Kiálltak Ukrajna további töretlen támogatása mellett a Bukaresti Kilencek (B9 – Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia, Litvánia, Lettország, Észtország és Bulgária) államfői kedden Pozsonyban tartott találkozójukon.
Pozsony, 2023. június 6. Novák Katalin köztársasági elnök a közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő, Bukaresti Kilencek csoport (B9) csúcstalálkozójának sajtótájékoztatóján Pozsonyban 2023. június 6-án. MTI/Koszticsák Szilárd
A pozsonyi fórum központi témái az Ukrajnában zajló konfliktus és annak következményei, illetve ennek összefüggésében a közép-európai régiót érintő biztonsági kérdések voltak.
A találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón a fórum résztvevői kinyilvánították szándékukat Ukrajna további támogatása mellett, hangsúlyozták az ezzel kapcsolatos közös álláspont fenntartásának fontosságát, valamint a NATO keleti szárnya megerősítésének szükségességét, utóbbival összefüggésben pedig felvetették a tagországok védelmi kiadásai emelésének lehetőségét is.
Andrzej Duda lengyel államfő, aki produktívnak nevezte a találkozót, úgy vélekedett:
ki kell tartani azon álláspont mellett, hogy Oroszországnak anyagi jóvátételt kell majd fizetnie a háború következményeiért és felelősségre kell vonni a konfliktusért felelős orosz vezetőket is.
Duda szerint emelni kell a NATO tagországokban a védelemre költött anyagi források mértékét.
A NATO-n belül a védelmi kiadásokra megszabott 2 százaléknyi GDP-nek nem a felső határnak, hanem a küszöbnek kell lennie
- fogalmazott Duda.
A pozsonyi találkozó résztvevői az általuk elfogadott zárónyilatkozatban leszögezték: megerősítik töretlen támogatásukat Ukrajna függetlensége és a nemzetközileg elismert határok szerinti területi egysége irányában, mivel, mint írták:
ez az egyedüli út vezet ahhoz, hogy Európában sikerüljön újrateremteni a békét, és a szabályokon alapuló rendet.
A zárónyilatkozatban kijelentették: támogatják Ukrajnát a béke megteremtésében, az önmaga által meghatározott feltételek mellett, s ez a támogatás addig tart majd, amíg szükséges.
A dokumentumban rámutattak:
továbbra is fenn kívánják tartani az Oroszországra irányuló nemzetközi nyomásgyakorlást, szankciók formájában is.
Novák Katalin a megbeszélés témái közül kiemelte az ukrajnai civileket sújtó, megmagyarázhatatlan, brutális és tragikus támadásokat. Mint emlékeztetett, elnök társai többségéhez hasonlóan együttérzését személyesen is kifejezte korábbi ukrajnai látogatása során.
A magyar államfő hozzátette, hogy a kedden elfogadott nyilatkozat elítéli Oroszország igazolhatatlan támadását és elismeri Ukrajna önvédelemhez való jogát.
A magyar államfő kifejtette:
a B9-ek hívei annak, hogy perspektívát nyújtsanak Ukrajna NATO-tagságára, ahogy hívei a szövetség "nyitott ajtók" politikájának is.
Tegnapi hír szerint:
"Novák: Rendszeresen egyeztetek Orbánnal"
444.hu/2023/06/05/novak-rendszeresen-egyeztetek-orbannal
Nyilván ezt az oroszokat elítélő hazugságot is leegyeztette a maffia főnökkel. Minden hülyemagyar maffiahívő kapja meg, ami számára megfelelő: legyen putyinpárti, az ukránokat ostorozó hír is és legye ennek az ellenkezője is.