A Demokratikus Koalíció szerint Orbán újra elismerte, hogy nem a szankciók okozzák az inflációt Magyarországon.
Fotó: Varjú László DK-s képviselő interpellál az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 29-én. MTI/Balogh Zoltán
Kiemelték: "Orbán Viktor a mostani brüsszeli EU-csúcson ismét szabad utat engedett az Oroszország elleni szankcióknak, hiszen ő is támogatta az Európai Tanács újabb szankciókat előkészítő dokumentumát".
Ez legalább a 11. alkalom, hogy a magyar miniszterelnök maga bizonyítja: nem az Oroszország elleni uniós szankciók okozzák a magyar inflációt, hiszen ha így lenne, nem szavazta volna meg az eddigi 10 szankciós csomagot, ahogy a mostani dokumentumot sem
- fogalmaztak.
A Demokratikus Koalíció szerint "nem az a baj, hogy Orbán Viktor szankciópárti, hanem az, hogy közben Európa legnagyobb inflációját szabadította Magyarországra".
Emlékeztettek: Miközben Európában meredeken csökken az élelmiszerinfláció, ami egyébként a 18 százalékot sem haladta meg, addig a magyarok még mindig 44 százalékos élelmiszerinflációt fizetnek, és nem látszik a vége.
A Demokratikus Koalíció szerint "a miniszterelnök újabb, szankciók melletti brüsszeli kiállása csak azt bizonyítja, hogy hazudik az országnak az infláció okáról: valójában nem a szankciók okozzák az egyedülállóan magas magyar inflációt, hanem az Orbán-kormány".
A DK szerint "az orbáni infláció valójában az orbáni gazdaságpolitikának, azaz a forintgyengítésnek, a korrupciónak, az uniós pénzek elvesztésének, és a kiszámíthatatlan kormányzati döntéseknek a következménye; a magyarok az Orbán-kormány árát fizetik meg a boltokban".
Ha Magyarország meg akar szabadulni az orbáni inflációtól, akkor az Orbán-rendszertől kell megszabadulnia, erre pedig mára az Árnyékkormány az egyetlen reménye
- fogalmazott Varjú László a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján.
72 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Amit most mond, az igaz!
O1G elqu...ta!
Mi mög fizetjük!
2014-2015-ben 0% volt az infláció!
És tudod hogy hívták a miniszterelnököt? Orbán!
2013-2017 között 2% alatt volt az infláció! És tudod hogy hívták a miniszterelnököt? Orbán!
Miről ugatsz te rohadt varnyú!?...:DDD
2007-ben 8,5% volt az infláció (a válság előtt!)...És tudod hogy hívták a miniszterelnököt? Gyurcsány!!
Ennyi.
Mi lett a többivel?
A fidesznek meg kezdetben egy se volt most meg sok van.
Akkor most ki adott el többet?
Olvass el egy rakás cikket a témában.
Tehát nem személyeskedek.Ne hazudj.
A kormány nem akar + szabadulnj az inflációtól mert abból van a bevétel!!??
Hát ezt miért nem mondják + nyíltan??
csak ennyi
barátilag
J-L.
Na kérem! ennyire kell komolyan venni ezt az úgynevezett "ellenzéket"!
Ezek egy éve kézenfogva jártak, keltek!
Egy nagy szarkupac Aratótól varnyún át Zayig!
Erre varrjatok bélyeget zorbánfóbiások!...:DDD
Arra adjatok választ moslék háborúpárti aljadékok ha a ti - igaz nektek hazátok sincs, élősködők vagytok a MI a nép nyakán - TEHÁT A MI HAZÁNKBAN LENNE - ahol még merészeltek létezni, hogy rohadjatok meg - HÁBORÚS HELYZET > LŐNÉK, BOMBÁZNÁK SZÉT VÁROSAINKAT ÉRTÉKEINKET, FINGATNÁNAK KI BENETEKET és sajnos minket is, A CSALÁDJAINKAT >> AKKOR IS HÁBORÚ TÁMOGATÓK LENNÉTEK, ÁLLATKERTEK MOSLÉKAIBÓL KÉPZŐDÖTT SZAROK! HOGY ROHADJATOK SZÉJJEL! SZANA-SZÉJJEL!!!
