Kitiltotta a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának Dékánja a korábbi rektor akkumulátorgyárral kapcsolatos előadását. A dékán ugyanis aktuálpolitikai tartalmúnak minősítette az előadást, és így annak szerinte nincs helye az intézményben – írja az ATV.

Botrány Debrecenben, kitiltották a rektor előadását az egyetemről mert a dékán szerint aktuálpolitikai tartalmú volt
Kép: YouTube

Fábián István vegyészprofesszor értetlenül áll a történtek előtt, mert, mint kiderült ugyanebben a témában a Tudományos akadémián pár napja megtarthatta előadását. A Tudományos Akadémia ezért is kérte fel a Debreceni Egyetem vegyészprofesszorát egy tudományos előadás megtartására.

Felkért az Akadémia Fenntartható Fejlődés elnöki bizottságának az elnöke, hogy tartsak egy előadást a debreceni akkumulátor elképzelésekkel kapcsolatban, úgyhogy én felajánlottam, hogy ezt szívesen megtartom az intézetben Debrecenben és a kémiai intézetben is, hiszen szakmai előadásról van szó szakembereknek

- számolt be az ATV híradójának Fábián István korábbi rektor.

Az intézmény rendje szerint a professzor jelezte a szeminárium tervét az intézet igazgatójának. A Kar dékánja viszont nem engedélyezte az előadás megtartását. A volt rektor szerint a dékán úgy hozta meg a döntését, hogy nem is ismeri az előadás tartalmát.

Lehetett volna tisztázni, hogy a cím mögött mi rejtőzik. Ez az előadás elhangzott az Akadémián, ahol úgy gondolom, hogy nem politikai tartalommal szoktak előadást tartani

- ezt már Bazsa György, a Debreceni Egyetem professzor emeritusa mondta.

A lap szerint előadást egyébként az eredeti időpontban a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában megtartja a professzor.

