Az ukrán-magyar határszakaszon 4177-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8596-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.

ORFK: több mint 12 700-an érkeztek Ukrajnából hétfőn

Az orosz-ukrán háború elől Ukrajnából menekülő emberek a beregsurányi polgármesteri hivatalból kialakított segítségponton 2022. március 24-én. Fotó: MTI/Balázs Attila

A beléptetettek közül a rendőrség 63 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll a közleményben.

Vonattal 41 ember – köztük 24 gyermek – érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – tudatta az ORFK.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

Folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – írták.

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
És ebből a 12700-ból 63-man maradnának. Egyelőre. Elbír-e ilyen tömeggel a magyar kormány, követel-e tartásdíjat utánuk az EU-tól, és tesz-e szemrehányást a hálátlan világnak , hogy cserébe nem fürdetik őket tejben-vajban?
Mert az üzlet, az üzlet, és a magyar leleménnyel - értsd: fű alatti biznisz - nem lehet cicózni? Értem?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
És ebből a 12700-ból 63-man maradnának. Egyelőre. Elbír-e ilyen tömeggel a magyar kormány, követel-e tartásdíjat utánuk az EU-tól, és tesz-e szemrehányást a hálátlan világnak , hogy cserébe nem fürdetik őket tejben-vajban?
Mert az üzlet, az üzlet, és a magyar leleménnyel - értsd: fű alatti biznisz - nem lehet cicózni? Értem?
Nyírfa
@Nyírfa: Cicózni után a kérdőjel értelemzavaró, a mellényúlás műve. Tehát: pont.
Nessy
@Nyírfa: Hogy hányan maradtak, arról nem regél a királyi média, sem a kormány!
Nyírfa
@Nessy: Igen, mindig csak az érkezők számát gajdolják. Az jobban hangzik, mint a maradókról készült nyilvántartás. Úgy gondolják, az EU hülye, majd nem néz utána, és lehet pumpálni a pénztárt.
De ez EU nem hülye. Már nem. Csak a magyarok.
Nyírfa
Már megint javítanom kell: nem pumpál, hanem pumpol. Ahhoz értenek, máshoz sem.
hit and run
Néha jönnek velem busszal a geci ukránok felmutogatva az útlevelüket, de arra gondolok, hogy ezek a gecik miért itt lopják a napot és miért nem harcolnak a hazájukért?
jáger laszló
Jönnek,mennek alig maradnak,mert nem rokonok!! Szlávok!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
lusta
Valamelyik nemzethy matyar gyapjas elmagyarázhatná, mi a különbség a háború elől menekülő szír és a háború elől menekülő ukrán között?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.