Reagált a debreceni beruházás körüli tiltakozásokra a kínai akkumulátorgyár vállalata, a CATL.

A kínai akkumulátorgyár elmondta, hogy Debrecenben a lakosság vízellátásának biztonsága az első helyen áll

A cég szerint a világszerte működő akkumulátorgyáraik jelenleg minden szabálynak megfelelően működnek, ez bizonyítja azt, hogy távolról sem környezetrombolók, sőt éppen ellenkezőleg – írja az Index.

A gyár vezetősége  szerint ez a projekt lehetővé teszi, hogy jobban és időben reagálhassanak az ügyfeleik igényeire, tekintettel arra, hogy Magyarország Európa közepén fekszik, és számos autógyár itt található.

A projekt Debrecennek és Magyarországnak is jelentős adóbevételeket generál és munkahelyeket teremt, a helyi gazdaság új hajtóerejévé válhat a jövőben.

Majd ezek után bejelentették azt is, hogy az első létesítmények várhatóan három éven belül elkészülnek.

Kitértek a beruházást érő kritikákra is: szerintük nem kell attól félni, hogy a munkavállalók és a lakosság környezeti, egészségügyi kockázatokat szenvedjen, biztonságos technológiai és műszaki feltételek mellett végzik majd a gyártást.

Állításuk szerint nem lesz talaj-és talajvízszennyezés, és az üzem átlagosan 3378 köbméter/nap vízfogyasztással fog majd működni, ami számításaik szerint Debrecen jelenlegi vízfogyasztásához képest nem jelentős mennyiség. Ezt cáfolja az a tanulmány, ami a debreceni akkumulátorgyár hatalmas vízigényéről készült, és ami eltűnt a kormányhivatal oldaláról. 

A gyár úgy gondolja, hogy telephelyeiken világszerte a „jó szomszéd” filozófiáját követik a gyárakat körülvevő emberekkel, városokkal. Ilyen viszonyban szeretnének lenni Debrecen közösségével is:

Számunkra Debrecenben a lakosság vízellátásának biztonsága az első helyen áll. Az üzem vízfogyasztása nem veszélyezteti a helyi ivóvízellátást.

Forrás: Telex.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
A legszomorúbb az egészben, hogy a debreceni polgármester az emberek megkérdezése nélkül engedte oda ezt a céget, gondolom kormányzati nyomásra. Az emberek ennyire vakok? A pillanatnyi haszonért eladnák még tán az anyjukat is. Kiváló minőségű termőföldeket tesznek talán végérvényesen tönkre. Már 28 akksigyár van M.o.-on. Még hányat enged ide ez a dilettáns banda?Ez a sok akksigyár előbb-utóbb feléli a vízkészleteinket, van erről több tanulmány is, de a kormányt ez qrvára nem érdekli. A karszt-vizeink is rámennek. Aztán majd ha elsivatagosodik az ország, orbán elmegy lölőhöz a kövérre hízott malacperselyéért, és a pereputtyával elcuccol egy olyan országba, ahol a kormány védte a környezetet, és nem tették tönkre, mint ez a falka itt. De ha már mindenképp idejönnek a kis sárgák, miért nem csinálják ezt a gyárat Felcsúton,ahogy az egyik debreceni tüntető felvetette?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
@rokker33: 15:10 @nemkati: a 10:15-ben belinkelte,hogy hol van a 28 akksigyár. Ebbe az apró országba bőven sok ennyi akksigyár, ahelyett,hogy a mezőgazdaságba tolnák a pénzt. Úgy tűnik,nagyon tájékozatlan vagy, nyilván arról se udsz,hogy orbán a mi közpénzünkből még 340 milliárd ft-ot is ad ennek a gyárnak csak úgy ajándékba, hogy sikerült őket idecsalni. Ez a pénz elég lett volna a pedagógusok 50%-os béremelésére. Mellesleg sose laktam panelban, Pest melletti kisvárosban élünk családiházban, sajnos nem túl messze Gödtől.
csipetke
@Maccska: 08:30 @nemkati: belinkelte 10 15-kor, hogy hol van a 28 akksigyár.Azért ez nagyon szomorú,hogy fingotok sincs, hogy már ennyi rohadalmas akksigyár szennyezi az országot, de írjátok a hülyeségeiteket. Be kell látni,hogy ebbe a kis országba ez sok.
rokker33
@csipetke: aksi gyár az kell mert már majdnem minden háztartásban minimum 8-10 eszköz működik akkuról és az autók és motorok, elektromos kerékpárok, stb nek is szüksége van akkura! Csak az emberek miatt van szükség ennyi gyárra,de úgylátom neked hiába írom,mert te egy elvakult baloldali Gyurcsány párti vagy.Nem hiszem hogy a hozzád hasonló mszmp s birkát meglehet győzni bármivel!
kakukkmadár
Igazuk van a kínaiaknak, ez valójában egy környezetvédelmi beruháztás. Igaz, nem kell hozzá csak néhány száz segédmunkás( egyenest Pakisztánból, mert ott ócsó), néhány kínai főnök, 320 milliárd adomány a magyar adózóktól, pár hektár jó magyar termőföld, meg Debrecen ivóvize. Így lesz a debreceni vízből magánrepülő, jacht, kastély, futballcsapat vagy bank, ami ugye tényleg nem károsítja a környezetét...
csipetke
@rokker33: 03:06 Látom,nem fogod fel,hogy M.o.-on már van 28 akksigyár. Mellesleg ezekben kizárólag autó-akksikat gyártanak, nem háztartási cuccot. Értsd már meg,hogy ez az ország nem bír el ennyi gyárat ellátni vízzel,és energiával. Sose voltam Gyurcsányista, te viszont ---ahogy már sok közvéleménykutató megállapította---a fidesz szavazó az aluliskolázottak közül kerül ki. Valószínűleg te is a fidesz-birkák közé tartozol, és ha a vezír rázza a kolompot,mentek utána vakon, mégha a szakadékba vezet is benneteket.
rokker33
@csipetke: de jó nekem hogy Fideszes vagyok pedig soha a büdös kurva életbe nem szavaznék egy cigányra, mert utálom a cigányokat niggereket zsidókat stb stb...szóval megint mellé lőttél!Nem voltam,nem vagyok és nem is leszek Fideszes szavazó!Ausztriában meg fehér vezetők vannak nem tolvaj cigányok! Jobb is az élet 1000x szóval kinlódjatok csak a 29. akkugyárral és a fidesszel... birkák

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.