Családbarát Fidesz: a polgármester apjának is jutott EU-s támogatás Pétervásárán. – számolt be róla a Facebook oldalán Hadházy Ákos.

A fideszes polgármester apja is milliókat kapott – Még nincs vége a pétervásárai mutyizásnak
Kép: Facebook/Hadházy Ákos

Hadházy Ákos az utóbbi időben keményen ment neki a polgármesternek, ezekről már mi is korábban beszámoltunk. Épített kacsalábon forgó medencés nyaralót EU-s pénzből, használta az EU-s támogatásból vett luxusterepjárót, és a polgármester meg is fenyegette a giga-mutyit leleplező parlamenti képviselőt, illetve az "idióta" piacról is beszámolt.

Most pedig kiderítette, hogy horgászcsali-gyárra kapott 13 millió forintot Eged Apolló, a polgármester apja, így teljes az családi biznisz.

A tavukra 120 milliót, a mellette épült luxus „falusi vendégházra“ 60 milliót kapott a fideszes polgármester, a tóhoz vezet az egyetlen, (100 milliós) EU-s pénzből lebetonozott külterületi út.

Kellett hát a csaliüzem, mint egy falat kenyér.

- írta bejegyzésében. 

Elmondása szerint azért ezt ők is szégyellik, legalábbis szerették volna titokban tartani.

Amikor ugyanis először ott jártam, a „gyáron“ semmilyen felirat nem jelezte, hogy ott 13 millió forint EU-s pénz boldog nyertese fejlesztené a horgászipart. Röviddel a betegszabadságos szálláskirály polgármester bemutatása után azonban kikerültek a táblák az INNOVATÍV MUNKAHELYTEREMTÉSRŐL.

