Kövér László is beszédet mondott a Fidesz 30. tisztújító ülésén.
Fotó: Facebook / Fidesz
A házelnök szerint „az emberiség elhülyülési folyamatának” korábbi stádiumában lehetett bolondos vicceket mesélni.
Véleménye szerint nincs olyan, amit még nem mondtak el egymásnak az elmúlt 14, vagy 35 év alatt – írja az Index.hu.
Tegnap éjjel az is megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha öt percig csak együtt hallgatnánk a csendet, vagy énekelnénk egyet? Nem fogom elkezdeni. Otthon valaki rám szólt, hogy a kongresszus nem erre való.
Többek között az ellenzékről is beszélt, úgy fogalmazott, hogy
nem lettek okosabbak és szebbek. Gátlástalanabbak és aljasabbak annál inkább. Ne bocsássunk meg nekik, mert tudják mit cselekszenek.
Gyurcsány Ferencék „Káin nyomdokában járó Marx irigy örökösei”. Kövér László úgy látja, az ellenzék csak huszadrangú statiszta a nagy játszmában, „az egész világból tébolydát akarnak csinálni, melynek virtuális falai napról napra magasabbak. Aggodalomra van okunk, de csüggedésre nincs”.
További részletek itt olvashatóak.
25 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Neve a Terror háza
Sajnos még nem teljes a létszám!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=744lip_tmez_337_.jpg
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/336870890_1267069980897763_7582776906255503760_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=F62H4e8dUDgAX8B63jN&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfDIIYtKgj6SiipV12QFMUUVZaJlg7X20-b21EyWyAhxBA&oe=655D756B
Szóval fidernyák szavazók választáskor csak félkiló krumplit kaptok.
laci a sorosdiplomás! :)
fitymaszbunkó...
Új hozzászólás