A budapesti főpolgármester nem csak Budapest főpolgármestere. Ő a legnagyobb legitimitással rendelkező magyar politikus, hiszen közvetlenül választja meg a csaknem 2 millió polgárt számláló fővároson belül több százezer állampolgár – erről is beszélt Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere a Hírklikknek.

Demszky Gábor: ő lehet Orbán Viktor természetes kihívója
Fotó: Facebook/Demszky Gábor

Az interjúban szóba került, a jövő évi önkormányzati+EP-választás minimális célja, hogy meg kell nyerni a budapesti választást. A maximális program pedig ismét nemzetközi jelentőségűvé tenni a budapesti vezetést és a főpolgármestert.

Demszky Gábor szerint az így megemelt pozíció alkalmassá teheti a főpolgármestert arra a szerepre, hogy a világ Orbán Viktor és az Orbán-rendszer ellenpontjaként tekintsen rá.

Itt van ez a borzalmas autokratikus rezsim, amely tönkreteszi az országot, visz kifelé minket az Európai Unióból, oroszbarát, és még sok mindent el lehet róla mondani, vagy maffiaállamnak is lehet nevezni, ahogy azt Magyar Bálint teszi. Ezzel szemben, van egy tiszta, korrupciómentes főváros, amelyet ez a rezsim minden áron tönkre akar tenni, de nem sikerül neki. Ennek a vezetője az ellenpontja ennek a rendszernek, de nem pártpolitikusként, hanem főpolgármesterként. Ha lenne ehhez elegendő karizma, program, tehetség és kabinet, akkor Budapest vezetője természetes kihívója lehetne Orbán Viktornak és a rezsimnek

- mondta Budapest 1990-2010 közötti főpolgármestere.

Forrás: hirklikk.hu

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Őrnagy: ...hú baszki, te ezt sem értetted meg.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Ezodabasz
@Shikari: szeptember 5., 06:06 A 2006-os tomboló, romboló csöcseléknek azóta börtönben kellene lenniük és a felbujtóknak is!
Ezodabasz
@Horizont: szeptember 5., 06:40 Ezért akarnak új fővárost Debrecenben! Ezt már évek óta propagálják.
Ezodabasz
@Őrnagy: szeptember 5., 07:07 Karácsony nem csicska, az a tarlós volt te gyökér!
Ezodabasz
@Béla333: szeptember 5., 19:03 A megyeri hídról tudsz valamit? Tegnap a hír tv eldicsekedett vele, de hogy melyik kormány építtette arról nem szólt a "mű"sor!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.