Az egyes építőanyagokra már bevezetett állami elővásárlási jog után a kormány újabb fontos, a szektort érintő változtatást készít elő – írja a HVG.

Elővásárlási jogot akarnak Orbánék az építési anyagot gyártó cégekre

A tervek szerint őszre készülnek el az„építési alapanyagot és építési terméket gyártó üzem értékesítése esetén a magyar államot megillető elővásárlási jog”gyakorlásával összefüggő részletszabályokkal. Mindez a kormány honlapjára feltöltött, „a Kormány 2023. II. félévi jogalkotási munkaterve” című dokumentumból derül ki.

A táblázat szerint az ilyen építési alapanyagot vagy terméket gyártó üzemekre érvényes állami elővásárlási jogra „a magyar építőipari importkitettség csökkentése” érdekében van szükség.

A jogalkotási munkatervből az is kiderül, hogy a szabályozás első egyeztetésének tervezett időpontja október, az előkészítő pedig az Építési és Közlekedési Minisztérium. Ugyanakkor a törvényhozás elé várhatóan idén már nem kerül a kész törvény – legalábbis a kormány által az Országgyűlésnek benyújtott őszi kormányzati törvényalkotási programban ez nem szerepel.

Májusban jelent meg a jellemzően külföldi kézben lévő hazai építőanyag-ipar jövője szempontjából fontos kormánydöntés összesen 15 féle, „az építőipari ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyag és termék” elővásárlási és vételi jogáról.

Aszerint ezeket „aktuális piaci értéken”, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-n keresztül veheti meg az állam.

Ha az eladónak nem tetszik az állam által ajánlott és átutalt „piaci ár”, a többletpénzt a bíróságon lehet megpróbálni behajtani, de a szabály szerint az építőanyag aktuális piaci értékének megfelelő összeg bejelentőnek történő megfizetésével a magyar állam tulajdonjogot szerez az építőanyagon, a bejelentő általi perindításnak nincs halasztó hatálya”.

Forrás: HVG

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
A mocskos állammaffia tovább terjeszti ki a csápjait...!!!
Hogy nem nyugszanak már le a mocskos szemét tolvajok...!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
A mocskos állammaffia tovább terjeszti ki a csápjait...!!!
Hogy nem nyugszanak már le a mocskos szemét tolvajok...!!!
Nessy
Már erre is rátennék az enyves mancsukat! Rögtön 30 százalékkal drágulnának a termékek.
Eladott Ország
Az van, hogy majd Orbán csókosai megmondják, hogy mennyiért veszik a téglát, neked annyiért kell nekik adni, ők meg majd eladják 20x annyiért, oszt megint meg leszel mentve. A szabott áron megveszi, majd kétszer annyiért eladja a csokosnak. És az még majd tapsol is neki. Ez egy idióta ország, idióta vezetéssel. A döntést az MSZMP központi bizottsága jóváhagyta, majd a nép vastapssal, könnyes szemmel üdvözölte a remek hírt. Amúgy az az érzésem, hogy ebben az országban érdemes vállalkozni... ja nem. Vállalkozni a kivándorlásra. Én kezdem azt hinni, hogy tíz év múlva kiegyeznénk a Kínával. "Hab a tortán, hogy a javaslat értelmében bizonyos esetekben a gyártók kötelezhetők a termelés fokozására." Nem nagyon tudok magyar kézben lévő minőségi építőanyagot gyártó céget ma az országban. A németek, osztrákok, szépen összecsomagolnak oszt hazamennek. Aztán ha valaki építkezni akar, akkor szépen visszatér a csúti ősi mesterségéhez és vályogot vet! Majd jön a Mészáros & Tiborcz építőanyag előállító, importáló és értékesítő vállalat.
"...ha egy adott termék esetében a kormány megszabott árszintet határoz meg, akkor a gyártó annyiért köteles eladni neki." Hogy mi a qrva anyád van?! Ahogy a demokráciára, a piacgazdaságra sincs itt igény. Legyen komenyizmus’, kész.
Eladott Ország
Nagyon örülök, hogy ismét lesz egy terület, ahol az én adómból finanszírozzák a sok kis nemes és nemzetes vitéz gyerekgyártó csokos Töhötöm fidesznyik parazita villaépítését. Azt suttogják, hogy már a nyomdában van a plakátterv. Tüzépesek! Most értetek jöttek el. Nem az a lényeg hogy az építőanyag olcsóbb legyen a csókosoknak, hanem hogy a téglagyár legyen olcsóbb a csókosoknak. Tessen mondani , ez már a nemzeti szocializmus? Meg kellene hosszabítani a választási ciklusokat 5 évre, azzal könnyebb tervezni. Nem igaz, elvtársak? Szülők, nagyszülök mesélték milyen kálvária volt a szocializmus alatt építkezni. Tüzépről-Tüzépre jártak építőanyagért, ismerős, ismerőse adta a tippet, mit hol kell keresni az országban. Na, végre mi is átélhetjük ennek az izgalmát. A kisemberek magántulajdonát védi a magyar kommunista párt . Nekem úgy tűnik, inkább ráteszi a mancsát.
uploads.disquscdn.com/images/ad4250b7b78f6ff68fa64c46134e14c8038ef4e889c9c4ade86646bf8d4276cc.jpg?w=800&h=529
CsipkeRózsa
Ezek minden aljasságra képesek! Nem tudom, van-e joguk erre, lehet, hogy még az árakat is ők akarják meghatározni.

