A "kormány szembe megy a magyar nemzeti érdekekkel" és "hazug állításokkal" próbálja igazolni az akkumulátorgyár-beruházásokat – jelentette ki szerdai, interneten is közvetített pécsi sajtótájékoztatóján az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.

LMP: "Ordas nagy hazugság" volt Szijjártó kijelentése
Fotó: Keresztes László Lóránt, az LMP képviselője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. május 2-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Keresztes László Lóránt emlékeztetett: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kósa Lajos fideszes parlamenti képviselő kedden egy újabb akkumulátorgyár létesítését jelentette be Debrecenben, melyhez a kormány 14 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.

Az ellenzéki politikus szerint különösen azok után megdöbbentő és elfogadhatatlan, hogy erről korábban nem tájékoztatták a helyieket, hogy a másik, szintén Debrecenben épülő kínai akkugyárat a helyiek tiltakozása ellenére "erőből akarják megvalósítani".

A képviselő kijelentette:

a "kormány szembe megy a magyar nemzeti érdekekkel" és "hazug állításokkal" próbálja e beruházásokat igazolni.

Szerinte "ordas nagy hazugság" volt a külügyminiszter részéről, hogy Magyarországon az akkumulátorgyáraknak szigorú környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük. Ha ez valóban így lenne, nem vennék semmibe a mérnöki kamara kritikáit, nem adnának felmentéseket a beruházóknak, s nem szavazta volna le az általa vezetett bizottságban a kormányoldal az LMP környezetvédelmi célokat szolgáló indítványait – sorolta Keresztes László Lóránt.

Szerinte a külügyminiszter azon szavai sem hihetők, miszerint a kormány célja, hogy "Magyarország a környezet védelmének éllovasa legyen", ugyanis az akkugyárak "brutális mértékben használják fel a természeti kincseket".

Keresztes László Lóránt elmondta:

a kedden bejelentett beruházás vízigényét Szijjártó Péter szerint 95 százalékban szürkevízzel fedeznék, azonban ez sem hihető, hiszen a kormány nem tudja felmutatni a szürkevízprogram megvalósításához szükséges "stratégiai dokumentumot".

Hozzátette, a külügyminiszter azt mondta, hogy "a cégek rengeteg munkahelyet teremtenek" és infrastrukturális fejlődést hoznak. A gyakorlat és a befektetők bejelentései szerint azonban – mutatott rá – külföldiek dolgoznak majd az új gyárakban, az infrastrukturális fejlesztéseket – így a gyárak vízellátását – pedig a kormány állja a magyar adófizetők pénzéből.

A bizottsági elnök szerint "cinikus és hazug" Szijjártó Péter azon állítása is, miszerint a "kormány elismeri, hogy mindenki számára a legfontosabb az egészséges környezet".

Úgy vélte:

ha ez így lenne, nem titkosítanának minden érdemi információt, hanem tisztességes tájékoztatást adnának, nem engednék el a szigorú környezetvédelmi vizsgálatokat, hanem megkövetelnék azokat, s kikérnék a helyiek véleményét.

Keresztes László Lóránt szerint "a kormány bebizonyította, hogy semmibe veszi a helyiek, a magyarok véleményét, érdekeit", továbbá elhallgatja az akkumulátorgyárakkal járó környezeti kockázatokat, s gazdasági fejlődésről beszél, miközben csak "annyi történik, hogy idegen cégek idetelepítik kockázatos gyártásaikat, miközben a profitot kiviszik az országból".

Közölte: az LMP továbbra is mindent megtesz a magyarországi természeti kincsek védelmében, ehhez pedig minden eszközt fel fog használni.

Bejelentette, hogy a párt debreceni szervezetének kezdeményezésére május 23-án tüntetést tartanak, amelynek részleteit a későbbiekben ismertetik.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Minden napra jut már egy hazaárulással felérő lépése a maffia állam vezetőinek.
Mocskos, aljas, hazug , tolvaj banda!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Néro2
Mint mindegyik bármit mond is ordas nagy hazugság.
Bele is betegedne ha egyszer is igazat mondana.
Olyan mint Nagy Hím Tag Társa Debrecenben nem is hallott még egy újabb aksigyárról.
jáger laszló
Szerintem jöhetnek az akkugyárak csak hozzanak magukkal hűtővizet,áramot és munkaerőt!!
Ne várják L,hogy a sült galamb a szájukba repüljön!!!?
csak ennyi
barátilag
J.L.
Edebácsi
' "Ordas nagy hazugság" volt Szijjártó kijelentése'
Melyik nem?!
Juhász István
Ezeket a TITKOSITÁSOKT... valahogy NEM ÉRTEM. Milyen kormány az, amelyik a rendeleteit, döntéseit állandóan titkositgatja ? Képzeljük el a szitut : a FELESÉG bejelenti otthon, hogy a családi kassza havi költéseit TITKOSITJA 30 évre...Vagy a serdülő nagylány az elmúlt heti kimaradozásait TITKOSITJA. És hivatkoznak majd a magyar kormányra, nekik szabad, akkor ...
Toller Béla
Ha a macskát meg a tehenet nem számítom tulajdonképpen konszenzus alakult ki abban, hogy ez a kormán y roppant pazarlóan, bűnösen felelőtlenül bánik amagyar értékekkel. Ez az igazság !
ómió
Na, majd az efftársak meghazudják nekünk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.