Nem várt kritikát kapott Gulyás Gergely a Magyar Református Egyház zánkai ifjúsági táborában múlt csütörtökön – számolt be erről elősként a Telex. A Miniszterelnökséget vezető minisztertől egy 25 éves ózdi református férfi kérte számon az oktatás és az egészségügy helyzete mellett Mészáros Lőrinc meggazdagodását is. Gulyás azt mondta: Mészáros Lőrinccel csak az a baj, hogy nem harminc vagy negyven van belőle.
Követelem a magyar keresztény ifjúság nevében, hogy tűnjön el Orbán Viktor és a sleppje a politikából
– éles hangon kelt ki a kormány ellen Tóth Bálint a Magyar Református Egyház zánkai ifjúsági táborában, a Csillagpont Fesztiválon múlt csütörtökön, miután Gulyás Gergely arról beszélt az előadásában, hogy a politikát más mércével kell nézni, mint a kereszténységet.
A 25 éves ózdi református férfi szerint a kormány politikája nem Krisztust képviseli, hanem pont ellentmond annak.
A bűnök abszolút értékkel bírnak, nincsen világi indok, amely felmentene azok alól
– fogalmazott a gépjárműmérnök végzettségű Tóth, aki szerint „a keresztény ifjúságnak elege van” a kormány által képviselt mércéből.
Mészáros Lőrinc és Tiborcz István vagyonának gyarapítása bűn
– mondta a meglepett miniszternek és közönségének. Szerinte Orbán Viktor gyerekkori barátjának és vejének gazdagodása szembemegy a magyar emberek érdekeivel, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy az állam nem biztosítja az egészségügy és az oktatás fenntartását, illetve fejlesztését.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. július 27-én. MTI/Bruzák Noémi
A Miniszterelnökséget vezető miniszter részletesen válaszolt Tóth felvetéseire, amit videóra is vettek a közönség soraiból.
Oktatás
Gulyás azzal kezdte válaszát, hogy szerinte „az elmúlt 33 év legjobb tíz éve” volt az utóbbi az oktatást nézve. Egyet tud érteni, hogy van még mit tenni, azért harcolnak most is, hogy jelentős béremelést kapjanak a tanárok.
Egészségügy
Az egészségügyben még nagyobb fejlődés történt mint az oktatás területén, mondta. Gulyás szerint az az orvos, aki korábban 240 ezret keresett, most 2,5 milliót vihet haza, megszüntették a hálapénzt, és a kórházakat nem bezárták, hanem felújították és legújabb gépekkel látták el.
Mészáros és Tiborcz
Miután személyesen semmilyen kapcsolatban nincs Mészárossal, nem érzi feladatának, hogy megvédje, kezdte a legkényesebb témát Gulyás. Hozzátette:
„Bízom benne, hogy a vállalkozók Magyarországon betartják a törvényeket.”
Ha pedig betartják a törvényeket, akkor ők is részesülhetnek a magyar gazdaság nagy mértékű növekedéséből. Gulyás szerint örülni kell annak, hogy szakítottak azzal a rendszerváltás utáni gyakorlattal, hogy csak külföldiek gazdagodhattak meg Magyarországon. Kijelentette:
Ha van baj Mészáros Lőrinccel, akkor az, hogy nem harminc vagy negyven van belőle, mert az lenne a jó, ha minél több nagyon gazdag magyar ember lenne
Azt is mondta, hogy a régió minden más országban nagyságrendekkel több vagyonuk van a leggazdagabb embereknek, mint Mészáros Lőrincnek vagy Csányi Sándornak. „A magyar milliárdosok lényegesen szegényebbek, mint a lengyelek, az ukránok, a csehek.” Még az sem igaz szerinte, hogy Magyarországon olyan mértékű vagyonkoncentráció jött volna létre, mint a környező országokban.
Azért szólaltam fel, mert keresztényi szemmel egyszerűen elfogadhatatlan, amilyen formában a jelenlegi kormány működik
– fogalmazott a Telexnek Tóth Bálint, aki idén végzett járműmérnöki szakon a Nyíregyházi Egyetemen, és a politikával eddig nem foglalkozott.
Hozzátette:
Nagyon bosszant, hogy rengetegen összekeverik a kereszténységet a jobboldalisággal. Szerintem ez nem két egyforma érték
Az sem tetszik neki, hogy a kereszténységet sokan összemossák a Fidesszel, szerinte mind a két oldalnak vannak bizonyos mértékben helyes, a társadalom számára konstruktív törekvései, és nem lehet egy fekete-fehér képről beszélni. Szerinte nem ő az egyedüli az egyházi körökben, aki kritikus lenne a jelenlegi kormánnyal szemben, sokan azonban nem mernek megszólalni. „Nekem senki előtt nincs elszámolnivalóm, csak Krisztus előtt.”
23 hozzászólásarrow_drop_down_circle
rankingi.wprost.pl/100-najbogatszych-polakow/2023
kolozsvaros.com/2023/08/02/orban-viktor-es-sleppje-nem-fog-eltunni-sem-a-politikabol-sem-mashonnan/
Jaaa ő erről nem is tud.
telex.hu/belfold/2023/08/01/csillagpont-reformatus-ifjusagi-tabor-gulyas-gergely
Érted te álkeresztény ereszlény?
Új hozzászólás