Ma fél 11-től Kormányinfót tart Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. augusztus 24-én. MTI/Máthé Zoltán
„Az augusztus 20-ai ünnepségsorozat lebonyolítását sikeresnek tekinthetjük”
– mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzátette, Európa leglátványosabb fény és tűzijátéka volt idén, ennek fényében nagy volt az érdeklődés.
A vendégek több száz eseményen ünnepelhettek Magyarország születésnapját. A központi rendezvény Budapesten volt. Novák Katalin köztársasági elnök pedig Esztergomban mondta el ünnepi beszédet és ott is adta át a kitüntetéseket.
Az augusztus 20-ai események rendben, biztonságban lezajlottak. Gulyás Gergely köszönetet mondott többek között a szervezőknek és a rendőröknek.
A tárcavezető az éppen zajló atlétikai világbajnokság lebonyolítását is méltatta, és úgy értékelt: összességben azt látják, hogy Magyarország képes nagy rendezvényeket jól megrendezni, és a főváros kiváló házigazdája ezeknek a programoknak.
„Van magyar érem is. Halász Bencének gratulálunk ”
– mondta.
Gulyás Gergely a háborúval kapcsolatban kiemelte, hogy az ukrán ellentámadás megindulása óta a frontvonal ugyanott húzódik, viszont naponta százak, ezrek halnak meg. Ha pedig a harcoló felek nem tesznek konkrét erőfeszítéseket a békéért, a fegyverkezés el fog húzódni.
A miniszter kiemelte, hogy a kormány álláspontja változatlan, továbbra is a tűzszünetet és a béketárgyalásokat sürgeti. Ez Európa érdeke is, mert a fegyverkezés kihat az inflációra és a gazdasági növekedésre is.
„Ez Európa érdeke is, mert a fegyverkezés kihat az inflációra és a gazdasági növekedésre is. A kormány harcol az infláció letöréséért és úgy néz ki, hogy akár már októberre egy számjegyűre tudja csökkenteni azt”
– fogalmazott Gulyás Gergely.
A miniszter szerint a legfontosabb, hogy a kormány a háborús helyzetben is megvédte a magyar munkahelyeket, célja pedig továbbra is az inflációt meghaladó béremelés biztosítása, amelyre jelen állás szerint még idén jó esély van. A jelenlegi adatokból pedig tisztán látszik, hogy többségében reálbér-emelkedésről lesz szó.
Az ukrán gabona és a szárazföldi szolidaritási folyosó ügyéről is tárgyalt a kormány
Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy a háborút megelőző időszakhoz képest sokszorosára emelkedett az ukrán gabona európai importja. Számok nyelvére fordítva: a háborút megelőzően összesen évi 40-50 ezer tonna import érkezett az ukrán gabonából és napraforgóból. Ezzel szemben 2022-ben már 2,5 millió tonna, 2023-ban pedig havi 250 ezer tonna, azaz éves szinten már 3 millió tonna áramlott be a korábbiakhoz képest.
Piaci gondokat okoz nálunk az ukrán gabona, a kormány meghosszabbítaná az importtilalmat
A kormány szerint a tranzitdíj-támogatás lehet a megoldás, amihez egy alapot kellene felállítani.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, hogy az Európai Unió (EU) szabályai nem az unió egészét kényszerítették szolidaritásra, hanem csak az Ukrajnával szomszédos államokat.
Emlékeztetett, hogy Magyarország ezért döntött a határ lezárásáról az ukrán gabona előtt, aminek az „indokoltságát a bizottság is elismerte”, hiszen lehetővé tette az útvonalak felfüggesztését szeptember közepéig.
Gulyás Gergely azonban kiemelte, hogy a bizottság és az EU azóta sem tett semmit annak érdekében, hogy a szárazföldi szolidaritási útvonalakat tehermentesítő tengeri folyosókat helyreállítsák.
„Magyarország indítványozza, hogy szeptember 16-tól az Európai Bizottság hosszabbítsa meg az ukrán gabona behozatalára vonatkozó tilalmat”
– hangsúlyozta, majd hozzátette: amennyiben az Európai Bizottság nem lép ez ügyben, a magyar kormány ugyanazokat a védőintézkedéseket vezeti be, mint a többi szomszédos tagállam.
