Kormányinfón számolt be csütörtök délelőtt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány legújabb döntéseiről. A kormány meghosszabbította az árstopot, és még árfigyelő rendszert is bevezetett. Szentkirályi Alexandra bejelentette, hogy az árak letörésére új eszközöket vezetnek be görög és francia mintára. Ennek lényege, hogy akciók meghirdetésére kötelezik a kereskedelmi üzleteket, mégpedig úgy, hogy az alapvető élelmiszereket nagyjából 20 kategóriába osztják be (baromifihús, sajt, kenyér, péksütemény, zöldség, gyümölcs, felvágott stb.). Ezeken belül egy-egy terméket az elmúlt 30 nap legalacsonyabb áránál 10 százalékkal olcsóbban kell kínálni. Az akciós termék nem lehet árstopos. Június 1-től lép majd életbe, és az élelmiszerláncokra vonatkozik majd, a legkisebb boltokra, bizonyos árbevétel alatt, nem vonatkozik majd.

Az Orbán-kormány kötelező akciókra kötelezi a boltokat – Itt vannak a részletek!

Fotó: Pixabay cco

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról beszélt, hogy ameddig háború lesz, addig marad a magas infláció. Brüsszel újabb és újabb szankciókról tárgyal. A kormány meghozta az inflációellenes lépéseit, és ezeknek már van hatása, mivel január óta csökken az infláció – tette hozzá.

Nincs pardon a trükközésre

- mondta Szentkirályi. Mindenkinek az előírt mennyiségű készletet biztosítania kell az árstopos termékekből. 

Szentkirályi Alexandra: Heti akciót kell hirdetniük az áruházaknak

Szentkirály Alexandra elmondta, hogy az árstopok bevezetése óta hatezer üzletet ellenőrzött a hatóság, hogy betartják-e az előírt intézkedéseket. Megismételte: a trükközést nem fogják eltűrni.

Az inflációs adatok javulása látható: egyenletes a csökkenés, ami egy trendnek felel meg a kormányszóvivő szerint.

A kormány új szabályokról is döntött, amely a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszer-láncokat célozza. Az új szabályok legkésőbb július 1-jétől életbe lépnek, ahogy az árfigyelő rendszer is. Ezzel kívánják segíteni az infláció elleni harcot.

A szabályozás keretében húsz kategóriába kell majd besorolódni a termékeket.

Az érintett kereskedelmi egységeknek valamennyi kategóriában egy-egy szabadon választott terméket kell az akciót megelőző harminc napban tapasztalt legalacsonyabb árnál 10 százalékkal alacsonyabban kínálni, az akciók pedig nem vonatkozhat árstopos termékekre. Az akciós termékeket hetente kell kijelölni.

A kisboltoknak nem lesz kötelező az akciózás

Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy a kisboltoknak nem lesz kötelező az akciózás. Árbevétel-határ alapján fogják kiszűrni, hogy mely kereskedelmi egységeknek kell bevezetni az új szabályozást.

Hozzátette:

az illetékes minisztérium fogja kidolgozni a részletszabályokat a kötelező akcióról.

A Kormányinfón az ATV az árstopról azt kérdezte, hogy a kormány számít-e arra, hogy júliusban már érdemben csökken-e az infláció. Gulyás azt mondta,

az évvégi 1 számjegyűre csökkenés a cél, de a nyáron valószínűleg már nagyobb mértékben csökkenhet az infláció.

De Gulyás azt mondta, két héttel a határidő lejárta előtt elemzik a helyzetet továbbra is.

Forrás: Origo, 444, 24.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Egy a lényeg.--hogy orbán más farkával verhesse a csalánt...Nem elég az orbán-infláció miatti ársapka, amit az utolsó fillérig az emberek fizetnek meg. Nemtom honnan kukázta össze orbán ezt a nagymártont, de kb annyit ér,mint halottnak a csók.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lusta
Hát ezt a házi víziszárnyast hol találták. A kis libuska mondő, ˝A kormány meghozta az inflációellenes lépéseit, és ezeknek már van hatása, mivel január óta csökken az infláció.˝
Január: 25,7%
Február: 25,4%
Március: 25,2%
Ezt a tempót írigyli tőlünk Európa.
Ezek a szemét brüsszeli szankciók egyszerűen hazavágták pl. a spanyol inflációt a maga 3,3%-ával.
Az csak hab a tortán, hogy acsökkenés, amiről kis házi víziszárnyasunk beszélt a spanyolokál valól, mert a februári 6%-ról most 3,3%-ra esett. Úgy is mondhatnánk, hogy csaknem megfeleződött. Persze a nemzethy matyar gyapjasoknak erről nem köll egy szót sem szólni. Egyébként sem hinnék el. A narancsködöt sem a nyári időszámítás, sem a tavasziasodó idő nem oszlatta el.
justhpeter
A marhagulyás és a kormányzati háziszárnyas a franciákra és a görögökre hivatkozik. Márpedig ilyen hülye francia és görög a világon nincs. Sokkal rövidebb lett volna a mai hülyítés, ha csak annyit mondtak volna, hogy folytatódik az ország lerablása. Ehelyett csak a birkák etetésére küldték ki őket.
Giovanni Alba
@justhpeter: ma, 14:52
A tehen se maradt éhen
Terminátor
Ne b..tok mán O1G-t!
Látjatok minden a legnagyobb rendben van!
Ismét mögszavaznánk a NER-eseket!
Hülye nemzet, hülye pógárai ezt érdemlik!
csipetke
@KisTehen: 14:01 Akkor arról is beszélj,hogy a kormány hányszáz milliárd forintot sz@rt el kormánypropagandára, urizálásra, külhoni focira. Pl a Sepsiszentgyörgy csapata 2. 3 milliárdot kapott,csak úgy ajándékba, És mennyi lehet,ami még nem derült ki..
ómió
Nahát! Már az "üdvözítő 70%-os multi extraprofitnak is képesek nekiesni"!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.