Garancsi István cége húzhatja fel a debreceni akkugyár központi épületét. Az építkezés a rengeteg tüntetés és lakossági tiltakozás ellenére történik meg.

Meglepő fordulat: Orbán jó barátjának cége építheti fel a debreceni akkumulátorgyáratMTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Market Építő Zrt. fogja felépíteni a kínai CATL (Contemporary Amperex Technology Co. Limited) debreceni akkumulátorgyárának központi gyártócsarnokát, a vállalat közleménye szerint a munkálatok megkezdődtek – tudta meg az rtl.hu.

A Market Építő Zrt. Garancsi István kormányközeli üzletember érdekeltsége, aki egyébként Orbán Viktor jó barátja is.

Mint ismert, a kínai CATL beruházását a helyi civilek és az ellenzéki pártok régóta és folyamatosan ellenzik. Januárban 10 kilométeres menettel tiltakoztak a debreceni gyár ellen a helyiek.

Bár a kormányzati kommunikáció azt sulykolta, hogy „ugyanez a vállalat ugyanilyen akkumulátorgyárat épített a német Türingiában”, az RTL Híradónak Faluvégi Balázs, a társadalom és környezettudatos befektetések szakértője elmondta:

A türingiai üzemhez képest a Debrecenbe tervezett gyár a tervek szerint hétszer többet termelne, háromszor nagyobb lenne, és három és félszer annyian dolgoznának benne.

Forrás: rtl.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
ha nem lenne állami megrendelés a teljes NER éhenhalna.
Yoda69
Akkor lepdtem volna meg, ha nem O1G egyik lovagja csinalna.
Mi az amibol orban nem lop?
ómió
Az "efftársija", eszerint, utálja az építkezést!
telegdilaci
@nemkati:Ezeken a Mutyikon már meg sem lepődünk csak akkor kocsis Mátékának lenne annyi sütni valója amikor azt fröcsögi hegy nem tűrjük el a kiszolgáltatottságot,és az önkényt keletről és nyugatról sem,kérdezem én akkor a Magyar Embereknek,miért kell mindezt el tűrniük a Pártunktól és kormányunktól amit ők kritizálnak,vagy nekik lehet?
Nessy
Mi ebben a meglepő? Egy ekkora beruházáson jól lehet keresni, és osztozni.
Eladott Ország
Látványos grafikon mutatja, hogyan vette át a hatalmat a NER az építőiparban. 2010-2022. Már kb 1 éve ezeket a cégeket a költségvetésnek kell finanszírozni ami sokáig nem tartható csk néhány kiváltságosnál A NER fenntartása költséges. Normális esetben, ezekkel teoretikusan baj nem is lenne. Magyar multik, akik itt hagyják a pénz nagy részét fontosak lettek volna a gazdaságnak. Baj ott kezdődött, hogy ezek túlárazott és nem versenyképes cégek lettek. A pénzt nyelik, a teljesítményt meg a technológia meg sehol. A fidesz maffia, és ha megnézed a magyar nem NER cégeket kigolyózták.
twitter.com/beatasalsa/status/1668888081439629312/photo/1
És a "kötélbarát" visszaoszt a lóvéból a felcsúti Rikárdónak, a dagadt pingvinnek.
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 09:23
300 milliárd támogatás a magyar adófizetők pénzéből a semmibe,a krvnyd.
gina
Ezért a világon mindenki lemond ,de ez orbánia a cigányok és csalók birodalma
gina
@KisTehen: Proli alkesz barom, agyi sérült vagy
jáger laszló
Szegény gazdag ember
Nem is tudja mit vett a nyakába!!
Ebből még óriási bukta is lehet!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
simmering73
@KisTehen: Ezeket az ökörségeket honnan szoptad, Bimbó? Vadparasztok, prosti srácok vagy csak a juhászt ápoltad le?
Cappuccino
Nincs ebben semmi meglepetés. Az lett volna meglepetés ha ez nem így történ volna.
kulabombaafityiszre
@KisTehen: tegnap, 10:59
Amiből felépítik a gyárukat utánna elszennyezik a környezetet,mindezt a magyar állam által fizetett,
idehozott migráncsok segítségével akik a gyárban dolgoznak majd.A kinai a nyereséget kiviszi,a migráncs munkavállaló a magyar állam támogatásából adott fizetése jelentős részét hazautalja a családjának,A kedvezmének miatt a kínai szinte semmilyen adót nem fizet,a környezetet elszennyezi.
Pár év múlva meg tisztességes nyereséggel elhúz.te meg tapsolhatsz amikor a gyereked,vagy az unokád a nehéz fémektől szennyezetten a kezeid között fog meghalni,Mert a nehéz fém lerakódik a szervezetben és halmozódik.Az azért biztató,hogy ezt ti is megszenveditek fidernyákok.Akkor majd höröghetitek,hogy nem engedünk brüsszelenk migráncsokat ide telepíteni.Ritka hülyék vagytok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.