Kiakasztotta Gyurcsány Ferencet, hogy az Orbán-kormány továbbra is azt sulykolja, az egekben lévő infláció Brüsszel miatt van. A DK elnöke lépésre szánta el magát.
Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc
Mert az ugye háborús infláció, meg brüsszeli infláció. Hogy nem szakad le az ég!?
- teszi fel a költői kérdést a DK elnöke, majd azt fejtegeti, hogy az meg
hogy a bánatban van akkor, hogy a háborúban álló országban, Ukrajnában, vagy a szankciók fővárosának országában, Belgiumban sokkal kisebb az árdrágulás, mint Magyarországon? Hogy messze itt a legmagasabb egész Európában?
Erre a kérdésre válasszal is szolgál:
"mert ott nem Orbán Viktor csinálja a politikát, benne a gazdaságpolitikát, amihez nyilvánvalóan semmit sem ért".
Gyurcsány szerint Orbáni infláció van, és ezt a következő tíz napban országszerte igyekeznek majd tudatosítani az emberekben.
Azt ígéri, több mint ezer helyen lesznek utcán a DK támogatói, aktivistái, hogy mindezt elmondják az embereknek, és hogy "aláírásukkal is súlyt adjanak ebbéli felháborodásuknak, tiltakozásuknak".
70 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Amíg nem vonulsz vissza Klárikáddal együtt addig mindig Orbán nyer! Ez van!
A többi kerti törpét már nem említem!
HAHAHA
Mert te aztán értettél hozzá ba+!
Azért mentünk 2010-re csődbe te idióta!
Igyál inkább!
Az legalább meglátszik rajtad...:DDDDD
Úgy néz ki, hogy most megint kiengedték, és már ontja is a baromságait!
Gyógyíthatatlan...:)
A Viktor szívósabb de oda kerül ő is idővel.
Valamit csak tudott az akkori kormány...Lehet aprehendálni, meg tagadni a tényeket- attól még azok tények maradnak.
1NLőre nem látható az esemény lezajlása...
csak ennyi
barátilag
JL.
Na, ezekket kéne kiabálni- és eljuttatni vidékre is. Mert mintha a momentumnál, de főleg a pm-nél, lmp-nél, Budapest határánál elfogy az ország.
Nem szóltam hozzá-.mert csak parttalan vita lett volna belőle. A dk-immár a tavalyi kudarc óta hatványozottabban tömegbázist épit. A reakció??- a dk felfalja a kis pártokat, a cudar feltó elzabráljja előlük a levegőt. De, hogy tovább lássanak az orruknál, és felébredjennek, hogy a parlamenti kérdésekből, a sajtó közleményekből, nem lesz tömeg- na az meg már nem megy. Az mszp meg azzal van elfoglalva, hogy megnevezze a jövő évi polgármester jelöltjeit- amőgy az "összefogás" jegyében.
Szép kilátások- de én Bojárnak hiszek, nem beszél a levegőbe. És nem véletlenül indit "gyurcsányné" ellenes kampányt a cöf, és a fideSS.
Már mondták, hogy balra a második ajtó, de ezt nem, hogy nekem vagy neki balra...
www.youtube.com/watch?v=BJceRTvD9Fo
Azt is látom, hogy sokan azért szavaznak a Fideszre és persze védik is, mert nekik "ad" valamit. Az ország és a többi ember nyomorusága meg nem érdekli őket... önzővé lettünk.
Egyébként jó hosszu - olyan hazugságos Pinokkió - orrod lehet, ha ilyen messziről érzed már a szagomat:))
Ja, hogy náluk ez érthető, hiszen szimpatizálsz velük. Érthető az elfogulatlan kérdésed! :-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Mi PICSÁÉRT TOLAKODNAK FOLYTON A VÁLASZTÁSOKON HA SEMMIT NEM TUDNAK POLITIKUSKÉNT ELÉRNI CSAK ÚGY HA AZ EMBEREK LÁZONGANAK ?
...mindenki azt várja hogy a sültgalamb berepüljön, dolgozni egyre büdösebb mindenkinek...ha szétnézel egy faluhelyen nemhogy a kiskertek eltüntek de a konyhák is csak dísznek vannak, nem dolgozik nem főz de sír hogy milyen drága minden...
Most viszont az eu-s átlag több mint háromszorosa az orbáni-infláció, a legutolsó helyen állunk, de még a második helyezett is durván fele a miénknek.
És ez akkor is tény, ha kedveled orbánt.
Az meg már egészen elképesztő, hogy titeket mivel meg nem tud etetni az orbáni-propaganda.
Pedig ez a tény elég beszédes, nem tudom mi az pontosan, ami értési gondot okoz nálatok.
Új hozzászólás