- fejtette ki, és arról is beszámolt, hogy ezt láthatóan nem büszkeségből tették hiszen amikor a Szabad Európával ott jártak, nagyon nem örültek, hogy hírét visszük a pétervásárai családi gazdaság újabb gyöngyszemének.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Egy újabb fideszes mutyi.
Már számolni sem lehet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Egy újabb fideszes mutyi.
Már számolni sem lehet.
csak úgy....
hamarosan jönnek a seggfejek és megvédik a tolvaj fideszes polgit,jól lebaxva hadházyt!:)
csak úgy....
@KisTehen: megjelentél,te örzö-védö marha? :) te fidesz hülyék gyöngye...
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 11:51 ☻ Gulyás Geregely: Magyarország a GDP-jének 5 %-át költi az Orbán család támogatására. 2010-hez képest megháromszorozódott és ez az legmagasabb arány az Európai Unióban.
uploads.disquscdn.com/images/3331a6df53ef353af348e5e76947ce16b3c37454882d390583b75ddba67a10c5.jpg?w=800&h=1080
Sokat spóroltam a rezsicsökkentéssel! A magyar 'deformok’ működnek! Ahogy a klasszikus mondja: "Nem a rezsi a sok, fiam, hanem a rizsa!"
sp-ao.shortpixel.ai/client/to_auto,q_lossy,ret_img,w_800,h_407/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2021/11/rezsics%C3%B6kkentes.jpg
Én azóta nem fizetek rezsit, mióta Orbán Viktor az őrlángom.
uploads.disquscdn.com/images/028c0c850ad7da4a53afc304758adb9df6a0cbe4c9bdb53f5ccbf9a27d3e81de.jpg?w=800&h=960
fidesz program: folytatjuk
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/277663228_510653900681569_7604344699383822398_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Yt8VpV3POmQAX-p9ZtS&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfC6Qy95F2U9V9Ql4ax104A1FUYsSL7iAANM7hUZ4rPVlA&oe=64265EFC
csak úgy....
@Maccska: kinél,te másik ökör? ez egy maffia!
Aki Én
@KisTehen: Nálad hasztalanabb, semmitmondóbb, unalmasabb, butább balfasz még itt sincs.
Eladott Ország
@KisTehen: Az EU-s pénzeket lenyúljuk, a népnek meg ezt adjuk. Kapjátok be egymásét, bár így is tök(életlen)etlenek vagytok!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/144906192_2772095196376888_4445216064580420892_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=EsltiMB6N2cAX8DFVzC&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBGNwFCz_dUZnGe3KBFsDqKALrfrmCHoXnNKPOrzqXC8A&oe=6448C7CE
A pénzért és a hatalomért bármire képesek, a csillagokat is lehazudják az égről, ha érdekeik azt diktálják. Csellel, csalással szerzett hatalmukat féltve őrzik, és ennek érdekében képesek mindenen, és mindenkin átgázolni. „Néha lehet hazudni sokaknak, sokat hazudni keveseknek, de mindig hazudni mindenkinek azt nem lehet" (Abraham Lincoln)
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272757757_4544862438975092_1765724717962683009_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Xl7fVdxe4ckAX8rpZBX&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDENAdUgyzySwr8clKAD62AYMuDfHjN6gWXWbGYhPbY6g&oe=64257E8A
jesz
Nincs mese...a jólnevelt gyermek gondoskodik a szüleiről is...
...már csak a barátok maradtak, de azok sem váratnak sokáig...
Nessy
Don Corleone: Első a család! Ameddig Polt Péter a legfőbb ügyész, addig fideszes köztörvényes bűnözőnek nincs félnivalója! Nem az elkövetőt, hanem a napvilágra hozót bünteti!
Yeromos
@Maccska: Feljelentés az álltalatok vezérelt bíóság, ügyészség nyomozás nélkül mindent megszüntet. Még a pedofi elvtársadat is kimosták.
Eladott Ország
@Maccska: ma, 11:57 ☺ Közlöd: "Ha törvénytelenség történt akkor jelentse fel. Ez így csak celebkedés." Orbanisztán hol jogállam b+! Az ügyészség, alkotmánybíróság, kúria, az egész államigazgatás, szakhatóságok a bűnöző dagadt cigány, a NER bábjai! Pont ezért van befagyasztva jogosan az EU pénzcsapjai, és bűnözőknek nem adnak pénzt. Ott ahol olajszőkítő Pintér Sanya és Rogán Antilop az irányítás fejei, ott bele lehet szarni az egész rendszerbe! Ja és Don Vétó a keresztapa!
Toller Béla
Én a rendőrségi rész hiányolom De nem csak ez a család sáros ám itt, hanem a mindenféle odaítélő bizottságok is, tagostól, mindenestől ! Hogyan lehetne ezekben megbízni ?
balos
@icegygenabro: o1+1és még 1 geci!Az inflálódás nála hatványra emelkedett!
icegygenabro
@Maccska: ráadásul ott is 100 milliós utat építenek a medencéhez,mindenkinek, mesélj még...
csak úgy....
@Maccska: te nem nyugszol míg nem bizonyítottad be mindenkinek,hogy seggfej vagy! -te dógod...
icegygenabro
@Maccska:" ott mindenhol.Jellemzően aszfaltozottak a dűlőutak." ezt tudtam csak azt nem hogy egy aljadék fideszgecinek külön építenek!!! 100 millióért...
Menőmanó
@Horizont: Simán újraválasztják jövőre. :-)))))))
csak úgy....
@Galway: talán te az okosokkal szoktál itt vitatkozni? ;)
csak úgy....
@Maccska: belöled még lehet a vakok és gyengénlátók országos elnöke! :)
- nyalásod honorálva is lenne, te féleszü vaksi!
Péter2
Ezért volna szükséges az európai ügyészséghez csatlakozni , mert ott nincs Polt Péter , és haverok az ügyészségbe akik elsikálják a bűncselekményt , pont az ilyen események ki nem vizsgálása miatt nem jönnek az uniós támogatásik , sőt ilyen esetekbe vissza is kell fizetni az uniós támogatást , A NER lopásai miatt rengeteg pénzt fizetett vissza " az elkurmámy " a ti adótokból , a tolvaj meg vígan habzsidörzsizik a lopott pénzből , csak azért , mert jobboldali NER tag , oligarcha !
csak úgy....
@KisTehen: elcsendesedtél bocim, befüveztél? :) ne add föl, te egy nagy ember, neked 4 lábad van!
Galway
@csak úgy...: Hagyd, hadd legeljen! Attól okosodik!
NKF
Nem tehetek róla,ha ezt süket Szarházyt meglátom kiver a víz!
jáger laszló
Apukát azért bántják,mert a fia a polgi Pétervására helységben és néha-néha neki is csurran-cseppen a mézes köcsögből!!??
Hát irigyek az emberek az biztos!!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
icegygenabro
@NKF: így vagyok az összes narancszabáló gecivel...
Bélabácsi
@NKF: ...csukd be a szemed, elég ha "nemzeti" királyodat nézed a királyi TV-ben
Aki Én
@NKF: Felbassza a buta agyadat, hogy képtelen vagy cáfolni, felforgatja a képzelt, beteg világodat.
Ezért ver ki a víz, te ostoba kretén.
Elképesztő károkat okoz a butaságotok, ez megbocsáthatatlan.
Remélem valaki listáz titeket.
ómió
Hát, ha Hullaházy efftárs belelendül a hazudozásba...!
bence
@NKF: ! orbán és Polt is így van vele , ezért nem mernek csatlakozni az Európai ügyészséghez !
Aki Én
@Maccska: ...mást sem csinál, te agyhalott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.