Szerda este egy szerző nélküli Köszönjük, nagykövet úr! Nem fogjuk elfelejteni című szöveg volt órákon át – éjjel is – a vezető hír a közmédiában.
Fotó: Telex/olvasói fotó
A hirado.hu oldalán megjelent szöveg arra a „Ruszkik, haza!” feliratú országos ellen-plakátkampányra reagál, amit a hét elején indított a Nyugati Pályán nevű csoport az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének támogatásával – szúrta ki a Telex.
A szöveg így indul:
„Meg se lepődünk, amikor kiderül, hogy dollármilliókkal tömik a baloldalt, vagy amikor sokadjára próbálnak belerángatni a háborúba, vagy ha bankvezetőket tiltanak ki, de a Ruszkik haza! felirattal futó plakátkampánynál már érdemes kimondani, hogy az Egyesült Államok saját magát rúgta bokán.”
Ezután arról van szó, hogy 1956-ban a magyarság teljes egyetértésben festette a falakra ezt az ellentmondást nem tűrő két szót, miközben abban hittek, hogy az Egyesült Államok majd jön és segít.
„Nem jött, fontosabb volt a szuezi válság.
Amikor '56-ban zúgott a Ruszkik haza!, akkor az amerikaiak hangosan mellénk álltak, a háttérben viszont nyugtatták Moszkvát, hogy felesleges még csomagolniuk, mert az Egyesült Államoknak nem áll érdekében Magyarországot kiszakítani a bolsevik birodalomból.”
A magyarok melletti kiállás a névtelen szerző szerint a harmadik világháborúhoz vezetett volna.
„És most sem akarnak idejönni, vívja csak meg helyettük néhány tízmillió kelet-európai. Van belőlünk elég. 67 évvel ezelőtt már ahhoz is gyomor kellhetett, hogy a magyaroknak való hátat fordítás után a menekültek áradatát az USA az oroszok elleni propaganda céljaira felhasználja, de hogy 2023-ban van képük nemcsak a szavakat, de egy 1956-os fotót felhasználva politikai gúnyt űzni egy nép szenvedéséből és halottaiból, az minden határon túlmegy.”
A szöveg szerint egy dolognak örülhetünk azért, ez pedig az, hogy az amerikai nagykövet cselekedeteivel „ittlétének remélhetőleg nem túl hosszú idejére” az emlékezetünkbe véste, hogy mire számíthatunk a „szövetségesünktől”.
„Köszönjük, nagykövet úr! Nem fogjuk elfelejteni” – zárul a szöveg David Pressman budapesti nagykövetnek címezve.
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Persze csak IQ 30 alatt.
Sajnos a buta szekta nem is érti mi a probléma.
Csak a nekik tetsző propagandára mehetnek közpénz százmilliárdok.
Ijesztő...
Ezért kell mesterségesen hergelni a szektájukat.
Új hozzászólás