A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a nemzeti konzultációval "üzenhetünk Brüsszelnek": változásra van szükség, és nem lehet úgy döntéseket hozni a jövőről, hogy nem kérik ki az európai emberek véleményét.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszél a nemzeti konzultációról tartott tótkomlósi lakossági fórumon 2023. december 1-jén. MTI/Lehoczky Péter
Hollik István a közösségi oldalán szombaton megjelent videónyilatkozatában úgy fogalmazott, "a dollárbaloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc egyértelműen elmondta", hogy szerinte Ukrajnának az Európai Unióban van a helye.
Mi viszont ezt nem így gondoljuk
- hangsúlyozta a kormánypárti politikus.
Leszögezte, Ukrajna EU-csatlakozása, illetve a tárgyalások megkezdése már önmagában is biztonsági kockázatot jelent; ráadásul olyan gazdasági terhet rakna az unió, illetve a tagországok vállára, amit azok nem bírnak el.
Akkor, amikor Ukrajna uniós csatlakozásáról elmondjuk a véleményünket, kifejtjük az aggályainkat, akkor valójában a magyar és az európai érdeket védjük Brüsszellel szemben. Mert úgy gondoljuk, hogy Brüsszel elárulta az európai érdeket, egy szűk liberális elit érdekeit képviseli, és ezzel gyengíti Európát
- fejtette ki a politikus.
Ezért fontos, hogy a nemzeti konzultációval üzenjünk Brüsszelnek, hogy változás kell, és nem lehet, hogy úgy alakítsák ki az uniós álláspontot, hogy abból kihagyják az európai embereket
- mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
hogynézmáki.
Vagy így buknak rá a ruszki kurvák?
Új hozzászólás