Az RTL még augusztus végén forgatott a helyszínen, van aki már ki sem mer menni az utcára.
"Félünk a migránsoktól, félünk a kínaiaktól, mindentől félünk. Hogy miért? Nem tudom. Olyan sok mindent hall az ember, megerőszakolnak egy tizennégy éves kislányt, asszonyt megtámadnak az utcán”
- mondta egy nő az RTL-nek.
A tévécsatorna még augusztus végén ment el forgatni a helyszínre, a megkérdezettek többsége pedig azt nyilatkozta, hogy félnek, vannak, akik szerint nem mernek az emberek kimenni a sétálóutcára sem.
A tévének egy hajdúszoboszlói nő arra panaszkodott, hogy szerinte a helybelieknek nincs munkájuk, miközben behozzák a vendégmunkásokat. Szerinte a Fidesz most pont azokat a migránsokat hozza be az országba, akik ellen 2015-ben kampányolt. Egy másik asszony szerint is inkább a helyi fiataloknak kellene munkát biztosítani.
47 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az emberek lesz@rják, hogy legális vagy illegális, az ragadt be a kisagyukba, hogy migráns, akit gyűlölni kell, és félni tőle. Hónapokig ez nézett rájuk a nagy kék plakátokról, tehát csak hozzák amit évekig sulykoltak beléjük. Ennyike.
Közben kiderült, hogy a migrik meg a magyaroktól félnek, érzik, hogy mennyire utálják őket, ezért csak akkor mennek ki a szállásról ha nagyon muszáj. Csórik, ők is orbán áldozatai, nem tehetnek semmiről.
És, ha már átmásztak az átmászhatatlanok, akkor még százkilométereket talpalnak, pusztán azért, hogy a finom h.szoboszlói ""hússal"" legyenek jóban?!?!?! Vajon már a kiindulóhelyeiknél megbeszélik, hogy csak(!!!) ezek a nők jöhetnek szóba?
Szóval kerítés+nők==többszáz kilométer+gyönyör? Fideszesek, ti elhiszitek ezt? Vagy el KELL hinni?
Lehet hogy azt jobban tudod miben különbözik az ostoba az ostobától?
- és természetesen a mi költségünkön hozza be a munkavállaló migránsokat,- köztük akár bűnözőket is?
Így volt ez a letelepedési kötvényükkel is,ahol szintén árulták az országot,nekünk pedig tettek nyakunkba adóságot?
Új hozzászólás