Kitiltotta a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának Dékánja a korábbi rektor akkumulátorgyárral kapcsolatos előadását. A dékán ugyanis aktuálpolitikai tartalmúnak minősítette az előadást, és így annak szerinte nincs helye az intézményben – írja az ATV.
Kép: YouTube
Fábián István vegyészprofesszor értetlenül áll a történtek előtt, mert, mint kiderült ugyanebben a témában a Tudományos akadémián pár napja megtarthatta előadását. A Tudományos Akadémia ezért is kérte fel a Debreceni Egyetem vegyészprofesszorát egy tudományos előadás megtartására.
Felkért az Akadémia Fenntartható Fejlődés elnöki bizottságának az elnöke, hogy tartsak egy előadást a debreceni akkumulátor elképzelésekkel kapcsolatban, úgyhogy én felajánlottam, hogy ezt szívesen megtartom az intézetben Debrecenben és a kémiai intézetben is, hiszen szakmai előadásról van szó szakembereknek
- számolt be az ATV híradójának Fábián István korábbi rektor.
Az intézmény rendje szerint a professzor jelezte a szeminárium tervét az intézet igazgatójának. A Kar dékánja viszont nem engedélyezte az előadás megtartását. A volt rektor szerint a dékán úgy hozta meg a döntését, hogy nem is ismeri az előadás tartalmát.
Lehetett volna tisztázni, hogy a cím mögött mi rejtőzik. Ez az előadás elhangzott az Akadémián, ahol úgy gondolom, hogy nem politikai tartalommal szoktak előadást tartani
- ezt már Bazsa György, a Debreceni Egyetem professzor emeritusa mondta.
A lap szerint előadást egyébként az eredeti időpontban a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában megtartja a professzor.
29 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A családod nőtagjai is ezt modják amikor rámászol valamelyikre?Tölük tanultad ezt az "ékes nyelvzetet?
Tudod demke.
Új hozzászólás