A Momentum országgyűlési képviselői és Hadházy Ákos független képviselő kedd reggel ismét lebontotta a Karmelita körül felállított kordonokat. A Karmelitába közben megérkezett Orbán Viktor és Semjén Zsolt is. Semjén szánalmasnak nevezte az ellenzéki képviselőket. Orbán sajtófőnöke szerint „reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett erőlködése” az akció.

Orbán sajtófőnöke nagyon zokon vette, hogy nem köszöntek vissza neki a kordonbontók, amikor munkába ment, a miniszterelnök helyettese is kiakadt

Orbán Viktor kormányfő érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre a kötcsei Dobozy kúriához 2022. szeptember 10-én. Mellette Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője (j). MTI/Máthé Zoltán

Ahogy kedd reggel mi is megírtuk, ismét kordont bontanak Orbán munkahelyénél, a Karmelitánál a Momentum képviselői és aktivistái. Ezt követően a Karmelita ajtajára Hadházy Ákos független képviselő és Lőcsei Lajos kiragasztott egy 7 pontos követelést, Bedő Dávid országgyűlési képviselő pedig bejelentette, hogy a politikusok egész nap ott maradnak és őrizni fogják a kordont.

Orbán kerülőúton jutott be munkahelyére

A Karmelitához nyolc óra körül megérkezett Orbán Viktor kormányfő, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke is. Orbán és Semjén kikerülte a kordonbontókat, az épület másik feléről jutottak be. A Telex megkérdezte Havasi Bertalant, hogy kik tartózkodnak jelenleg a Karmelitában, illetve érdeklődtek, hogy mi a véleményük a kordonbontásról:

Valóban, közel egy időben érkeztünk; személy szerint sajnáltam ezt a maroknyi embert, reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett erőlködésének tűnt, amit csináltak. Ott ücsörögtek szegények egy rakás kordonon, még csak vissza sem köszöntek. Ez rosszulesett

– mondta a sajtófőnök, hogy az ott ülő képviselők és aktivisták nem köszöntek vissza neki.

Semjén kiakadt az akció miatt

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes 

szánalmasaknak nevezte az ellenzéki politikusokat az akció miatt.

Hadházy 7 pontos követelést ragasztott ki a Karmelita ajtajára 

Hadházy szerint a követelések közül a legfontosabb az első pont,

amely a sajtó szabadságát, valamint a „hazug propaganda” betiltását követeli. Szól továbbá a rendeleti kormányzás felszámolásáról, a sztrájkjog

visszaállításáról, a természet védelméről, a fenntartható gazdaságpolitikáról, de követeli a „fideszes káderek” leváltását, illetve az Európai Ügyészséghez való csatlakozást is. A rögtönzött sajtótájékoztatón Hadházy elmondta: ezzel a hatalommal szemben is lehet eredményt elérni, de elegen kell lenni hozzá. Megjegyezte, hogy ezzel a listával nem panaszkodnak, hanem követelik a megvalósítását és hozzátette azt is, hogy az akcióval az ellenzéknek is üzennek, mert amíg működik a propagandagépezet, addig nincs jogállam.

