Ujhelyi István közösségi oldalán számolt be arról, hogy az agrárminiszter beismerte, még nincsenek kiírva az új uniós pályázatok.
Fotó: Ujhelyi István EP-képviselő (MSZP-Párbeszéd) felszólal a 2021-27. évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 22-én. MTI/Kovács Attila
Az EP-képviselő választ kapott az agrárminiszternek feltett írásbeli kérdésére, miután Gulyás Gergely hazugsággal vádolta.
Tovább próbál sunnyogni a Fidesz-kormány az agrárfejlesztési pályázatok késlekedése ügyében, de már egyre kevésbé képesek tartani a félrebeszélés és a hazugság paravánját. Nagy István agrárminiszter egy írásbeli kérdésemre küldött – egyébként kifejezetten korrekt – válaszában tulajdonképpen beismerte, hogy az általam hivatkozott pályázatok még valóban nincsenek kiírva, azokra csak később kerül majd sor. Mindez azért ellentmondásos, mert Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón még hazugsággal vádolt meg ezért a kijelentésemért
- fogalmazott bejegyzésében Ujhelyi.
Ujhelyi az elmúlt napokban arra hívta fel a nyilvánosság figyelmét, hogy "bár zavartalanul rendelkezésre állnak az agrárfejlesztési pénzek, a kormány mégis direkt csúsztatja a pályázati kiírásokat".
Véleménye szerint ennek oka feltehetően az, hogy "a nyomasztó költségvetési hiány miatt nem akarnak egyelőre súlyos önrész-kifizetésekbe bocsátkozni".
Hangsúlyoztam, hogy a területalapú támogatások természetesen érkeznek és el is jutnak az érintettekhez, viszont a tavaly november elején jóváhagyásra került stratégiai terv alapján elindítható pályázatok továbbra sincsenek kiírva, az elvétve található – még nyílt – agrárpályázatok mindegyike még az előző költségvetési ciklusra vonatkozik. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a legutóbbi Kormányinfón mindezt hazugságnak minősítette, kétségbe vonta a nálam jelentkező gazdák létezését és azt állította, hogy az agrárpályázatok zavartalanul folynak; egyedül annyit ismert el, hogy a jogállamisági vita miatt történt befagyasztások ezeket a forrásokat valóban nem érintik. (Ami önmagában nagy előrelépés, mert hónapok óta „Brüsszelre” mutogatnak a pályázatok csúszása miatt; most legalább azt elismerik végre, hogy ezeknek a forrásoknak a sorsa csakis a magyar kormánytól függ)
- tette hozzá. Mint írja, a ki nem írt agrárpályázatok ügyének tisztázása érdekében Nagy István agrárminiszterhez fordult, aki a napokban küldte meg írásos válaszát a kérdéseire.
A teljes bejegyzés itt olvasható:
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Pártja sincs,milyen alapon,kinek a nevében ugat ez a bukott komcsi ?
Új hozzászólás