@Fenyöfa58: Te vagy a tehénbaszó bolsi tetvek királya? Az más!
telegdilaci
@Yoda69:A fene ette volna meg ezt a kakadut ehhez értenek szórni a Magyar Emberek pénzét,ahelyett hogy az Országban élő rászorulókon segítenének,nekik fontosabb a Libanoni keresztények támogatása,ezzel az erővel támogathatnák a Tálibokat is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.