Schadl György ordenáré módon szidott egy bírót a 444.hu birtokába jutott hangfelvételen.  Az már korábban kiderült, hogy Schadl György a bosszúhadjáratát be is indította az adott bíró ellen, de a Fővárosi Törvényszék elnöke közölte vele, a bírót nem lehet kirúgni.

Ne álljon már bele egy szájbabaszott kis járásbírósági fikabíró, most már tényleg, hát az agyamat eldobom. (...) Hát a jó kurva anyjába elküldeném ezzel a baromságával

– mondta Schadl György a feleségének a 444 birtokába jutott hangfelvételen a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) bírójáról, aki kiadott egy állásfoglalást arról, hogy egy felfüggesztett végrehajtó praxisát sem lehet csak úgy átvenni.  Emiatt ki is akarta rúgatni a bírót, arról beszélt a felvételen, hogy az ügyben milyen hivatalos levelet kell majd írniuk az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökének, Senyei Györgynek. Az már korábban kiderült, hogy Schadl György a bosszúhadjáratát be is indította a bíró ellen, de a Fővárosi Törvényszék elnöke, Tatár-Kis Péter közölte vele, a bírót nem lehet kirúgni.

Schadl a feleségének arról beszélt a hangfelvétel alapján, hogy hivatalos levelet ír az ügyben az Országos Bírói Hivatal elnökének, Senyei Györgynek.

Schadl: „Írjátok meg légyszíves, jó? És a Senyeinek címezzük ezt a dolgot, de a tájékoztatás kérése, hogy szíveskedjen minket tájékoztatni, hogy mióta rendelkeznek a PKKB-s beosztott bírók olyan jogkörrel, hogy állásfoglalást állítsanak ki. Olyan ügyben, ami...”

Schadl felesége: „Nem az ő hatása.”

Schadl: „Azért ne álljon már bele egy szájbabaszott kis járásbírósági fikabíró most már tényleg, hát az agyamat eldobom.”

Schadl felesége: „Csoportvezető, csoportvezető, kérlek.”

Schadl: „A jó kurva anyjába elküldeném ezzel a baromságával.”

Senyei végül személyes találkozót szervezett neki a Fővárosi Törvényszék elnökével, Tatár-Kis Péterrel, aki a nyomozati iratok szerint azt mondta Schadlnek, hogy nem tudja kirúgni a bírót, de el tudja érni, hogy ne érezze jól magát a munkahelyén. 

Korábban egyébként szintén a 444 írt arról, hogy a Schadl a számára kellemetlen végrehajtóról beszélt Völner Pállal is, aki úgy vélte, „egy hatalmi ág” működését veszélyezteti. Az ügy pikantériája, hogy a rendőrségi iratok szerint a végrehajtói karrierjét éppen az ő irodájában tanulta ki Schadl György.

Schadl György feleségének: "Ne álljon már bele egy szájbabaszott kis járásbírósági fikabíró, a jó kurva anyjába elküldeném ezzel a baromságával"

Fotó: ATV/YouTube

Egy másik lehallgatott beszélgetésen így ekézte a bírókat Völner Pál

Schadl György személyiségéről árulkodó az is, ahogy Völner Pállal az Országos Bírói Tanácsban (OBT) ülő bírókon gúnyolódott egy másik hangfelvételen, ami a Telex birtokába jutott. A hangfelvételen Völner Pál hívja fel Schadl Györgyöt. A beszélgetés rögzítésének ideje nem ismert, de az egyértelműen jóval a lebukásuk és a botrány kirobbanása előtt készült. 

Völner: Borzasztó tehát, az ember megdöbben, hogy ezek az emberek döntenek, tudod!? Ezek büntetőbírók, és nem tudnak megfogalmazni egy határozatot. (…) Amit egyébként azért nem tudnak megfogalmazni, mert hogyha ilyen ülés van, akkor elvileg ugye van egy előterjesztés, és lenne mögötte ugye, ahogy a testületeknél szokás, kettő vagy három határozati javaslatforma.”

Schadl: „És akkor abból ők mazsolázhatnak.”

Völner: „És akkor nem a határozatot kell megfogalmaznod, hanem hogyha akarod, akkor módosítod a határozati javaslatot, de nem kell a konyhaajtóból elindulni az egésszel. Olyan szinten, és akkor mindenki ilyen nagyon okos, tudod, mert mindegyik ugye különbíró, és akkor mindegyik »még ez legyen benne, azt hagyjuk ki«. De ilyen piszlicsáré ügyekkel, mondom, hogy a sofőrjét használhatja-e mondjuk a bírósági elnök.”

Schadl: Ott érzik a saját fontosságukat legalább.

Forrás: 444.hu, Telex, 24.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
vajon az a lenézett, " járásbírósági fikabíró" hogy érzi most magát? Mertugye el lehet intézni, hogy ne érezze jól magát a bíróságon...
Szerintem lesz egy két szava a nagyarcú sadl-hoz is...
csak úgy....
ez a faszi nagyon sokakat megvett, még pedíg kurva magasról,hogy ekkora hatalma kerekedett..
poltnak nehéz dolga lesz ezt a szart elsimítani, ha csak nem lesz véletlenül öngyilkos vagy halálos beteg az s. gyuri.
Nessy
Völnert még mindig védik! Ellenzéki esetében már hónapok óta naponta sétáltatnák vezetőszáron a kamerák előtt!
vacsi
Ez így beszélget a feleségével?! Szép kis család...
Csak Norisz és senki más
@Baker: A lajstrom akkora, hogy bűnszervezet kellett ehhez... Most nem írok neveket!
ómió
Csak nem "illetékes efftársi bírákat méltattak"!?
namihami
Keresztény, heteroszexuális, fideszes funkcionárius!
Rockxy
a sádl maffia zorbánék felett állt, fideszeseket is kicsináltak.
hogy a fideszesekért kár vagy nem, az mostmár mindegy is.
a lényeg a jogi szektor maffiába fordulása úgy, mint hitler hatalomátvétele előtt németországban.
ómió
@m73: "Dicsőségesen" még mindig nem ismered fel az efftársakat!? A magadéit!? Sürgesd meg magadnak a donor kutyaagyat! Az tévedhetetlenül mindig felismeri az övéit!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.