A miniszter elmondta, hogy „olyan áldozatot nem vállalhatunk, ami a magyar mezőgazdaságot hozza lehetetlen helyzetbe”.
Az árfigyelő rendszer hatására jelentősen csökkentek az élelmiszerárak
Hatékony eszközként indult el július 1-jén a kormány árfigyelő rendszere – jelentette ki a a tájékoztatón Szentkirályi Alexandra.
A kormányszóvivő elmondta: a rendszer árversenyt generált, és a 62 termékkategóriában 6,7 százalékos árcsökkenés keletkezett. A vizsgált kategóriákon belül kiemelkedő szinten csökkent a burgonya és a paradicsom ára, 46-30 százalékkal, a körte ára 17 százalékkal, a lisztté 10 százalékkal mérséklődött; jelentősen csökkent a csirkecomb ára is.
A következő két hétben jelentős fejlesztések lesznek, például megjelenik egy szabadon elérhető bevásárlási lista is, a termékkategóriákat pedig a fogyasztói visszajelzések alapján bővíthetik.
A kötelező akciózás során eddig 722 üzletet vizsgáltak, s mintegy 10 százaléknál, 70 üzletben találtak kifogást. Ezek közül 60 százalék volt azon esetek száma, amikor nem tüntették fel az árcsökkentést, és 28 esetben nem volt elérhető legalább egy akcióköteles termék. Összességében 25 millió forint bírságot szabtak ki.
A fővárosi autóüldözésben egy újabb fejezet nyílt. Eddig ugyanis a fővárosi vezetés megelégedett azzal, hogy azokat büntesse, akik autót használnak. Most azonban súlyosabb a helyzet,
mert azok működését is megnehezítik, akik autóval dolgoznak, mint például a taxisok, vagy akik életet mentenek – válaszolta az M1 kérdésére Gulyás Gergely.
Hozzátette, a jogi megítélése is vitatható annak, hogy egy életmentő, egy rendőr munkáját korlátozzuk azért, mert gyűlöljük az autósokat. A józan észre kéne hallgatni ebben az esetben.
17 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ha már átláthatóság, a fidesz kormányinfó címén milliárdokba kerülő propagandáját is megvizsgálják?? Meg a közpénzből vásárolt levélszavazatokat is? Dajkamese bigott híveknek, kormányinfó a neved!
Nekünk majd az lesz a siker, amikor rács mögött lesznek.
Füstbe ment másfél milliárd...
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/321284024_463381745997030_2644304957770097052_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=JNtXFfSCxwMAX9OCMxm&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAG5Z9GN__Zx44WlESryy6heJQlp1HP91HRb-9IUZbMuQ&oe=64EBF6A0
Uram! Nem venné le a kalapját?...
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/321568035_464065759040001_7645012044763619258_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=Dxi6b3ukEokAX9mEnDj&_nc_oc=AQli4Doo04UFpQj6l5-izndctK3fVvcr2cQZZqr4fLtiYEDzoGxTUCtDpffOb_1azq8&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfCo6dMklT19GjAUj7kBB__b3vBL22Q3tlZYrb16edDQ8w&oe=64EC8C48
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/336314552_258627186589930_5203562843608918742_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=bH6Re-kdx5EAX-rssbP&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfC5ybIzQ7PPmcDz3phD1jv5_iCMxSv8qHK8RvEEzY8gPA&oe=64EC0E79
Ember! Állj el innen, mert zavarod a kilátást a lombkoronára...
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/340255256_262457862781535_4180729793221203572_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Q5zvkD17nFwAX9DjFvj&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfCJglyYlhmRXQINb1v2aUHMSjNmlCu8Z-jFywEhHzMqcQ&oe=64EC21F1
Olyasmi mint Scatman, csak ez egy felcsúti, és kormos is, így a neve: dikkman
twitter.com/i/status/1649121283819307019
444.hu/2023/08/24/nem-gondoltad-volna-egy-felmeres-szerint-felcsut-a-legszegenyebb-telepules
Új hozzászólás