Meddig lehet még fokozni a szemétséget?!
Eladott Ország
"Aztán eljöttek értem, és ekkorra már nem maradt, aki szóljon."NIEMÖLLER, MARTIN (német protestáns lelkész) Senki ne re ménykedjen, mert mindenkiért előbb-utóbb eljönnek! A rendszerváltás után 1-2 évvel, volt egy interjú Orbánnal, ebben gyakorlatilag beismerte hogy neki csak egyetlen egy baja volt a kommunista diktatúrával. Az hogy nem ő volt a diktátor. Most már tudjuk, hogy mit kellett volna tenni... " Cigány bűnözés pedig nincs! " Csak a fidesz! Tiborc Jennifer felcsúti fidesz szavazó. Elfogyott a lenyúlható lé, a mamelukokat meg etetni kell, mert felfalják a dagadt rendszerét. Jó lesz ez ! Lenin alatt volt az új gazdaságpolitika (oroszul: Новая экономическая политика [novaja ekonomicseszkaja polityika]; rövidítve: NEP) , Orbán alatt van a NER. Ez illiberális vészhelyzeti kleptokrácia. Nemzeti = Orbán oligarcháié és/ vagy Nemzeti = Orbán klán kegyelméből a hűbéresek üzemeltethetik, amig jól viselkednek. Egyébként tudják, hogy ez az álszocializmus teljesen életképtelen. Viszont pár évig vagy akár évtizedig garantálják, hogy a kiválasztott tulajdonosi réteg királyként fog élni az államosított vagyonból és semmi más nem számít. Utánuk csak romok maradnak és középkor, de mit érdekli ezeket? Majd külföldre mentik a pénzüket, amikor már teljesen élhetetlen lesz a helyzet. Gondolom az nem zavar senkit, hogy az Orbán család 50 % felárral szállítja a betonelemeket az állami beruházásokhoz. Orbán Győző túlázott termékeire érdekes módon nem csökken a kereslet, kár hogy mindig az adófizetők szopják meg.
Ifjabbaknak: Elvtársak, menjetek a kolhozba. Mint ismeretes, a szakértelem libsi huncutság.
twitter.com/Crimea/status/892347515944792064/photo/1
lusta
Tessék mondani, ha a pedagógusok béremelésére nincs lovetta, akkor erre honnan lesz?
Tudom, hülyeség, mert itt a föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk amnire köll, arra mindig van bőven lovetta.
verőce21
Nem véletlenül van az a rendelet, hogy nem kell különadót fizetni az állampapírokba-, és építőanyag/ingatlanpiaci befektetési jegyek után...!
balos
A kertemben felütőtte a fejét a gyom,ha nem írtom minden nap akkor nem lesz a kertem élhető!89 óta a gyomok ellepték az országot,amit nem irtottunk ki azonnal,mára élhetetlenné teszik az országot !Most bánjuk,de már késő,mert még a életünk minden szegletébe "beették" magukat!
jesz
ha a ferihegyi reptér megvásárlásától nem léptek vissza, akkor néhány építőipari alapanyagot gyártó cég megvásárlása(bezúzása) az igazán semmiség...
Pár napon belül kiderül, mely nyugati cég csomagol, aztán tipli..
namihami
Tehát: A lókupec miondhatja meg, hogy az általa kinézett lónak mennyi az ára, mennyit fizet érte!
Ügyes---mondhatná Kohn bácsi!
justhpeter
A mostani gazdasági tevékenységet figyelve nem tartok attól, hogy bármit "megvenne" a kormány. Pénz nélkül, lejtőn felfelé még Orbán számára is nehéz mutatvány. Hamarabb fog a magyar építipar kimúlni.
drrotf
Ami a cikkben le van írva , az az elővásárlási jog Orbáni értelmezése, a hatalommal való visszaélés tipikus esete.Ahol a klasszikus polgári jogot alkalmazzák az elővásárlási jog annyit jelent, hogy ha valaki el akarja adni a tulajdonát, akkor a szerződéses feltételeket közzé kell tenni és ha azok a feltételek az elővásárlási joggal rendelkezőnek megfelel akkor ő beléphet a vásárló helyébe, és ő vásárolhatja meg a szerződés tárgyát képező tulajdont.Ezzel az eladó semmiféle hátrány nem éri mert úgy adhatja el a tulajdonát ahogy már korábban megegyezett, csak vevő személye változik.Ez az Orbán féle változat , ami nem is egy klasszikus elővásárlás jog mert ebben kényszerítő elemek is vannak , és az eladó kerül hátrányos helyzetbe , ugyanis ilyenkor nem a már megegyezett szerződéses feltételek az irányadók, mert a vételárat a vevő, a magyar állam szabhatja meg, amely lehet olyan mértékű is amelyen az eladó el sem adta volna a tulajdonát.Hátrányos az is hogy ha az állam által , azaz a vevő által megszabott vételár nem megfelelő az eladónak neki kell bírósághoz fordulni a helyes vételár megállapítása véget.Ez nem más mint az építőanyagokat gyártó cégek kirablása, az állam hatalmával való, ahogy ezt már megszokhattuk a mostani élelmiszert árusító multi cégek esetében visszaélés tipikus esete.Ez olyan cigány lókupec tempó, de az is lehet hogy inkább útszéli rabló stílus!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.