A lakás felét árverésen szerezte meg az új tulajdonos, aki ezután állítólag 800 ezres lakbért kért.
Kép: Mérce / Facebook
Élőlánccal próbáltak megakadályozni egy csepeli kilakoltatást a Szikra Mozgalom és az AVM (A Város Mindenkié) tagjai kedd reggel, de hiába – derül ki a Mérce riportjából. Az élőláncban Jámbor András képviselő is részt vett, aki elmondta a Mércének:
Egy magántulajdonban lévő lakásból lakoltatott ki a végrehajtó egy négyfős családot, melynek egyik tagja egy mozgássérült gyerek.
A család lakásának egyik felét elárverezték a házaspár válása után a férfi tartozásai miatt. Erről a lakásban maradó nő nem is tudott – írják –, így nem is élhetett elővásárlási jogával, nem tudott licitálni a lakás másik felére. Az új tulajdonosok ezután Jámbor szerint jogtalanul kértek lakbért – lakáshasználati díjat – a lakás másik felét jogszerűen birtokló nőtől.
A másfél szobás lakásért a képviselő tudomása szerint eleinte 300 ezer, majd 800 ezer forintot kértek havonta. A kilakoltatást is erre hivatkozva kezdeményezték.
Jámbor úgy tudja, az új tulajdonosoknak több hasonló esetük is volt már. Szerinte jogi kiskapukat kihasználva szereznek így lakásokat. A kilakoltatás után ezt írta Facebook-oldalán:
Megígértem a családnak, hogy mindent el fogok követni, hogy minél többen megismerjék a történetüket, lebuktassam ezeket az embereket, és törvényileg bezárjuk ezt a jogi visszaélési formát!
Az élőláncot végül a család oszlatta fel, miután – elmondások alapján – az új tulajdonos „finoman utalt rá”, hogy különben nehéz lesz elszállítani a lakásban maradt ingóságokat.
A lakását elvesztő családnak a csepeli önkormányzat krízislakást ajánlott fel, ahol legfeljebb 9 hónapig maradhatnak – tudta meg a lap a helyszínen egy szociális munkástól.
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
csak ennyi
barátilag
j.l.
Új hozzászólás