A pénzügyminiszter egy nem túl hivatalos, bevett módszert választott egy ilyen fontos információ közlésére.
Varga Mihály/Facebook
Isten éltesse a szépkorúakat az idősek napján!
– írja Varga Mihály a vasárnapi Facebook-posztjában, amihez egy kedves fotót is társított. Ez még önmagában nem lenne fura, ám a pénzügyminiszter egy kommentet is írt a saját fotójához, amiben bejelenti a januári nyugdíjemelés mértékét.
A kormány 2010-ben azt az ígéretet tette, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét. A kormány nemcsak betartotta ezt a vállalást, de meg is haladta, hiszen a nyugdíjak összege 2010 óta a kétszeresére nőtt, vásárlóerejük pedig 20%-kal javult
– kezdi a hozzászólást (saját magához). Ezután ír az inflációról – az kihagyja, hogy a nyugdíjak közel nem emelkedtek olyan mértékben, mint amekkora az infláció –, és az ennek nyomán bevezetett nyugdíjkorrekcióról. Majd hogy egy kicsit tovább fényezze magukat, hozzáteszi:
A mintegy 2,5 millió nyugdíjas esetén a kiegészítő nyugdíjemelés közel 190 milliárd forintot jelent.
Végül pedig azt a nem kis hírt is bejelenti, hogy januárban ismét nyugdíjemelés következik:
újabb 6%-kal, februárban pedig a 13. havi ellátásra is számíthatnak a nyugdíjasok.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Na és ez mennyire lesz elég!!!??
azt a fene sem tudja!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Mihály mennyi a szeptemberi infláció? Mert ahhoz , hogy a 2023 évi átlag 18,5 % kijöjjön 10,0 %-osnak kell lennia.
Az októberinek meg 7,0, novemberinek 6,0, decemberinek 5,1%-nak.
és ez az átlag infláció- akkor mennyi is a nyugdijas infláció, amikor az év első nyolc hónapjában a nyugdijas infláció 8%-ot vert rá az átlagos inflációra. Tudom, utólag bebizonyitani papiron a hazugságot nem nagy kunszt- na de mégis, hogy hazudhattok ekkorát?
annak idején basod inkáb kivonultak a szavazásnal vagy meg sem jeletek basod
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja..."
Új hozzászólás