Forrás: Telex, 24.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@frank: Gerjedsz a kemény gumibotra, Shikaratyi?
@ómió: Nem játszanál vele apás-papást, te balfasz?
Vihetitek a melegmosolyú ratyi sajtóst is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SÍva
Még is mit vártak? A jónépnek tele van a hőcipőjük a tetteikkel!
Nyírfa
A hátsó kapun surrant be a miniszterelnök és a helyettese...
Ki is a szánalmas, Semjén?
Maxipocak
Ha nem lennétek gyáva, sunyi tetvek és kiállnátok az újságírók elé oszt mernétek válaszolni, no akkot nem kéne kordon. Ezesetben pedig a jogellenes, törvénytelen építményeiteket vihetnétek a felcsúti kolostormalac kertjébe.
frank
Senkiházi törvénysértő sorosbérencek. Kemény gumibotot nekik.
ómió
A kordonbontó efftársak nem a köszönésükről "híresültek el"!
jáger laszló
H Bercinek legnagyobb gondja az volt ,hogy a kerítésbontók nem köszöntek vissza neki!!!??
A momentumosok csalódtak,mert Orbánt várták,de ő cselezve a hátsó bejáratom ment a munkahelyére!!
Ergo a macska-egér harc nem ért véget,hanem folytatódik a szórakoztatásunkra!!??
Máris várjuk a munkanap befejeződését merre távozik Viktor???!!
csak ennyi
barátilag J.L.
Aki Én
@frank: Gerjedsz a kemény gumibotra, Shikaratyi?
@ómió: Nem játszanál vele apás-papást, te balfasz?
Vihetitek a melegmosolyú ratyi sajtóst is.
Néro2
Pótolom a köszönést: A te kurva anyád. Kétszer.
Mert tudod te a desznyó ganajozója , hasa aljának vakargatója , amilyen az adjon isten 13 éve olyan a fogadj isten is.
Ha esetleg nem tudnád.
Giovanni Alba
@Philip Marlowe: ma, 11:19
Hátsó bejárat, a Sándor-palota felől, az mennyivel jobb a demonstrálóknak?
Jó neked, te nem félbolond vagy.
Clavigo
@Shikari: Miről beszélsz Csingacsguk ? Életedben nem láttál még parasztot sem , te migráncs . A mutterod még mindig rodázik,,hogy eltartson téged,,Bugsy. ( bunkó vagy ,oláh. )
balos
@Shikari: Nem zavar,hogy nyilas vagy?Persze a lopás a véredben van,már az őseid is arról voltak híresek,hogy a szegényeket fosztogatták a megszállók megsegítésére!
Aki Én
Ez az a buzeráns, aki ereklyeként őrzi a gyűrött kolás dobozt, mert orbán ivott belőle?
kulabombaafityiszre
Szerintem meg az a sajnálatra méltó,mikor egy meréknyi képviselőtől a miniszterelnök úr a csicskáival együtt úgy összeszarja magát,hogy kerülőuton megy be az irodájába.Szánalmas.
sokanvagyunk
Lesz itt ejnyebejnye Orbánnak a Sanyijától - sunnyogón kikerülni a blokkolóórát...
Toller Béla
Ha valaki szánalmas ebben a történetben, akkor az a banda, az orbán, a semjén meg ez a töketlen havasi ! Ha lenne vér a pucájában, nem köszöngetne messziről, hanem odaülne a rácshalomra !
Nessy
Urak! Felhívás keringőre egy kurtizántól, minden cikk alatt! Háborgás helyett lehet neki segíteni!
kulabombaafityiszre
Egyébként a cikkben le van ítva,hogy kerűlőuton ment be orbán de a marhája
a hithű fideszes troll még ezt is tagadja.
"Orbán kerülőúton jutott be munkahelyére"
Ez van a cikkben.
balos
@kulabombaafityiszre: A munka kerülő úton!
balos
@szópó-ómió: Nyelvedben az erő merülő pozicióban a geci seggiben pénznyerő!
balos
@Shikari: Hát ,ha ez neked dicséret,akkor már érthető a vérfertöző kapcsolatod a geci családdal!
jáger laszló
A köszönős H.Berci máris indul a munkahelyére...
Már nem haragszik a momentumosokra!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
percsi
@jáger laszló: "Máris várjuk a munkanap befejeződését merre távozik Viktor???!!"
Lehet, hogy katonai helikopter megy érte. Az erkélyre bedobnak egy kötéllétrát, azon fog felmászni.
percsi
@Philip Marlowe: "Tehát van másik bejárat is, ahol nincs kordon! Akkor miért nem mennek oda, és nem kéne naponta krítést rongálniuk!"
Ahol nincs kordon, minek mennének oda? A hulék a ti oldaltokon állnak!
Indok nélkül közterületet kerítettek el. A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a lezárás jogellenes!
Arról nem is beszélve, ennek a napi költsége nem kevés. Szórják az adófizetők pénzét!

Kerítést nem rongálnak, jogellenesen felállított kordont bontanak, ingyen! A fidbanda ezért milliókat kérne. A rongálást a rendőrök okozták, míg nem alkalmaztak erőszakot, rongálás nélkül, szépen lefektették.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.