Forrás: ATV

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Régen nyalt a dékán, most volt rá alkalma, bepótolta. És akkor mi van ? Legfeljebb az új felvételiseknek majd szervilizmust és megfelelési kényszert fog tanítani.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
minden vízbe mártott test,kisangyalom! a súlyából annyit veszt ,kisangyalom!
amennyi az általa kiszorított víz súlya ,kisangyalom.. :)
jáger laszló
A professzor az előadását +tartja bár nem az egyetem területén!!!
Mindenkit szeretettel vár!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
TASzSz
FUDAN nem kell Budapestnek - megy Szarvasra! Akkumulátorgyár nem kell Debrecennek - megy ...
justhpeter
Régen nyalt a dékán, most volt rá alkalma, bepótolta. És akkor mi van ? Legfeljebb az új felvételiseknek majd szervilizmust és megfelelési kényszert fog tanítani.
gina
orbáni demokrácia,,, rohadék banda,,,,,
Terminátor
Hu b+!
Nagy lehet a félelem a kurmányban.
Mán a kis piti tudálékost is le köll títani, mert még összedől az akksigyár, mint nagymarisi vizpadka.
Sokat fizetünk a vízpadka perének elvesztése miatt.
Mennyit kék fizetnünk, ha nincs akksigyár?
(Az egyik legnagyobb szervilis ügyvedcsóka szoórja a szikrákat most is. Mögnyertük a vízpadka pert!)
Eladott Ország
@TASzSz: Passz! Viktor várunk! A büntetés végrehajtás dolgozói. Ami késik az jön!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/261285886_629689175125533_6975904567008147860_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=ZVH3B75zIG4AX-EWr3h&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBe0U2eXt_ZtvIqYUrlx-0Z6viFLkbA3zofkvMVeYmobg&oe=6435F5FA
Orbán: Tudjátok itt belül van a hiba.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/260411777_629688818458902_6482962410870181892_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=hXLeh_-0O7oAX_k6p8y&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAHavFH48F1uvhU_WR8nfjRoLR6Q5aD1m8PsILOpGvy6A&oe=64353D5D
Oszt' ki fog dolgozni fideszes phaszfej! Az agyhalott 3 millió szavazótok b+ vagy megvárjátok, míg az utolsó lekapcsolja villanyt?! A kínaiak már a spájzban vannak, az oroszok már a nappaliban, a qrvaanyátokba' !
Nem leszünk gyarmat! Mikor vonultok már a posztkommunista fideszeSS CÖF-ös szarzsákokkal?!
Nessy
Ha egy tudományos előadásban a kormány valamelyik ötletének a megvalósítása esetén felmerülő problémákról mer valaki beszélni, annak szájkosár! Aztán amikor liderül, hogy tényleg fennállnak a problémák, akkor majd jön brüsszeli szankciók, Gyurcsány! Hogy semmi közük nincs hozzá? Mikor zavarja ez pártunkat és kormányunkat?
ómió
Pedig efftársiasan "mit fel nem vonultathatott volna"...!
jáger laszló
Bubó doktor a rektor mi mindenre odafigyel!!???
Rend a lelke mindennek jelszóval!!
csak ennyi barátilag
J.L.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ema, 06:33
Azért nagy marci jóllakott óvodás kinézetü idióta mehetett előadást tartani.
Ritka egy seggnyaló vagy te,olyan cigányosan romány.
Tudod demke.
Nessy
Ez a szervilis jó lélek az egyetem "boa konstrektora"!
balos
@szópó-ómió: így karácsony tájékán közösülj a gecivel,mert 1 ócska haszonleső nerpedofilturulbaszó volt a családi hagyatékód!
ómió
@TASzSz: Úgy-úgy! Ahogy agybajai összes szegmensét szokta!
ómió
@balos: Mi van, bolsiék szopóbajnoka!? Szopacspofádat úgy lekötötte Bite efftársad leszívása, hogy még húsvétkor is karácsonynál vagy legyökerezve!?
koszpeko
@Shikari: tegnap 06.33
Akkor takarodjatok ki az egyetemekről, főiskolákról.
Szüntessétek meg a tolvaj alapítványaitokat.
Írjatok ki tiszta választásokat a 2010 előtti választási törvényekkel, és választási térképekkel.
Te és azt itt behányó hordád takarodjatok a kurva anyátokba dolgozni.
koszpeko
@Shikari: neked és a gyáva féreg bandádnak Románia a hazája.
Volt ott egy féreg aki szintén törvények felettinek és Istennek hitte magát ahogy mocskos tolvaj hordátok.
Aztán úgy lőtték le mint a veszett kutyát.
koszpeko
@Shikari: Te beszélsz?
Ami egy román putriból ide szakadt.
Aminek az az ünnep ha lát egy betonos utat?
koszpeko
@Shikari: Te beszélsz?
Ami egy román putriból ide szakadt.
Aminek az az ünnep ha lát egy betonos utat?
koszpeko
@Shikari: idegen?
Te vagy a magyar?
Ha olyan gyáva fos lennék ami vagy.
Akkor kikérném magamnak hogy magyarnak nevezzenek.
koszpeko
@Shikari: hála az Istennek ebben az országban nem csak aljas geci @Shikari: van.
csak úgy....
@Shikari: tibim,te nem magyar,te csak egy buta majomember!
CsipkeRózsa
Hiszen az akkumulátor-téma egésze most időszerű, és akárki beszél róla, kizárólag politikai hozzáállás is.
kulabombaafityiszre
@Shikari: tegnap, 15:38
A családod nőtagjai is ezt modják amikor rámászol valamelyikre?Tölük tanultad ezt az "ékes nyelvzetet?
Tudod demke.
kulabombaafityiszre
A youtube-on megnéztem a rektor úr tájékoztatóját egy lakossági fórumon,amit elmondott az tiszta vizet öntött a pohárba a beruházással kapcsolatban.Világosan és érthetően elmagyarázta a környezettel kapcsolatos ok-okozati összfüggéseket.Az utánna következő Holoda Attila pedig az energiaellátás problémáiról beszélt,és döbbenetes dolgokat mondott.Ezek után nem csodálkozom,hogy nem engedték az előadást,mert akkor az ott tanulók megismerték volna az igazságot.Na erről szó sem lehetett
balos
@szópó-ómió: nedveske azért nem kéne anyádat bedobni a közösbe,hogy a pedofil hajlamodat kiélhesd a család gyerekein!
ómió
@balos: A te anyád már a közösben van, bolsiék szopóbajnoka!? Bárcája is van? Akkor, ettől lettél de genere idióta!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.