A LÉNYEG AZ USA-NATÓ ARMADA > takarodjon Európából és az Eu. aljas vezetése a börtönbe - veletek együtt >> akasztásilag!
egyébként a fidesz meg az mdf egy épületben kapott székházat.Közben az mszp nek rengeteg volt.
a fidesz meg az mdf eladta a tulajdonát és vettek helyette másikat.
Mi is a gondod?
Lehet kritizálni, mert biztos vannak hibák, de ezeknek a moslék szaros nemzetgyűlölő varnyú féléknek, és akik összeszarozták magukat velük, azoknak kuss a nevük!!!
MDF-Fidesz székházügy
A rendszerváltó pártok - a hatalmas ingatlanvagyont örökő utódpárthoz képest - "feltőkésítésre" szorultak , ennek a folyamatnak volt az egyik szimbolikus pillanata a székházügy. A Fidesz és az MDF - mivel korábban a választási eredményükhöz képest kevesebb négyzetméterhez jutottak - egy hatpárti megállapodásból kiindulva felhatalmazták a kormányt arra, hogy a többi pártéhoz hasonló elbírálás alapján rendezze a két párt igényét. A botrányt az váltotta ki, hogy az MDF és a Fidesz közösen eladta a frissen megszerzett ingatlanokat, és - a velük szemben állók szerint - az őket megillető résznél többet juttatott nekik a kormány.
TEHÁT a baromságaitokat amelyet próbáltok moslék mód terjeszteni magatok sem hiszitek el, hiszen pont a kellemes tényeket élvezitek, de moslékul dumáltok >> menjetek már a bús picsáűba vár a kurva rohadt anyátok!
A lénegy > az usa-nató takarodjon a picsába Európából, az Eu. vezetése a börtönbe - akasztá-silag >>veletek együtt!!
@PaulaFox: miért nem mész valamelyik farékra dísznek!?
Nem találni sehol másutt olyan kommentfalat ahol úgy etetnék a fideszhúgyagyuakat mint itt.
Nincs is annyi anyázás, hülye szöveg.
A lényeg> az usa-nató takarodjon Európából > vagy moslékok háborút akartok itt a saját hazánk-ban, hogy írtsák a gyerekeinket a családod, az évszázados értékeinket szétverjék > van eszetek miért akartok más nemzet ellehetlenüléséán élvezkedni, mik vagytok ti?? szar gyilkosok!? rohadjatok meg!!! Az Eu. moslék vezetése, amelyik kiárusította Európát az uas-nak takarodjon a börtönbe - akasztásilag!
Sajnos a politikia ellenzék sem veszi észre mi a fidesztábor összetartó ereje: GYŰLÖLNI MINDENKIT AKI NEM AZT VALLJA AMIT A FIDESZ SZEKTA!
Jönnek mindenféle hülye ellemzésekkel, mit gondol a pöcsömjankó mit tenne a faszomtudja, és keverik, masszírozzák a szart az ország meg egyre jobban sűllyed.
Azt sem veszik észre egyetlen embert elég politikai hullává tenni, nem nevesítenek senkit általánosságban beszélnek.
Ez így egy koncentrált szarhalom, amin a fideszmaffia meg csak röhög.
.
,,Miközben Európában meredeken csökken az élelmiszerinfláció, ami egyébként a 18 százalékot sem haladta meg, addig a magyarok még mindig 44 százalékos élelmiszerinflációt fizetnek, és nem látszik a vége"
Az orbáni-infláció és mérhetetlen rablás működik.
Lehet cáfolni!
2004 2005 2006 2007 2008 2009
6,8 3,5 4,0 7,9 6,0 4,0 Gyurcsány F.miniszterelnök: 2004 szeptember-2009 április/és nem emuutttnyocév/
ellenőrizhető a ksh adatsorokon!
AZ ilyen szellemi nyomorék és bigott nemzetellenség, aljas moslék hazaáruló >> @m73: meg ott rohadjon meg ahol van!
Aztán a többit mindenki tudja >> az usa-nató moslék szemét betolakodó armada takarodjon Európából, és az Eu. aljas nemezeteket kiárusító vezetése a börtönbe - aksztásilag!
