Az eredeti Fidesz-KDNP-s előterjesztést a baloldali frakcióvezetők módosító javaslataival átalakító állásfoglalást fogadott el az ukrajnai háború ügyében szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. "A baloldal ismét bebizonyította, hogy a háború pártján áll" – írta a szavazás kapcsán az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a Fidesz.
A nagyobbik kormánypárt szerint "Gyurcsány emberei ma a Fővárosi Közgyűlésen is nemet mondtak a békére".
"A guruló dollárokért cserébe a baloldal a háború pártján áll, hiszen ezt várják el tőlük a finanszírozóik."
Ezért adta parancsba Gyurcsány Ferenc a Fővárosi Közgyűlésben ülő bábjainak, hogy mondjanak nemet a békepárti határozatra
- fogalmazott közleményében a Fidesz, hozzáfűzve: Karácsony Gergely és társai pedig
szó nélkül teljesítették Gyurcsány utasítását
A baloldalt továbbra sem érdekli a magyar emberek érdeke, "a guruló dollárokért cserébe bármire képesek".
Elvi állásfoglalás az orosz-ukrán háborúról
Az eredeti Fidesz-KDNP-s előterjesztést a baloldali frakcióvezetők módosító javaslataival átalakító állásfoglalást fogadott el az ukrajnai háború ügyében szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Az elvi állásfoglalás magáévá teszi az Európai Tanácsnak "az Oroszország által Ukrajna ellen indított agresszív háborút" elítélő nyilatkozatát. A döntés 17 igennel, tíz nem szavazat ellenében és egy tartózkodás mellett született meg, a javaslatra a baloldali többség voksolt igennel, a Fidesz-KDNP pedig nemmel.
Eredetileg Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője terjesztette be a javaslatot, amelyhez a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd frakcióvezetője módosító indítványokat nyújtott be, és végül az ezekben szereplő változtatásokkal fogadták el az állásfoglalást.
Wintermantel Zsolt a szavazás után újságíróknak azt mondta: a főváros baloldali többsége, Karácsony Gergely főpolgármester vezetésével elutasította az eredeti békepárti nyilatkozatot, és a módosító javaslatok színtiszta belpolitikai csatározássá minősítették a kérdést.
Bősz Anett (DK) humán területekért felelős főpolgármester-helyettes és Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere, a DK fővárosi frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt a Városházán 2023. május 24-én. MTI/Máthé Zoltán
DK: hazug a fővárosi Fidesz békepárti javaslata
A fővárosi Fidesz békepárti javaslata hazug, ezért a Fővárosi Közgyűlés demokratikus frakciói egy valóban békepárti módosító javaslatot nyújtottak be
- közölte Bősz Anett DK-s főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón még a fő szavazás előtt.
Bősz Anett rámutatott arra, hogy a fővárosi Fidesz által benyújtott, békepártinak nevezett előterjesztés nem más, mint "Orbán Viktor hazug, manipulatív, Vlagyimir Putyin orosz elnök barátságáról" tájékoztató kezdeményezés, ami mellett nem mehetnek el szó nélkül a közgyűlés demokratikus frakciói.
Közölte: ezért valódi békepárti módosító javaslatot nyújtottak be a Fidesz előterjesztéséhez. A DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője által aláírt módosító javaslat szerint a közgyűlés elfogadja az Európai Tanács március 23-án Orbán Viktor miniszterelnök által is megszavazott következtetéseit az Oroszország által Ukrajna ellen indított agresszív háború elítélésével kapcsolatban, egyben a tanácsi következtetéssel összhangban támogatja a Magyarország által is megszavazott ENSZ-határozatot az ukrajnai béke alapját képező elvekről.
Ez volna a valódi békepárti nyilatkozat, ami alapján a béke pártján állók azt követelik, hogy az orosz megszálló hadsereg hagyja el Ukrajnát – mondta Bősz Anett. Felhívta a figyelmet arra, a Fidesz kormánya "társadalmi hidegháborút" kezdett Magyarországon, ami nemcsak a magyarokkal, de az ukránokkal szemben is "inkorrekt". Az ukránok olyan önvédelmi háborúba kényszerültek, ami a teljes országukat hadszíntérré változtatta.
Mint mondta, nem először szemtanúi annak, hogy Orbán Viktor oroszbarátsága, Moszkvával való szoros külpolitikai kapcsolatai, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kötött barátsága kifejezetten akadályozza a nemzetközi közeget abban, hogy megoldást találjon.
Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője, XVIII. kerületi polgármester a sajtótájékoztatón arról beszélt, az Orbán-kormány elárulta és kiárusította Magyarországot, a "piszkos gázalkunak" köszönhetően a magyar emberek, cégek, önkormányzatok kétszeres áron kapják a gázt.
Hozzátette: az "orbáni infláció" háromszorosa az európai átlagnak, emiatt az önkormányzatok egyre nehezebben tudnak építési beruházásokat megvalósítani és ellátni a közfeladataikat. Emellett a kormány "brutális pénzelvonásokkal" bünteti az önkormányzati városokat, elsősorban az ellenzéki vezetésű kerületeket, városokat, ezért sok település működése került veszélybe – mutatott rá.
18 hozzászólásarrow_drop_down_circle
nem kell keresnem szavakat
ha így egyszerűen leírom,
tudom már, mit jelent e nap.
Rákosi elvtárs hatvan éves.
Így szól a hír. S a felelet:
kilép medréből: a szívekből
árad feléje a szeretet.
A szeretet.
Ha róla szólnak,
ahogy kimondják a nevét,
színültig telik szeretettel,
fénylő mosollyal a beszéd.
Róla szól a munkás a gyárban
és este, otthon a család
elmúlt napot, jövőnket mérni
előveszik egy-egy szavát.
Falvak mélyén, kemencefénynél,
ha ül a szomszéd s szóba kezd:
„Rákosi elvtárs megígérte…”
„Rákosi elvtárs mondta ezt…”
Neve a bizonyság pecsétje
megfontolt okos szavakon,
fölépült már, fölépült várad,
falai ronthatatlan állnak
szívünkben, Bizalom!
Új hozzászólás