Hazánkban megbüntetnék azt, aki erkénynapelemet használ, tőlünk nyugatabbra azonban mintegy 220 Euro körül szinte bárhol beszerezhető, és jelentősen csökkenthető a villanyszámla.
Az erkélynapelem könnyen felszerelhető. Fotó: Lidl.de
A Lidl egy hete kezdte el árulni az erkélynapelemeket Németországban, az Aldi Nord pedig júniustól kezdi ezt el (utóbbi nem az a cég, ami Magyarországon is van), írja a G7 híre alapján a Telex.
Az erkélynapelemet nagyon könnyű használni: felszerelés után csupán be kell dugni a konnektorba, és amikor süt a nap, a saját átalakítóján keresztül áramot ad a lakás hálózatának. Így olcsóbb lesz a villanyszámla. A német Lidl számításai szerint 100 kilowattóra áramot lehet vele megtermelni évente. Az EU országaiban 600-800 wattos teljesítményig nem kell engedélyeztetni az ilyen típusú napelemeket, elegendő csak bejelenteni.
Bécsben már önkormányzati lakásokra is ilyet szereltetnek, közben Magyarországon tilos ilyet használni. A Lidl a G7 megkeresésére azt írta, „jelenleg Magyarországon a termék forgalmazása jogszabályi okok miatt nem lehetséges”. A magyarországi áramszolgáltatók általános szerződési feltételei szerint ugyanis aki ilyen áramtermelő készüléket dug a konnektorba, azt figyelmeztetés után akár le is kapcsolhatják a közműhálózatról – számol be a Telex.
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
mi az az erkény?
Ja, csak megint hozza a színvonalát a propeller...
a nulla tényt tartalmazó firkálmányhoz: most akkor jönnek majd az energetikai szakértők, akik ehhez IS értenek, és pártállástól függően a hibás a zsidók, Orbán, cigányok, Soros, gyíkemberek, stb... (kívánt rész aláhúzandó)...
...aztán fűti a kertet meg az udvart...stb...
Ez nem napelem, hanem kültéri hősugárzó vaze!...:DDD
Csak elhatározás (utasítás?) kérdése és egy egyéni módosító, aztán már csupán egy ülésnap és meg van oldva!
Hű de zöldek vagyunk!
Átlag panelben ez évi 4000 ft "megtakarítás". Csupán 70 ezer forintból.
Ha a 70 ezerből államkötvényt veszünk az meg évi 10 ezer forint kamatbevétel.
Erről ennyit.
Ez is max egy tv-nek vagy hi-fi toronynak elég. De VAN!
ami szuperül működött.
Ezek az erkélynapelemek meg szart sem érnek.
Majd ha Mészáros Lőrinc betelepíti napelemmel a Hortobágyot,az majd valamit ér.
Ti meg Németországban nyelitek a széngázt idióta.
Nálatok nagyobb marhák nincsenek a Földön.
Ha napenergiát akarunk termelni akkor a nagy méret az ideális és nem az a pár négyzetméter a háztetőn.
@verőce21: is harsányan röhög rajtad, pedíg ö márkatársad! :)
Ahogy azt se véletlenül felkiáltójeleztem meg, hogy az akkora méretű házak és telepakolt tetőzetük sincs messze azonos termelés-fogyasztás arányban! Ott nemcsak az általad leírt fogyasztás van!
Szinte biztos vagyok abban, hogy a hazai tetőnapelempark-tulajdonosok 80-90%-a nem önellátó! És a folyamatos teljes önellátás költsége közelíti a hálózatiköltség igényét!
Amit bemutattak az erkélyen az is pl. egy valamelyik készüléket tudná üzemeltetni. Mivel a paramétereit nem adták meg csak találgatni lehet. A miénk ennek a duplája volt.
Új hozzászólás