Ménem azt kommunikálják: 2025-re 6% lesz az infla.
Hühye fideszhúgyagyu arra is tapsol és beveszi.
És tudja fokozni.
Te sem vagy semmi, de ez az elmebeteg @Németh István: egy másik kategória.
Ez már tényleg a súlyos elmebeteg fajta, ez nem játszik rá. Azt nem értem, miért nincs zártosztályon.
legalább ne etetnék ezeket a féleszű húgyagyuakat megy az anyázás stb. Kinek jó ez??
Tessék közszereplőket geczizni ne a kommenttársat!
És a röhej, az hogy hülyék a matekhoz, büszkék rá!
Pedig kutatások bizonyítják aki hülye a matekhoz a hülye médiás és politikus.
Az csúcs, amikor ezek beszélnek a gazdaságról, tudományról.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/323099989_856172888997147_7341240181670656200_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=ThTxgGROos8AX_hY5Jn&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfC6bCXTbInpH6-o3cNXhyzQw7m3IPviKpcbidi5r81MpQ&oe=6426FAAF
Regionális középhatalmi státusz. Már el is értük. Álmodik a szellemi nyomor. Örüljünk, hogy már lemondott a királyságról, csak közép vezető akar lenni. Legalábbis a potroha már elérte, sőt, az már nagyhatalmi.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/323904842_682873303577752_7332596771142558834_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=uylsuVBjk-gAX9cnDL3&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBSGz6_-vS2cL9cnAYz7H0MDNzUTSS4D3Ga5xFWZdHjHw&oe=64273B40
Szentkirályi Alexandra: ”Történelmi csúcson vannak a tartalékaink.” hülye 3,14csa!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/323301313_1242227133055799_3716662231092345015_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=rrilBBuSntIAX_Bhjcw&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBrhLQUwAjTqVSbLmb6asY5UkS7SwwyCy7DSskpO8pX-g&oe=6425B085
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/143509843_860007851516588_7777057026646730472_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=N4M0uTBeT1sAX-GyaMY&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfB0pe70dy-OsN6_ff9Z8zIjS12iQz1mAwa4Q2yXsGhblw&oe=6448C7E8
Minél értéktelenebb egy ember, annál inkább igyekszik hivalkodásával, magamutogatásával kitűnni. A pénz mámora legyőzi az emberséget, a tisztességet az emberi érzéseket. E körben a hatalom mámorító érzése és a bugyelláris vastagsága vakká és süketté tesz. Úgy gondolják, „akinek nincs semmije az annyit is ér. Nekünk ők jutottak.” Láthatatlan Magyarország.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273711455_4600932503368085_7543343859068576329_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=txHnKjyLyQoAX8rqPpg&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBbhCSthBlWrznbj2kWj1vK6n2m8xToqK845O7iH5HHMQ&oe=64257F2B
Végsőkig harcolni kell azért, hogy ez a romlott gazember ne kerüljön újra a hatalom közelébe!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/262105065_1515269562174199_4172831028265482635_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=kmmNGXqZFhIAX8RPffw&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCYLPVbTi4bI-OW2g5iIl49eDyoxFiE1p-6hNn1hXUqAA&oe=6425ED12
Egyébként olvastam már a sarkos véleményed és nem fűztem hozzá semmit, mert nincs közlési kényszerem. Nem akarlak se lehurrogni, se megdicsérni, egyszerűen elfogadom a magyar nemzeti érzések tekintetében, hogy vannak más elgondolások is.
Akikkel bajom van, azok a magyargyűlölő, hungarofób ellenségiek és a gazdáik! Ha tudok árnyaltan fogalmazni, akkor elvárnám mástól is, hogy tanuljon meg!
Amennyiben erre képtelen vagy, nekem az is elfogadható, de akkor hagyj ki a mondókádból, mert sértegetni nem akarlak és egyetérteni pedig nem tudok, még ha a cél közös is.
Azt hiszem itt a polémia vége. Te írsz, amit akarsz és én is azt teszem!
Volt aki beköszönt sőt volt aki ottragadt.
Ilyen volt lalyoska azaz Kálmán Olga.
Új hozzászólás